Utazás Barcelonába

Ami egyik témához sem kapcsolódik, avagy itt nyugodtan írhatsz mindenről kötetlenül.
Avatar
diagonal
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 408
Csatlakozott: 2013.03.21. 14:10:36
Tartózkodási hely: Debrecen

2019.02.05. 18:27:55

Veidt_madridista írta:
zeli39 írta:Spanyolországban nem divat ,hogy elmennek nagy tömegben a vendégszurkolók a meccsre ennek főleg anyagi okai vannak nincs ez másképp az Espanyol ellen sem.
Bocs az offért, de ennek elsősorban nem anyagi okai vannak, hanem az, hogy hihetetlenül szigorú szabályok vonatkoznak az idegenbeli utazásra. Tebas világában nem úgy mennek a dolgok, mint minden normális helyen, hogy odamész a stadionhoz meccsnapon és megveszed a jegyet.
A Nou Campban ott konkrétan beülnek a vendég szurkolók akármilyen szektorba, ahova éppen jegyet tudnak/akarnak venni, ezt sokszor tapasztaltam.
Nyilván nem úgy hogy a tábor ül be egységesen, mondjuk több százan együtt, az nem működne, több szempontból sem, de most is a Valencia ellen mellettem négy Valencia drukker, előttem kettővel egy pár szintén, de Valencia mez is volt az emberen. Valencia góloknál persze felugrottak, de igazából senkit nem érdekel ez ott, sem a Barca drukkereket, sem a stewardokat. Úgy értem semmilyen atrocitás nincs, de eleve egy Barca meccs kb. színházi előadás feeling valahol, semmiféle komoly indulatok, atrocitás, forró hangulat nincs a Nou Campban.
De ugyanez nemhogy itt, de pl. Inter - Milanon is megy, pedig azt gondolná az ember hogy ott azért nem pedig de. Ha a Milan van "otthon" akkor ok, hogy a vendégszektorban vannak az interisták, de elszórva a stadionban is van egy rakat Inter sálas/mezes ember és semmi nem történik.
Nyilván vannak helyek ahol nem működne, gondolom Roma - Lazión ott gondok lennének:D , bár onnan nincs saját tapasztalatom.
bocs az OFF-ért
Avatar
diagonal
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 408
Csatlakozott: 2013.03.21. 14:10:36
Tartózkodási hely: Debrecen

2019.02.05. 18:13:19

Stalkyard írta:Köszönöm a válaszokat!

Másik dolog. Ismer valaki aránylag normális szállást Barcelonában, amit akár egyetlen éjszakára is kiadnak? Nem igazán van időnk napokat ott tölteni, ezért eleve az a terv, hogy a meccs napján repülünk ki aztán másnap reggel vissza. Viszont amit eddig találtam szállást mindet minimum 2-3 éjszakára adnak csak ki. Az se baj, ha nem megy rá a gatyánk, de azért ne is egy istállóban kelljen aludni meg ne raboljanak ki hazafelé az éjszaka közepén. :D Köszönöm előre is, ha tud valaki ilyesmit.
Ez nagyon egyénfüggő, attól függ mit jelent a normális számodra. Egy hostel is normális úgymond ahol egy 12 ágyas hálóteremben alszol ismeretlenekkel, de amúgy tiszta meg mondjuk jó a hangulata, de egy egyágyas, nem csicsás, de tiszta, kulturált hotelszoba is "normális".
Nyilván utóbbi drágább lesz. Én most Barca - Valencia meccs alkalmával egy Ibisben ( Accorhotels lánchoz tartozik ) aludtam a Passeig de Graciához közel. Igényes, tiszta hely, reggelivel volt 50€/éj egy szoba, de a kétágyas is ugyanennyi lett volna. Szóval ha mondjuk ketten mentek akkor 25-25€/éj.
Ez barcelonai viszonylatban sajnos kifejezetten olcsónak számít normális hotelszoba viszonylatban, viszont van aki meg erre azt mondja neki ez is sok és neki jó egy hálóterem is hostelben, főleg egy éjszakára, azért írom hogy egyéni igénytől, pénztárcától függ.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15406
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2019.02.05. 14:10:13

Stalkyard írta:Köszönöm a válaszokat!

