Aranylabda - FIFA év játékosa

Foci a Barçán kívül
Avatar
miro.
Capitá del Barça
Hozzászólások: 921
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2019.12.06. 12:56:18

Én azt bírom, ha valaki Bl-t nyer a csapatával úgy, hogy az illetőn úgy igazából 1 párharc múlt, akkor instant aranylabda, de ha például Messi 2 párharcot eldönt, és utána egyet szinte a klinikai halál szélére visz, de az ellenfél vissza jön, akkor nem érdemli meg az aranylabdát :lol:

Ronaldonak felhozzák hogy 2016-ban a Wolfsburg elleni fordításban kellett hogy ez végbe menjen, ezért érdemli meg, most meg Messi nem érdemli meg, mert csak 2.5 párharcot döntött el, az meg szerintem a legkevésbé Messi hibája hogy a csapat nem képes 3 gólos előnyt megőrizni, főleg hogy eleve Messi miatt beszélhettünk 3-0-ról nem pedig 1-0-ról.

Én nem gondoltam volna hogy a Roma elleni kiesésnél sikerül számomra fájdalmasabbat produkálni,de sikerült.
Számomra a Liverpooli a legfájóbb, már csak azért is, mert ezt egy BL elődöntőbe sikerült végrehajtani, mindezt úgy, hogy tavaly nyíltan áhítoztunk a BL trófeára és a Tottenhamet a döntőben 80% hogy ütöttük volna, ehelyett olyat produkált a csapat, amiért egy Sevillát szét zavarnának, főleg a nagy fogadkozások után hogy a római nem fordul elő újból.
Olyan sorozatban dobálózunk 3 gólos előny leadásáról, ahol sokszor egy idegenbeli 1-0-s vereséget is nagyon nehéz vissza hozni.
Ennél nagyobb fájdalmat talán tényleg csak a Milan drukkerek élhettek át 2005-ben, amikor egy 99.9%-ban megnyert BL döntőt sikerült leadni.

Valószínű Messi lelkének is jól esik egy kicsit, hogy megelőzte Ronaldot, de azt hiszem bármikor elcserélné a lasztit egy Bl serleg + aranylabda második/harmadik helyezett kombóra.
Erre Federer egyik idézete jutott eszembe:

" A győztesek és a vesztesek között óriásinak tartják a különbséget, mégis valójában nagyon kicsin múlik, ki lesz a bajnok. Azok a bajnokok, akik a végén fölemelhetik a trófeát. A győztesek maradnak. A veszteseknek menniük kell."
Mióta világ a világ ez így van. A ttnham mekkorát ment hogy BL döntőbe jutott,őszintén ki gondolta volna?
Beszél azóta valaki róluk?
Mindenki csak a Poolról hogy milyen tökéletes gépezetet raktak össze.
Pedig ha megveritek őket megint arról van szó hogy Kloppnak nem sikerül,és sose lesznek igazi győztesek.
Sajnos ez ilyen,ha nem nyered meg a végén,akkor minden a feledésbe merül amit tettél addig.
Millió ilyen van,ezekre csak azok a szurkolók emlékeznek akik annak a bizonyosnak drukkolnak akiknek épp nem sikerült.
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan


rmcf
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1363
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szerbia,Csoka

2019.12.06. 11:45:10

az meg szerintem a legkevésbé Messi hibája hogy a csapat nem képes 3 gólos előnyt megőrizni, főleg hogy eleve Messi miatt beszélhettünk 3-0-ról nem pedig 1-0-ról.
Szerintem nagy hiba így nézni a dolgokat.
Ha nyerünk 3-0-ra, akkor Messi Fc, ha kikapunk 4-0-ra, akkor meg az összes többi játékos hibája.

