Mozi & Filmek

Ami egyik témához sem kapcsolódik, avagy itt nyugodtan írhatsz mindenről kötetlenül.
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6642
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2019.05.02. 13:25:21

Én tegnap néztem meg.

Soha nem voltam nagy Marvel-fan, pedig elég sok filmet láttam, de olyan igazán soha nem tudott magával ragadni ez az univerzum, sőt 1-2n inkább felbosszantottam magam (Polgárháború).

Viszont az utolsó 2 Bosszúállókat megnéztem moziban, és toronymagasan kiemelkedik nálam a többi Vasember-Thor-AmerikaKapitány stb. film közül (ahogy a Galaxis Őrzői is, főleg az első). Szóval nem tudom mennyire releváns a véleményem, annak tükrében meg főleg, hogy akit érdekel, az már valószínűleg meg is nézte :D

1 dolog volt, ami kicsit zavaros volt nekem

Hogy a vége csatánál végülis mi volt a koncepció azzal, hogy kézről-kézre adták és rohangáltak a kesztyűvel a káosz közepén? Aztán amikor megjött Marvel kapitány, akkor "sok sikert, hogy átvidd ezeken", amikor pont a csatától el akarták vinni?

Meg ugye ez a köves dolog is nekem kicsit túl OP, a Trónok harcával is ez volt a bajom, hogyha beleraksz valakit, aki bármikor feléleszt bárkit és végtelen hadserege van, akkor egyszerűen nem tudod egyszerre jól és logikusan befejezni a sztorit. Igaz, itt azért megmagyarázták valahogy a gamma-sugárzással, vagy mivel.

Amúgy a sztori első fele nekem meglepően tökös volt azzal, hogy Thanos-t egyből kinyírták, meg nekem bejött az 5 éves időugrás, azt kicsit sajnálom, hogy nem mutatták be még jobban, hogy milyen az élet fele populációval.
Sírni nem sírtam rajta (mondjuk a moziban többen igen), de jó szórakozás volt.
Nem tudom az utcáról beesve mennyire élvezhető , legalább a Végtelen Háború-t illik megnézni előtte, de én pl. néztem a Youtube-on egy összefoglaló videót, hogy teljesen képben legyek, mert a Marvel kapitány meg az új Hangya kimaradt. Illetve volt 1 fontos karakter, akiről őszintén megmondom, nem tudtam, hogy kicsoda

A vasember faterja
, de tesóm nagy Marvel-es, Ő súgott, de lehet levágtam volna amúgyis :D
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2019.04.29. 23:09:13

Én tegnap néztem, nagyon jó volt, körülöttem többen zokogtak a végén :D
Nagyon tetszett.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
soadroli
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5167
Csatlakozott: 2008.05.17. 19:50:58

2019.04.29. 22:28:06

én ma láttam, meg az új got-ot is...kemény nap volt :mrgreen:
Kép
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6340
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2019.04.29. 21:01:27

En lattam en lattqm. Es nagyon tetszett. :P
Kép
Avatar
P.U.Y.O.L.
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2814
Csatlakozott: 2010.01.22. 10:47:15
Tartózkodási hely: Irgumburg

2019.04.28. 08:07:15

Feast4 írta:A Végjátékot láttátok?
Én csak jövőhéten tudom majd megnézni valamikor.
Avatar
Feast4
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3542
Csatlakozott: 2014.05.01. 21:54:54

2019.04.28. 01:31:30

A Végjátékot láttátok?
Kép
MesQueUnClub
Capitá del Barça
Hozzászólások: 538
Csatlakozott: 2017.03.21. 21:13:21

2019.04.18. 22:15:10

a Joker jól néz ki igaz a szinkronos trailer nagyon nem jön át pedig Csőre Gábort bírom, valahogy Phoenixhez nagyon nem illik, szóval ez inkább eredeti nyelven nézős lesz
Avatar
soadroli
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5167
Csatlakozott: 2008.05.17. 19:50:58

2019.04.18. 21:03:13

miro. írta: Jóóóóker jó lesz nem srácok? Kicsit sok nekem a festék az arcán,de amúgy elsőre megvagyok az előzetessel. Színészt meg imádom,a Jelekben és a Faluban is 10/10.
legvárósabb film idén :D hát akkor a gladiátorban, nyughatatlanban, masterben, her-ben 20/10? :mrgreen: #1 a pali.
Kép
Avatar
miro.
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1402
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2019.04.18. 20:06:44

Cestus írta:Gyerekként imádtam a SW-t, de mióta a Disney-filmek mennek, eljutottam arra a szintre, hogy olyan szinten nem izgat, hogy az új trailereket sem nézem meg. Kevés ez nagyon.
Bízok JJ-ben. Utoljára.


Jóóóóker jó lesz nem srácok? Kicsit sok nekem a festék az arcán,de amúgy elsőre megvagyok az előzetessel. Színészt meg imádom,a Jelekben és a Faluban is 10/10.
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan


rmcf
Avatar
Cestus
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2017.03.10. 19:23:04

2019.04.13. 10:37:20

Gyerekként imádtam a SW-t, de mióta a Disney-filmek mennek, eljutottam arra a szintre, hogy olyan szinten nem izgat, hogy az új trailereket sem nézem meg. Kevés ez nagyon.
"It is what it is."

- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2019.04.12. 21:55:50

Szégyentelenek azért a trailerbe megint beraktak egy John Williams SW klasszikust de a filmbe egy eredeti zene se lesz :lol:

Hatalmas csalódás volt ez az új Star Wars , ezt valószínűleg már meg se nézem

Pedig hatalmas rajongó voltam
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Petr
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2144
Csatlakozott: 2013.10.31. 15:46:41
Tartózkodási hely: Az ország legszebb városának a legszebb utcája

2019.04.12. 20:51:57

davi10 írta:

Kb. semmit nem árul el a sztoriról, de azért spoilerbe rakom:

Elég olcsó húzás így a végére visszahozni Palpatine-t. Valahol okés, mert mégis Ő volt 6 részen keresztül a főgonosz, de nagyon nagy fejetlenséget érzek ennél az új trilógiánál.

A cím is elég gagyinak és ötlettelennek tűnik, meglátjuk...

Az előző rész után elengedtem és nincsenek elvárásaim, de örülnék neki, ha értelmesen sikerülne visszahozni.

A címet pedig nem véleményezném addig, amíg nem láttam a filmet.
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6642
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2019.04.12. 20:35:42

SZTÁRVÁRZ 9 teaser

Kb. semmit nem árul el a sztoriról, de azért spoilerbe rakom:

Elég olcsó húzás így a végére visszahozni Palpatine-t. Valahol okés, mert mégis Ő volt 6 részen keresztül a főgonosz, de nagyon nagy fejetlenséget érzek ennél az új trilógiánál.

A cím is elég gagyinak és ötlettelennek tűnik, meglátjuk...
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
soadroli
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5167
Csatlakozott: 2008.05.17. 19:50:58

2019.04.03. 15:13:19

JOKER Trailer
aztakuhva gyerekek :cry: =D>
Kép
Avatar
P.U.Y.O.L.
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2814
Csatlakozott: 2010.01.22. 10:47:15
Tartózkodási hely: Irgumburg

2019.04.02. 17:19:08

White Boy Rick (2018)

Irány a TÉKA gyerekek! Ez nagyon penge lett.
Nem is írnék bővebben, nézzétek.
Simán egy 8-as.
Avatar
Nervo
Capitá del Barça
Hozzászólások: 536
Csatlakozott: 2014.03.07. 14:50:11
Tartózkodási hely: Home, Workplace.

2019.03.31. 19:26:46

FCB: Stegen, Semedo, Piqué, Eric Garcia, Gaya, Riqui Puig, De Jong, Coutinho, Messi, Depay, Fati.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.
Kép
Avatar
messideco
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12231
Csatlakozott: 2008.07.08. 16:49:07

2019.03.31. 18:19:18

Köszi srácok a feliratot, nem kis munka lehetett :)

A film remek, nagyszerű volt nosztalgiázni.
"And my heart will leave you never."
Avatar
soadroli
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5167
Csatlakozott: 2008.05.17. 19:50:58

2019.03.24. 21:52:29

https://www.eurobarca.hu/hirek/tortenel ... r-felirat/" target="_blank
kedves Nem Ede72 kollégának! :D
Kép
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2019.03.24. 20:22:56

MatyiG írta:Megy majd valaki az Us-ra? Jókat írnak róla. :)
Most néztem meg. Akik szeretik az igazán beparáztatós horrorokat azokat tetszeni fog. Nekem túl sok volt, nyuszi vagyok ezekhez :D
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2019.03.23. 22:44:01

Stalkyard írta::lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Na szevasz,
Ne etesd a trollt, gondolom ide jár figyelemért, ha már az élettől nem kapja meg.
Van a vicces troll, meg van ő.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3161
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2019.03.23. 22:24:08

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Na szevasz,
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3161
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2019.03.23. 21:49:53

Világosan le van írva, hogy e-mailt kell írni a szerkesztőségnek, vagy facebook üzenetet a feliratért. Akkor milyen infót nem találsz, és hol? Rohadtul idegesítő már ez a sok fgy hozzászólás, de melle a bunkózás az megy... nem a Facebookon vagy ember. Meg esetleg tudom javasolni megtanulni használni a zinternetet, mielőtt forumozgatunk. Mert ugye írkálni mindenkinek joga van mindenhova, de tájékozódni már terhes. Szánalom.

Bocsánat az offert, de egyre több az ilyen.
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Nem Ede72
Jugador del Barça
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2011.11.24. 15:04:14

2019.03.23. 21:44:52

geridoss írta:
Nem Ede72 írta:
sokat segítettél kösz...olvasni tudok én is, de ott sincs semmi infó....
Ezzel a stílussal ne tervezz itt hosszú ideig.
nem tervezek csak kérdeztem, valaki meg hülyeséget válaszolt....a stílusodat meg én sem kedvelem....nem csipázom, ha fenyegetnek....van valamilyen szabály, amit megszegtem esetleg? Tervezz inkább nem hozzászólni, ha nem tudsz válaszolni az alap kérdésre....haver
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2019.03.23. 21:40:09

Nem Ede72 írta:
sokat segítettél kösz...olvasni tudok én is, de ott sincs semmi infó....
Ezzel a stílussal ne tervezz itt hosszú ideig.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Nem Ede72
Jugador del Barça
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2011.11.24. 15:04:14

2019.03.23. 21:00:12

soadroli írta:
Nem Ede72 írta:A Barca filmhez tudtok esetleg magyar szöveget? Honnan lehetne letölteni...?köszi
https://www.eurobarca.hu/hirek/video/20 ... arca-film/" target="_blank
"érdeklődj emailben/facebookon, a filmért és a magyar feliratért"
sokat segítettél kösz...olvasni tudok én is, de ott sincs semmi infó....
Válasz küldése