Másik dolog. Ismer valaki aránylag normális szállást Barcelonában, amit akár egyetlen éjszakára is kiadnak? Nem igazán van időnk napokat ott tölteni, ezért eleve az a terv, hogy a meccs napján repülünk ki aztán másnap reggel vissza. Viszont amit eddig találtam szállást mindet minimum 2-3 éjszakára adnak csak ki. Az se baj, ha nem megy rá a gatyánk, de azért ne is egy istállóban kelljen aludni meg ne raboljanak ki hazafelé az éjszaka közepén. :D Köszönöm előre is, ha tud valaki ilyesmit.
Hostal Operaramblas

mi itt voltunk, Rambla-ról nyíló utca, ott a metrómegálló is.
célnak megfelel. 3 éjszakát voltunk, semmi gond nem volt.
úgy látom 1 éjszakára is kiadják.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3161
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2019.02.05. 13:19:35

Köszönöm a válaszokat!

Másik dolog. Ismer valaki aránylag normális szállást Barcelonában, amit akár egyetlen éjszakára is kiadnak? Nem igazán van időnk napokat ott tölteni, ezért eleve az a terv, hogy a meccs napján repülünk ki aztán másnap reggel vissza. Viszont amit eddig találtam szállást mindet minimum 2-3 éjszakára adnak csak ki. Az se baj, ha nem megy rá a gatyánk, de azért ne is egy istállóban kelljen aludni meg ne raboljanak ki hazafelé az éjszaka közepén. :D Köszönöm előre is, ha tud valaki ilyesmit.
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Avatar
Veidt_madridista
Madridista
Hozzászólások: 835
Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
Tartózkodási hely: Miskolc

2019.02.05. 12:12:14

zeli39 írta:Spanyolországban nem divat ,hogy elmennek nagy tömegben a vendégszurkolók a meccsre ennek főleg anyagi okai vannak nincs ez másképp az Espanyol ellen sem.
Bocs az offért, de ennek elsősorban nem anyagi okai vannak, hanem az, hogy hihetetlenül szigorú szabályok vonatkoznak az idegenbeli utazásra. Tebas világában nem úgy mennek a dolgok, mint minden normális helyen, hogy odamész a stadionhoz meccsnapon és megveszed a jegyet.
Kép
Barracuda831
Barça B
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2017.07.16. 09:02:36

2019.02.05. 11:59:07

Ronal.10 írta:Ha tovább megyünk Lyon ellen akkor március 15. sorsolás után ha minden úgy alakul akkor SOS repjegy vétel és irány a Nou Camp BL meccs. (Április 9-10 vagy Április 16-17). Persze ha nem lesz drága a repjegy (most 20 ezer ft oda vissza összesen ezekre az időpontokra)
Szerintem majd erre a negyeddöntőre esélyem se lesz meccs jegyet venni átlag emberként a hivatalos honlapról.
Kérdezem, van e itt valaki aki PENYA tag, tehát a nagyközönség előtt tudna jegyet venni számomra akár szívességből akár kis plusz pénzért (jegyenként plusz 2ezer ft például vagy több).
Tud majd valaki segíteni? :| :oops: :?:
A SOS vételt azt tényleg SOS-ként kell venni.Tavaly a Chelsea meccsnél egyik ablak uefa.com másik repjegy ,így lehet csak olcsón.2 órával azután,hogy kiderültek az időpontok (nem az ellenfél mert az még kevés) már plsz 15rugó volt a repjegy.

A meccsjegyet illetően tudsz venni a hivatalosról is, megkockáztatom még az elődöntőre is de itt is az éberség a fontos.Menj az Fcbarcelona.com-ra és kérj értesítőt ,hogy mikortól árulják illetve meccs előtt 1 másfél héttel folyamat nézni a hivatalos oldalt, mert ha nyitáskor mész akkor lesz jegyed és mindössze a piaci ár + 2,5eur-rt oda ülsz ahova akarsz.kis túlzással.Nem egyszerű mert sokan akarják de lesz jegy.
Barracuda831
Barça B
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2017.07.16. 09:02:36

2019.02.05. 11:53:16

Stalkyard írta:Sziasztok!

A március 31-es Barca - Espanyol meccsre szeretnénk kimenni.
A meccs napján is kényelmesen kapnál jegyet erre a meccsre szóval nem kell elsietni szerintem.Nyilván amikor a repjegyed megvan akkor már érdemes (csak kényelmi szempontok miatt,hogy le legyen a gond róla) megvenni mert akkor már úgyis mész.
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3161
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2019.02.04. 23:50:21

Sziasztok!