Nyílván ő a legjobb, és nyílván a zseniális játéka kellett ahhoz, hogy otthon 3-0 legyen. Viszont nem szeretem, hogy őt csak akkor említjük, mikor a vezetésével nyerünk. Ugyanúgy ő is ott volt a pályán Liverpoolban. (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ő a hibás, mert nyilván volt pár nagyon gyenge teljesítmény, az övé pl. nem, de akkor is, a CSAPAT tagja volt)
Avatar
MessiNeymarSuarez
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8907
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2019.12.06. 08:45:20

Én azt bírom, ha valaki Bl-t nyer a csapatával úgy, hogy az illetőn úgy igazából 1 párharc múlt, akkor instant aranylabda, de ha például Messi 2 párharcot eldönt, és utána egyet szinte a klinikai halál szélére visz, de az ellenfél vissza jön, akkor nem érdemli meg az aranylabdát :lol:

Ronaldonak felhozzák hogy 2016-ban a Wolfsburg elleni fordításban kellett hogy ez végbe menjen, ezért érdemli meg, most meg Messi nem érdemli meg, mert csak 2.5 párharcot döntött el, az meg szerintem a legkevésbé Messi hibája hogy a csapat nem képes 3 gólos előnyt megőrizni, főleg hogy eleve Messi miatt beszélhettünk 3-0-ról nem pedig 1-0-ról.

Én nem gondoltam volna hogy a Roma elleni kiesésnél sikerül számomra fájdalmasabbat produkálni,de sikerült.
Számomra a Liverpooli a legfájóbb, már csak azért is, mert ezt egy BL elődöntőbe sikerült végrehajtani, mindezt úgy, hogy tavaly nyíltan áhítoztunk a BL trófeára és a Tottenhamet a döntőben 80% hogy ütöttük volna, ehelyett olyat produkált a csapat, amiért egy Sevillát szét zavarnának, főleg a nagy fogadkozások után hogy a római nem fordul elő újból.
Olyan sorozatban dobálózunk 3 gólos előny leadásáról, ahol sokszor egy idegenbeli 1-0-s vereséget is nagyon nehéz vissza hozni.
Ennél nagyobb fájdalmat talán tényleg csak a Milan drukkerek élhettek át 2005-ben, amikor egy 99.9%-ban megnyert BL döntőt sikerült leadni.

Valószínű Messi lelkének is jól esik egy kicsit, hogy megelőzte Ronaldot, de azt hiszem bármikor elcserélné a lasztit egy Bl serleg + aranylabda második/harmadik helyezett kombóra.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6031
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2019.12.06. 01:38:32

hajnesz írta: Tőle is függött, ahogy mindenkitől... Ha nyerünk, közösen nyerünk, ha vesztünk...
https://m.youtube.com/watch?v=mW9QNL2NCCc" target="_blank

6:30tól

Ez az “ember” tavaly mindent megtett amit játékos megtehet a BL győzelemért.

Dembele, Jordi Alba, Suarez, Pique, Lenglet voltak a főludasok

Amúgy ez a videó... Rosszul éreztem magam a 2005ös Chelsea elleni kiesés után, a 2007es bajnoki dráma gyomorgörcsöt hozott rám, az Inter és a Chelsea elleni kiesések bosszantóak voltak, de a 4-0 az Anfielden nagyobb gyomros volt mint az összes többi együtt.
"A Barcelonát olyan emberek irányítják, akiknek nem szabadna a klub élén állniuk. Nagyon szomorú vagyok emiatt. A Barca és a szurkolók ennél sokkal többet érdemelnek. Nem tudom, mi folyik a klubnál, de nagyon rossz érzés a korábbi csapattársaimat bánatosnak látni" - Neymar
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1363
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szerbia,Csoka

2019.12.06. 00:33:11

Leon írta:
Mintha tőle függött volna,hogy szétgyaláztak Liverpoolban... :roll:

Ő vitt el a csapatot odáig, spanyol, európai meg BL gólkirály, csak a döntőben nem játszott.
Bőven kijárt neki ez a 6. laszti meg amúgyis akkor király,hogy már 7-8 - nál kéne tartania! 8)
Tőle is függött, ahogy mindenkitől... Ha nyerünk, közösen nyerünk, ha vesztünk...
Avatar
Leon
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2085
Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
Tartózkodási hely: 99942 Apophis

2019.12.05. 20:05:30

Hagyjuk már a hülyeséget, ha behúzzuk a BL-t akkor a világon senki nem kérdőjelezte volna meg Messi elsőségét. =D>

Mintha tőle függött volna,hogy szétgyaláztak Liverpoolban... :roll:

Ő vitt el a csapatot odáig, spanyol, európai meg BL gólkirály, csak a döntőben nem játszott.
Bőven kijárt neki ez a 6. laszti meg amúgyis akkor király,hogy már 7-8 - nál kéne tartania! 8)
Ter Stegen-Alba-Sergi Roberto-Busi-Rakitic-Messi-Suarez-Griezmann
Tito per sempre etern.

