Sergio Busquets

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Avatar
recrea
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6725
Csatlakozott: 2004.12.24. 23:38:21

2019.04.11. 12:38:28

csababarca írta:Csak nem ezek miatt mondjuk gyengének.
A csapatmunka más dolog, ettől még egyéni ostobaságok elkerülhetőek lennének.

Állva várja a labdát, nem veszi fel a pozíciót.
Forgolódik, belebonyolódik, majd eladja.
Ezután derogál neki hátra futni.
Ezek mellé ugye előre semmit nem ad, de ezt már megszoktuk, észre se venni.
Ahogy azt sem hogy tetű lassú, amit jól kompenzált anno a helyezkedéssel, de ebben is megkopott már.

Nem véletlen amit Maldini mondott, hogy ha egy védekező játékosnak be kell csúszni, akkor előtte már hibázott.
Busi is egyre többet csinálja ezt, korábban nem volt jellemző hogy összekoszolja a mezt, mert lábon levésekezte a területet.

A tegnapi egy extra rossz meccse volt, de nagyon ritkán hoz már jó szintet.

Lehet itt nevetgélni, de aki ezt nem látja vak vagy elfogult.
Jó lenne ha visszatérne a régi önmagához, de most ebben a szezonban fényévekre van tőle.
Ennek a fele pont amiatt van, amit én írtam, Te meg ezt vedd észre, ha nem vagy vak a focihoz. És nem, nem lesz régi önmaga, mert más a játék, mások a játszópajtások.

Amúgy kb mi ketten, max hárman írjuk azt két éve, h őt kéne eladni, nem a horvátot, szóval egyről beszélünk, de az hogy valaki belebonyolódik vagy rossz helyre passzol, az nem feltétlenül egyéni hiba, ezt kéne pár embernek megérteni.

Egyébként pont ezen a logikán haladva a Matyi féle statnak sem látom értelmét, mert lehet 99/100 jó passz, ha az egy figyelmetlen eladott labdából kapjuk a gólt. Messi nekünk tegnap ezekből 3-át rúgott volna, amit Alba-Lenglet-Busi meg unblock a csapatmozgás művelt.

Mondjuk lehet én nem értek hozzá, mert valaki szerint így kell idegenben játszani.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15433
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2019.04.11. 12:34:12

Nero. írta: De, ráadásul a szabadrúgásnál is ő okoskodott valamit amitől veszélyes lett.

.
Mármint elfelejtette hogy el kéne lépnie onnan időben, emiatt lelassult a labda, amit könnyedén felszedett a kapus.

Még találjuk ki, hogy Shaw is miatta vállalta be a labdàt. :D

97%osnak mondott passzpontosság, nyilván. De ha így is volt, ebből mennyi volt építő jellegű? 2?
Na örök vita ez, úgyhogy én kiszálltam.
Mivel úgyis játszik mindig, reménykedem csak hogy visszatér a formája (?:D), a csapat miatt ennek drukkolok.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18362
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2019.04.11. 12:27:57

Nem játszott jól, ő volt talán a leggyengébb játékosunk, de túlzás ez a hadjárat ellene.

96 labdaérintés, 87 passz, 97%-os passzpontosság :arrow: három eladott labda (Rakiticcel együtt a legkevesebb), egy labdakezelési hiba, két szerelés, két labdaszerzés, nulla labdavesztés.

Ez a tegnapi meccsének statisztikája (Whoscored), mellé adott egy gólpassz értékű labdát.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2019.04.11. 11:36:32

MQuCsabi írta:Véletlenül nem ő löbbölte oda Messinek a labdát a gól elótt?
De, ráadásul a szabadrúgásnál is ő okoskodott valamit amitől veszélyes lett.

Tegnap gyenge meccse volt, de messze nem olyan rossz mint ahogy itt most mindenki neki esik.