A március 31-es Barca - Espanyol meccsre szeretnénk kimenni. A kérdésem az lenne a tapasztaltabb meccsre járókhoz, hogy ennél a párosításnál is érvényes az a szabály, hogy meccs előtt egy-másfél héttel érdemes jegyekért nézelődni, vagy jobb minél előbb megvenni? Azért kérdem, mert nyilván városi rangadó, és a hivatalos oldalon is kiemelt meccsként szerepel. Most épp lehet jegyeket venni rá, viszont én inkább várnék legalább egy héttel a meccs előttig, mivel nálunk fontos tényező, hogy Messit lássuk élőben, és az idei nagy rotálásokat látva szeretnék a lehető legbiztosabbra menni. Meg nyilván bármi közbejöhet, sérülés, akármi, amit így két hónappal a meccs előtt nem lehet látni. Viszont lemaradni sem szeretnék. Szerintetek várhatok, vagy inkább menjek biztosra, és vegyem meg most a jegyeket?
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15406
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2019.02.04. 23:05:03

MatyiG írta:
azon a térfélen ahová általában a második félidőben szoktunk támadni
Ez nem a térfél választáskor dől el? :D
általában, az esetek háromnegyedében ha a kispadok oldalán állunk, akkor a balra eső térfélen támadunk a második félidőkben.
direkt megnézegettem anno, mikor mentem meccsre, hogy oda vegyem.

persze ez nem 100%, de nagy biztonsággal bevállalható.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2019.02.04. 21:42:36

azon a térfélen ahová általában a második félidőben szoktunk támadni
Ez nem a térfél választáskor dől el? :D

Egyébként érdemes még várni, sok hely az utolsó néhány napban szabadul fel a bérletesek miatt.
dedgesimon
Barça C
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2019.02.04. 20:44:53

2019.02.04. 20:54:47

Sziasztok!
A Valladolid elleni mérkőzés lesz az első amit élőben nézhetek majd meg a helyszínen. Ennek okán még zöldfülű vagyok és nem nagyon tudom mire számíthatok és mit várjak. Elsőként a jegyekkel kapcsolatban. Négyen mennénk és a kinézett szektorokban, kanyarban, azon a térfélen ahová általában a második félidőben szoktunk támadni, középmagasan, ergo egy tök közepes kategóriájú helyről van szó. De nemhogy négyet, még két helyet is nagyon nehezen találok egymás mellett. A kérdésem az lenne, hogy érdemes még várni és szabadulnak fel jegyek, vagy sajnos sokkal jobb nem lesz a helyzet és érjük be ezzel?
Köszönöm a segítségeteket előre is!
Peti
Avatar
diagonal
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 408
Csatlakozott: 2013.03.21. 14:10:36
Tartózkodási hely: Debrecen

2019.02.02. 23:58:09

Varatrix írta:
diagonal írta: Meg úgy általában, megér egy napot Montserrat?
Meg, abszolút, de sajnos az árakra nem emlékszem... :roll:
Tériszonyos vagyok, így a libegő nálam nem játszott, de elvileg a program szempontjából azzal érdemes.
Ha konkrét kajálda, tapas bár tanács van ami nagyon bejött az is jöhet :D
https://www.tripadvisor.co.hu/Restauran ... lonia.html" target="_blank

Beleszerettem ebbe a helybe, őszintén, és rendíthetetlenül!
Nagyon bejött nekem is, annyira hogy első nap ebéd után most este jövet a Nou Campból leszálltam a metróról, hogy ott ehessek megint. Nagyon jó ár/érték arány. Péntek ebédkor nem voltak sokan, de most szombat este szinte kifolytak az emberek az ajtón, volt aki állva evett a bár közepén csak úgy, egyik kezében fogva a tálcát:-)
Montserrat meg szimplán gyönyörű, főleg a kilátás a hegytetőről, de ott az ösvényeken össze-vissza mászkálva fél percenként van olyan panoráma hogy muszáj lefotózni.
A meccs? Hát, ha nem a Barcának szurkol az ember akkor ez nagyon izgalmas, jó meccs lehetett kivülállónak.
Így viszont az emberben marad hiányérzet, persze a Nou Camp az a Nou Camp és Messi az Messi, most főleg igaz volt ez. Kár hogy a többiek ma nemigen tudtak felnőni hozzá elől, különösen Suarez.
XaviMessifan
Capitá del Barça
Hozzászólások: 510
Csatlakozott: 2006.06.06. 20:22:09
Tartózkodási hely: kanizsaaaaaaa

2019.02.01. 10:10:52

Sziasztok!