Viszont lehet hogy ebbe a csapatba már nem egy ilyen “elegáns” VKP kell, hanem egy kicsit fizikálisabb pali mint mondjuk Davids vagy Casemiro.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
MichaaBee
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5725
Csatlakozott: 2007.11.09. 15:12:26

2019.04.11. 11:07:31

MQuCsabi írta:Véletlenül nem ő löbbölte oda Messinek a labdát a gól elótt?
De igen... Sajnos azon kívül csak -1 ember volt a pályán, viszont az egyetlen idegenbeli gólunkat nagyrészt neki köszönhetjük. Szerintem is kell pár meccs pihenő neki, össze kell kapnia magát, erős konkurencia kell neki és több mozgás az egész csapattól, de erősnek érzem, hogy sokan meg is szabadulnának tőle. Nincs a pályája csúcsán, de még mindig a legjobb középpályásunk és alapköve a játékunknak, csak formába kell hozni. A tegnapi általános produkciója miatt pedig szégyellje magát...
H a t t r i c k
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6340
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2019.04.11. 10:54:34

Véletlenül nem ő löbbölte oda Messinek a labdát a gól elótt?
Kép
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6642
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2019.04.11. 10:46:10

Én is nagyon bírtam a pofátlan cseleit, meg a meglátásait, de már árnyéka a régi önmagának. Nekem így tv-n keresztül úgy néz ki, hogy már sz.rik bele, mintha nem is érdekelné a meccs egyáltalán.

Ha nekem kéne választani, hogy a Rakitic-Vidal-Busi trióból ki lépjen nyáron, nem hezitálnék sokat.
De mivel saját nevelés, meg a Pep csapatnak tényleg fontos tagja volt, így szerintem Ő is itt lesz még pár évig aztán nagy búcsúztatás után még elmegy 1-2 évre Keletre. Más kérdés, hogy mind Xavi, mind Iniesta hozzá tudott adni a játékunkhoz még a sztori végén is, Busi már nem annyira...
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
18Barca99
Capitá del Barça
Hozzászólások: 928
Csatlakozott: 2009.12.08. 19:36:08
Tartózkodási hely: Budapest

2019.04.11. 10:38:02

rikko írta:Soha nem volt nagy kedvencem, a tegnapi után meg pláne nem lesz. Ő már nem képes a mai fociban érvényesülni. Csak forog körbe, mint egy toronydaru. Támadásban semmit nem tesz a közösbe. Néha rutinból dob egy jó kiugratást, de se fejelni, se becsúszni, se ütközni nem tud.
A csúcs Barca ékköve volt, mert ezt nem lehet elvenni tőle, ahogy amellett sem lehet elmenni, hogy ez az álló foci amit ő produkál piszkos kevés.
Már most gyomorgörcsöm van, ahogy majd próbálja a Pool gyors ellentámadásait lefülelni....
Meg lehet nézni, hogy Keita mi melót beletesz kb ua-ban a posztban. Persze a stílus is más, de könyörgöm, ha elveszik tőle a labdát, akkor ne az legyen az első dolga, hogy az arcához kap vagy fetreng.... agymenést kaptam a tegnapi produkciójától...
Az a baj, hogy az erényei mellett olyan szinten elsiklanak sokan.. “rutinból, néha” kiugratni úgy ahogy ő teszi kb. 5 játékos tud.
Ha el kell törnöm valamimet a pályán, akkor eltöröm, és nem panaszkodom, ha ez segít az edzői stábnak és a csapatomnak. Ez a fajta elkötelezettség a legfontosabb, hogy meglegyen mindenkiben. - Ivan Rakitic
rikko
Capitá del Barça
Hozzászólások: 960
Csatlakozott: 2017.02.12. 11:10:09

2019.04.11. 10:12:53

Soha nem volt nagy kedvencem, a tegnapi után meg pláne nem lesz. Ő már nem képes a mai fociban érvényesülni. Csak forog körbe, mint egy toronydaru. Támadásban semmit nem tesz a közösbe. Néha rutinból dob egy jó kiugratást, de se fejelni, se becsúszni, se ütközni nem tud.
A csúcs Barca ékköve volt, mert ezt nem lehet elvenni tőle, ahogy amellett sem lehet elmenni, hogy ez az álló foci amit ő produkál piszkos kevés.
Már most gyomorgörcsöm van, ahogy majd próbálja a Pool gyors ellentámadásait lefülelni....
Meg lehet nézni, hogy Keita mi melót beletesz kb ua-ban a posztban. Persze a stílus is más, de könyörgöm, ha elveszik tőle a labdát, akkor ne az legyen az első dolga, hogy az arcához kap vagy fetreng.... agymenést kaptam a tegnapi produkciójától...
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10103
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2019.04.11. 10:11:53