Először fogok kimenni meccsre, konkrétan a Barca-Lyon visszavágóra mennénk. Tudtok segíteni, hogyan tudnék jegyet venni, illetve mikor érdemes?

Köszi előre is, Zoli
Kép

Més qué un Club!!!
Avatar
Mihu
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4091
Csatlakozott: 2005.02.12. 21:35:42
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

2019.01.30. 18:26:42

Messi búcsúmeccs vs Iniesta búcsúmeccs témához:

Ezen már én is gondolkoztam, de aztán mindig oda jutok, hogy:

1: Iniesta azért mégse a GOAT
2: Iniestának nincs olyan rajongótábora világ szinten, mint Messinek. Insta követők: 28 vs 107 millió :D :D
3: Meg hát azért nem bántva a Don-t, de azért Messi mégiscsak Messi...

Pici off, de ígérem ennyivel lesz ennyi:
A személyes véleményem az, hogy Iniesta nélkül el tudtam képzelni a focit is, meg a Barcát is. Bár nehezen, de el tudtam. Messi nélkül viszont egyelőre nagyon nem... Olyan szinten nem, hogy simán benne van, hogy már csak akkor fogok leülni meccset nézni, ha éppen nem lesz más dolgom. Messi egyszerűen annyira meghatározza a futballt, az élményt, amit egy focimeccs nézése tud adni, hogy nem tudom elképzelni azt, hogy ugyan olyan izgalommal és lázzal üljek le egy El Clasico, vagy BL döntő elé, mint most.

És ON:

A fentieket figyelembe véve, szerintem Messi búcsúmeccsére sokkal, de sokkal nehezebb lesz jegyet szerezni, mint bármelyik meccsre.
Kép
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6340
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2019.01.30. 16:45:24

Esetleg..... duzzogva...
Kép
Avatar
recrea
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6714
Csatlakozott: 2004.12.24. 23:38:21

2019.01.30. 16:21:41

MatyiG írta:Akkor könnyekben fog fürdeni a Camp Nou nagyjából. :D
Madridban meg fellélegeznek :D Totti szintű lesz, az biztos. Nálam eddig az volt a legnagyobb búcsúzás (ami rögtön eszembe jut), őszintén nem tudom, h azt a palit mi tartotta Rómában.

Természetesen én is ki akarok majd menni, Penya megszervezhetné ezt csoportosan :) esetleg iszunk is kint valamit :)
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2019.01.30. 14:57:42

Akkor könnyekben fog fürdeni a Camp Nou nagyjából. :D
Avatar
Ronal.10
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1255
Csatlakozott: 2005.12.18. 09:10:35
Tartózkodási hely: Dunakeszi

2019.01.30. 14:43:12

Mihu írta:Messi búcsúmeccs... Hát igen... Ez nálam is olyan program, hogy 2 év múlva elkezdek rá készülni. Arra a meccsre szerintem csak úgy lehet majd jegyet kapni innen Magyarországról, hogy minden szezon elején megveszi az ember a jegyet az utolsó hazai meccsre. Más esélyt én nem látok sajnos...

Aztán ha mégse vonul vissza a szezon végén, akkor vagy eladja az ember a jegyet, vagy bukott 20-30 ezret. De azon a meccsen ott kell lenni, bármi áron...
Iniesta búcsú meccsére úgy mentem ki hogy csütörtökön láttam meg hogy megint olcsó a repjegy és még bőven volt meccs jegy is .. vasárnap már a meccsen voltunk :lol: Nemtudom hogy Iniesta egy kategória e Messivel arrafelé :D . Maximum utazási iroda 3 szoros áron de megéri majd. Rendesen meglesz az a meccs is hirdetve, valószínű bajnoki meccs lesz nem pedig valami rendezett mű meccs... Iniestanal és Xavinál is lehetett tudni már 1 hónappal előtte hogy az lesz a búcsú meccs
Avatar
Mihu
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4091
Csatlakozott: 2005.02.12. 21:35:42
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

2019.01.30. 14:31:32

Messi búcsúmeccs... Hát igen... Ez nálam is olyan program, hogy 2 év múlva elkezdek rá készülni. Arra a meccsre szerintem csak úgy lehet majd jegyet kapni innen Magyarországról, hogy minden szezon elején megveszi az ember a jegyet az utolsó hazai meccsre. Más esélyt én nem látok sajnos...