P.U.Y.O.L. írta:Iszonyatosan gyenge. Nem csak a tegnapira gondolok, hanem az egész szezonjára.
Sokakkal ellentétben én a világ egyik (ha nem a legjobb) vkp-ának gondoltam. Sok olyan játékelemben volt klasszis, ami bár nem látványos, de borzasztóan hasznos. Pl. labdakihozatal, helyezkedés, passzsávok levédése.....

Ezek szinte mind eltűntek. Pár éve még erősen megéreztük, ha nem volt ott a pályán. Most azt érezzük meg, hogy ott van.

Következő szezonban már jó lenne, ha lenne stabil kezdő, de erre nem sok esély van. Csak az a remény maradt, hogy összeszedi magát. Ebben meg azért nehéz hinni, mert nem csupán egy hullámvölgyről van szó, hanem szimplán gyenge már hosszú ideje.

Nem is emlékszem, hogy mikor játszott utoljára igazán jól, de legalább 1 év biztosan eltelt, ha nem több.
Utoljára talán a 0-3-mas Clasicon játszott jól magához mérve..Na nem az idein, hanem az előző szezonban. :roll:

Azóta folyamatosan olyan dolgokat csinál, amikért még egy zöldfülűnél sem értenénk, hát még nála.Futás, védekezés kb nulla, sokszor úgy csinál, mintha ő csak egy néző lenne, aki labdába is érhet, ha épp arra jár.
Elég erős 2014 őszi Piqué-szindrómát érzek nála, nincs konkurense, bérelt helye van, ezért nagyon elkényelmesedett.Nem ártana neki is pár meccs pad, esetleg majd egy konkurens(remélem jövőre De Jong az lesz).
Nem felejtett el focizni, és még csak 30 éves, csak elkényelmesedett, ha formában van akkor kétség kívül a legjobbak között van, de jelenleg sajnos nagyon messze van tőle.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15433
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2019.04.11. 10:05:50

Csak nem ezek miatt mondjuk gyengének.
A csapatmunka más dolog, ettől még egyéni ostobaságok elkerülhetőek lennének.

Állva várja a labdát, nem veszi fel a pozíciót.
Forgolódik, belebonyolódik, majd eladja.
Ezután derogál neki hátra futni.
Ezek mellé ugye előre semmit nem ad, de ezt már megszoktuk, észre se venni.
Ahogy azt sem hogy tetű lassú, amit jól kompenzált anno a helyezkedéssel, de ebben is megkopott már.

Nem véletlen amit Maldini mondott, hogy ha egy védekező játékosnak be kell csúszni, akkor előtte már hibázott.
Busi is egyre többet csinálja ezt, korábban nem volt jellemző hogy összekoszolja a mezt, mert lábon levésekezte a területet.

A tegnapi egy extra rossz meccse volt, de nagyon ritkán hoz már jó szintet.

Lehet itt nevetgélni, de aki ezt nem látja vak vagy elfogult.
Jó lenne ha visszatérne a régi önmagához, de most ebben a szezonban fényévekre van tőle.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
recrea
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6725
Csatlakozott: 2004.12.24. 23:38:21

2019.04.11. 09:56:07

Azért kicsit tegyük már rendbe ezt, mielőtt leenbékettesezzük Busit :D

Mit gondoltok, ha valaki passzt ront vagy cselbe bonyolódik, az csak az ő hibája, vagy esetleg a csapattársak is ludasak ebben?

Megint el van felejtve, h nem Xavi, Iniesta, Alves játszik mellette, és a mostani játék mutatja is, h ők milyen brutális klasszik voltak. Tegnap, ahogy egyébként oly sokszor, volt egy sétáló, semmit nem mozgó, a gól után motiválatlan csapat körülötte. Próbáljátok meg akkor passzolni, ha két lehetőségetek van, meg akkor, amikor egy sem. Ha azt gondoljátok, h utóbbit majd De Jong megoldja, akkor van egy rossz hírem...nézzetek már meg pár Ajax összefoglalót, milyen irdatlan futómennyiséget meg mozgást tesznek bele.