Aztán ha mégse vonul vissza a szezon végén, akkor vagy eladja az ember a jegyet, vagy bukott 20-30 ezret. De azon a meccsen ott kell lenni, bármi áron...
Kép
Avatar
Ronal.10
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1255
Csatlakozott: 2005.12.18. 09:10:35
Tartózkodási hely: Dunakeszi

2019.01.30. 11:56:19

Igaz bár nem a kedvezmény érdekel hanem hogy elv hamarabb tudtok jegyet venni Penyával, hát nem tudom akkor lehet marad az Április 7. Barca-Atletico bár arra is annyi esély lesz jegyet venni értelmes helyre mint egy BL negyeddöntőre majd... (április 9-10).
Előre félek a bakancslistámon szereplő Messi búcsú meccsre hogy szerzek jegyet.
Avatar
recrea
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6714
Csatlakozott: 2004.12.24. 23:38:21

2019.01.30. 11:35:25

Ronal.10 írta:Ha tovább megyünk Lyon ellen akkor március 15. sorsolás után ha minden úgy alakul akkor SOS repjegy vétel és irány a Nou Camp BL meccs. (Április 9-10 vagy Április 16-17). Persze ha nem lesz drága a repjegy (most 20 ezer ft oda vissza összesen ezekre az időpontokra)
Szerintem majd erre a negyeddöntőre esélyem se lesz meccs jegyet venni átlag emberként a hivatalos honlapról.
Kérdezem, van e itt valaki aki PENYA tag, tehát a nagyközönség előtt tudna jegyet venni számomra akár szívességből akár kis plusz pénzért (jegyenként plusz 2ezer ft például vagy több).
Tud majd valaki segíteni? :| :oops: :?:
Én az vagyok, de úgy emlékszem, h csak saját névre lehet jegyet venni és kint ezt ellenőrzik is, és csak egyet lehet kedvezménnyel, szóval ez a verzió valszeg zsákutca.
Avatar
Ronal.10
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1255
Csatlakozott: 2005.12.18. 09:10:35
Tartózkodási hely: Dunakeszi

2019.01.30. 09:12:48

Ha tovább megyünk Lyon ellen akkor március 15. sorsolás után ha minden úgy alakul akkor SOS repjegy vétel és irány a Nou Camp BL meccs. (Április 9-10 vagy Április 16-17). Persze ha nem lesz drága a repjegy (most 20 ezer ft oda vissza összesen ezekre az időpontokra)
Szerintem majd erre a negyeddöntőre esélyem se lesz meccs jegyet venni átlag emberként a hivatalos honlapról.
Kérdezem, van e itt valaki aki PENYA tag, tehát a nagyközönség előtt tudna jegyet venni számomra akár szívességből akár kis plusz pénzért (jegyenként plusz 2ezer ft például vagy több).
Tud majd valaki segíteni? :| :oops: :?:
Avatar
diagonal
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 408
Csatlakozott: 2013.03.21. 14:10:36
Tartózkodási hely: Debrecen

2019.01.08. 16:48:54

Varatrix írta: Meg, abszolút, de sajnos az árakra nem emlékszem... :roll:
Tériszonyos vagyok, így a libegő nálam nem játszott, de elvileg a program szempontjából azzal érdemes.
Ha konkrét kajálda, tapas bár tanács van ami nagyon bejött az is jöhet :D
https://www.tripadvisor.co.hu/Restauran ... lonia.html" target="_blank
Közben nézegettem már, van többféle jegy, kombinált jegyek is, mondjuk vonat oda vissza Barcelonából + a libegő fel-le az 22€, szerintem az nekem teljesen jó lesz. Amúgy én is tériszonyos vagyok, mikor mennyire jön elő:)
A tapas bár tippet köszi, van sok nyilván Barcelonában, párat felírogattam már, de általában szívesen nézek be olyan helyre ahol valakinek főleg meg valakiknek volt már konkrét pozitív tapasztalata. Ez a hely nagyon jó értékelést kapott tripadvisoron. Látom lényegében egy pintxo bár ez, elég ígéretes. Egyébként pár méterre tőle van az egyik leghíresebb barcelonai tapas bár a Quimet & Quimet.
Az hogy nem éppen központi elhelyezkedésű egyértelműen előny, de ez sajnos manapság mindenhol így van már. A fő tursitacsapásokon legtöbbször még az a hely is elqrvul ami valaha jó volt. Szóval jobb hogy nem mondjuk a Ramblas környékén van.
Ha már gasztro, meg így fellendült hirtelen a topik, kíváncsi lennék mi a véleményetek a Futballáriumról, már aki ismeri.
Avatar
Nyiri81
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1458
Csatlakozott: 2017.01.05. 23:06:25
Tartózkodási hely: BP

2019.01.08. 16:31:24

Varatrix írta: https://www.tripadvisor.co.hu/Restauran ... lonia.html" target="_blank

Beleszerettem ebbe a helybe, őszintén, és rendíthetetlenül!
Picit félreesőbb a drága környéktől, de azért nem is külváros. Nagyon jó áron van:
(ha nem étlapról rendelsz) két típusú tapas az egyik 1 euro (sima pálcika) a másik 1,80 (piros pálcika). A pincér csak az italt veszi fel, amúgy fogod magad leveszel egy tányért, és megpakolod, ami csak megtetszik, akárhányszor újra mehetsz természetesen. Aztán a benne lévő pálcikákat, kirakod egy kis tárolóba, és azt számolják le, hogy mennyi volt a kajád, amikor fizetnél. Nyilván csak ottani viszonylatban mondható olcsónak, de zseniális volt. És a nyugtatás végett azért eleget voltam a városban, hogy legyen összehasonlítási alapom. EZT BÁTRAN AJÁNLOM ha szereted a tapast.
Imádjuk ezt a helyet. 20 eurból telezabáltuk (Ketten összesen volt 20) magunkat és még boroztunk is. Azt hittük elszámolta magát a csaj, de annyi volt. Nagyon minőségi cucc.
Csak is Puyol
Avatar
recrea
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6714
Csatlakozott: 2004.12.24. 23:38:21

2019.01.08. 14:24:58

diagonal írta:Az az igazság hogy így is éppen elég drága egy meccsjegy jelenleg, sajnos nem csak a Nou Campba hanem lassan mindenhol a nagyobb bajnokságokban, szóval nem hiányzik még "bevonni" egy közvetítőt is. fcbarcelona.com-on megvehető gyakorlatilag minden meccsre a jegy, a clasicót most hagyjuk, úgysem arról van jelenleg szó ( de tavaly pont oda is megvehető volt ).
Egyébként sajnos nem csak Barca meccsre drága a jegy egy jobb helyre, drága a PL-re is, és ettől az idénytől pokoli drága lett a San Siróba vagy Juve hazaira is meccsre menni ahogy konstatáltam nemrég, ami eddig nem volt így, de most így van, brutál árak vannak egy Inter vagy Milan hazaira ha komolyabb ellenfél jön.
Az Arsenalt szokták felhozni példaként mint elrettentést, hogy oda nagyon drága, én oda "szoktam" menni, hát lassan még az olcsóbb lesz mint fentiek.
Ami még fura, hogy pont fentiek esetében a szurkolás maga, tehát a hangulat annyira nincs meg ( jó, a milánói városi rangadón azért megvan ), Arsenal az tiszta színház feeling, sajnos a Nou Camp is nagyjából.
PL-ben pl. egy Fulham - Watfordnak sokkal jobb atmoszférája van ( saját tapasztalat ) mint egy Arsenal hazainak vagy éppen a Nou Campban egy Barca - Leganes-nak. Csak ott nem látsz Messit, hát ez bizony tény :D 8)
Ha valaki meccsre akar menni és megteheti, akkor BL meccsre menjen (egyenes kiesés, pl. most a Lyon meccs ideális), egész más a hangulat, mint egy bajnoki meccsen, meg eleve ott van a BL feeling (a felvezetés, a zene, a tét), többen is vannak kint a stadionban, a környéki kocsmákban. Jegyárakban nem tudom, h mi a különbség, de szerintem megéri azt a "ráfizetést", illetve nyolcaddöntő még kifizethető. Ez gyakorlatilag bármely ország bármely csapatára igaz.
Válasz küldése