Nem azt írom, h nincs vakon, csak annyit, h az éremnek van ám másik oldala is.
Avatar
Sinya22
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3277
Csatlakozott: 2017.08.21. 17:40:25

2019.04.11. 08:13:46

Igazából megköszönheti a sporinak,volt egy sima sárgalapos kezezése a tizenhatos előtt,ott ki kellett volna küldeni.Tényleg nincs jó szezonja,a tegnapi az pocsék volt,ennél már csak jobban játszhat.
Avatar
zola8787
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3717
Csatlakozott: 2009.03.01. 20:08:51

2019.04.11. 08:12:22

Hiányoznak a feketèink onnan, Yaya, Keita :D de egy vén róka Marquez is jobban lehozná azt a posztot :)

Régebben is lazán játszott Busi, de nem lehetett elvenni tőle a labdát. Mostanra viszont tényleg hatalmas fék.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15433
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2019.04.11. 08:03:07

Rakitic-Arthur-de Jong kp kell jövőre, Busi meg játszhat a fusimeccseken, meg 2-3 gólos előnyöknél.

Káros a jelenléte a pályán.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
P.U.Y.O.L.
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2814
Csatlakozott: 2010.01.22. 10:47:15
Tartózkodási hely: Irgumburg

2019.04.11. 07:53:06

Subinho írta:Egyetértek, Busi valami borzasztó formában van. Pár meccsre jó lenne jegelni. Jövőre ha Rakitic marad, remélem nem a horvát fog padozni De Jong miatt.
Rakitic speciel hozott jó meccseket vkp pozícióban is.
Avatar
Subinho
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
Tartózkodási hely: Budapest

2019.04.11. 07:17:58

Egyetértek, Busi valami borzasztó formában van. Pár meccsre jó lenne jegelni. Jövőre ha Rakitic marad, remélem nem a horvát fog padozni De Jong miatt.
Avatar
P.U.Y.O.L.
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2814
Csatlakozott: 2010.01.22. 10:47:15
Tartózkodási hely: Irgumburg

2019.04.11. 07:02:21

Iszonyatosan gyenge. Nem csak a tegnapira gondolok, hanem az egész szezonjára.
Sokakkal ellentétben én a világ egyik (ha nem a legjobb) vkp-ának gondoltam. Sok olyan játékelemben volt klasszis, ami bár nem látványos, de borzasztóan hasznos. Pl. labdakihozatal, helyezkedés, passzsávok levédése.....

Ezek szinte mind eltűntek. Pár éve még erősen megéreztük, ha nem volt ott a pályán. Most azt érezzük meg, hogy ott van.

Következő szezonban már jó lenne, ha lenne stabil kezdő, de erre nem sok esély van. Csak az a remény maradt, hogy összeszedi magát. Ebben meg azért nehéz hinni, mert nem csupán egy hullámvölgyről van szó, hanem szimplán gyenge már hosszú ideje.

Nem is emlékszem, hogy mikor játszott utoljára igazán jól, de legalább 1 év biztosan eltelt, ha nem több.
Avatar
Messias2
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2865
Csatlakozott: 2015.06.25. 16:10:25

2019.03.03. 14:17:04

LG a Rakitic topicban írta:ha Businak nem lenne bérelt helye a kezdőben.
Sajnos nem tudom annyira követni a csapatot, mint az előző években, de azért a fontosabb meccseket láttam, és Businál elég komoly visszaesést vettem észre. Ezzel csak én vagyok így? Megmondom őszintén nem nagyon olvasgattam a véleményeket a szezon során ezért kérdem.
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
ALEXDP
Capitá del Barça
Hozzászólások: 582
Csatlakozott: 2008.08.18. 11:37:11

2019.01.31. 22:46:59

Varatrix írta:
MatyiG írta:Itt is megvolt a minimális kontaktus - ettől függetlenül szerintem is szánalmas a nagy halál -, megjegyzem Mesa sárgával a zsebében játszott ekkor, szóval ha a bíró benyeli a színészkedést, jött volna a piros.
A fairplay csak addig számít, amíg kis tét van az asztalon. Ha megfelelő előnyhöz jutunk vele, akkor legitim?

Az ő fejébe biztos... de ezért nem akarom egy pakli alá venni Puyollal.
Sokszor olvasom, a foci kontakt sport. Valóban az.
De valójában hol van a vonal ami elválasztja a szabálytalanságot a durvaságtól?
Mostanra a soccer kezd az amerikai focihoz közelíteni keménységben, ami az eredeti szabályokhoz képest, ez esetben durvaság.
Nem gondolom a színészkedést helyesnek, viszont sokszor láttam azt, amikor a durvaság meghatározó volt, következmények nélkül, és elfogadom, ha néha emiatt valaki úgy érzi, még rá is kell tennie.
A direkt szimulálás sportszerűtlen, természetesen.
Csak kőkemény szálkás srácok gyakran 30 km/h-val érkeznek bele egy egy szituba, stoplival a másik térde, vádlija, bokája magasságában, néha meg fejre is mellre is...
Talán a legtöbbet a szabályok egyértelművé tétele, és azok következezetes betartatása segítene...

És igen, onnantól egy ilyen belépő azonnal piros, meg 2meccs, egy tizenegyes eljátszása meg következetesen sárga.
Vagy ilyesmi...
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21124
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2019.01.31. 21:14:12

MQuCsabi írta:Nehéz ezt elkülönítani és kigobozni. Tyúk és tojás esete.

Ha a sporik hagyják a kemény vagy inkább durva játékot az sem jó, valahogy meg kell védened magad.

Csak utána jött az, hogy a sok színészkedés után már inkább azt swm fújták le, ami tök jogos volt, ezzel pl mi is magunkat szivattuk egy időben.
De utólag mindent vissza tudnak nézni, a visszanézés után pedig ki lehetne osztani az eltiltásokat színészkedésér, illetve a különösön durva szabálytalanságokért is, ha a meccsen nem lett megfelelően büntetve.
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6340
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2019.01.31. 17:42:15

Nehéz ezt elkülönítani és kigobozni. Tyúk és tojás esete.

Ha a sporik hagyják a kemény vagy inkább durva játékot az sem jó, valahogy meg kell védened magad.

Csak utána jött az, hogy a sok színészkedés után már inkább azt swm fújták le, ami tök jogos volt, ezzel pl mi is magunkat szivattuk egy időben.
Kép
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21124
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2019.01.31. 17:23:51

A féreg jelzőt én is erősnek érzem, pedig én is utálom az ilyeneket, de sajnos ma már szinte teljesen hozzátartozik a focihoz, hogy ilyen módon juttassák előnyhöz a csapatukat a játékosok. És nem csak top szinten, már a megyeiben is ilyenek mennek.
Varázsütésre pedig nem fognak a játékosok megjavulni, amíg nem osztanak ki komolyabb büntetéseket az ilyen esetekért, kár változást várni. Ha mennének a több meccses elitltások, akkor talán legközelebb meggondolnák.
Avatar
Sinya22
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3277
Csatlakozott: 2017.08.21. 17:40:25

2019.01.31. 14:52:28

Alba legalább akkora színész,mikor kap egy rúgást. Konkrétan vergődik a földön,aztán 5 perc múlva meg fut ugyan úgy. Suarez is csomószor indokolatlanul vetődik,mert hozzáér hátulról a védő. Nem volt szép Busitól sem,de csak azért van felkapva,mert amúgy sem oké a teljesítménye. Ha más csinálja meg sincs említve,mert mindenki eljátszotta már a halálát párszor. Bár azért lenne még mit tanulni Lazovictól mindenkinek. :D
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18362
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2019.01.31. 14:52:08

Nem, csak azért írtam, ha kipontozza Mesát, kétlem, hogy mindenki szomorkodott volna miatta, ahogyan egy 16-os előtti színészkedésnél Suárez esetében, ha befújják. :)
Válasz küldése