Infinite Iniesta

Messi -Liga- 400
- BL - 106
Grácies Xavi!
Barca_10
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1250
Csatlakozott: 2009.06.27. 15:50:43

2019.12.05. 19:44:04

Messi tehetségéhez és játékához a modern futballban egyedül Iniesta ér fel, senki más. Ámde CR a példa hogy egy jó képességekkel és tehetséggel megáldott játékos hova juthat ilyen hozzáállással. Mert tehetség szintjén CR nem hasonlítható Messihez, Iniestához, R10-hez, és még sorolhatnánk.

Adrianot olyan értelemben vettem ide, hogy Ő is elképesztően tehetséges volt, az Interben az elején verte a gólokat, Ronaldo méltó örököse lehetett volna. Nála az apja halála tett be.

És igen, CR-t egy lapon kell említeni Messivel. Ha Messiben fele ennyi alázat lenne 3-al több BL címünk lenne.

Még valami, a napokban valaki írta hogy Messi talán már nem az a jófiú akit annak idején megismert a világ. Nos, szerintem már akkor sem volt az a jófiú mikor a Bernabeuban a nézők közé bombázta a labdát. Ettől függetlenül Ő a GOAT, nagyon örülök hogy volt szerencsém többször élőben látni.
Kép

"Amikor elbúcsúzok a futballtól, sirni fogok mert véget ér az életem. Ha meghalok, ne egy temetőben vagy akárhol máshol temessetek el,csak
vigyetek egy stadion mellé egy labdával a kezemben mert nekem a labda az életem"
-Ronaldinho
Legendario
Avatar
Tivornya
Capitá del Barça
Hozzászólások: 736
Csatlakozott: 2008.10.14. 17:39:21
Tartózkodási hely: Dunabogdány

2019.12.05. 18:45:44

Messi és CR egylapon? Van még olyan ember, aki ezt propagálja? Beszarás... A kábszi rossz, főleg ha kínai bijó.
„Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
Avatar
Subinho
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3360
Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
Tartózkodási hely: Budapest

2019.12.05. 16:22:25

Barca_10 írta:Mondjuk szerintem Ronaldonak ha csak a veleszületett tehetségét a futballhoz nézem nincs azon a szinten ahol a legnagyobbak, mint Messi, R10, Ronaldo/brazil/, Iniesta vagy akár Adriano. Inkább egy sorral lejjebb lehet elhelyezni, Agüero, Drogba szintjére. Az, hogy ilyen magasra jutott nagyban köszönhető a mentalitásának. Amennyire csodálni való Messi játéka ugyannyira csodálatra méltó CR hozzáállása a profi futballhoz. Van a profi sportoló szint és fölötte CR. Ezt kár vitatni.
Amúgy inkább legyen Cének 5 minthogy Snejdereknek legyen. Owen Aranylabdája elég vicc volt erre az évezredre.
Ronaldo (az igazi) - jobb játékos volt fénykorában, mint CR? Egyértelmű igen, azonban keveset láthattunk belőle a sok sérülése miatt, pont emiatt nem kaphatta meg többször az aranylabdát, pedig ha van játékos, aki kb. egymás után 4-5x megkaphatta volna, az ő lett volna, de hát a sérülések ugye. Amikor nem ő kapta, akkor is tudtuk, hogy ő a legjobb képességű labdarúgó.
Ronaldinho - itt is egyértelmű, jobb játékos volt fénykorában, mint CR! De a bulik, a pia, csajok, stb. Istenadta tehetsége volt, de sajnos eltékozolta, a hozzáállása miatt nem érdemelt több aranylabdát.
Iniesta - ő is istenadta tehetség, ő pont kiérdemelt egyébként egy aranylabdát, de ezt most hagyjuk is, a lényeg, ott volt Messi és elvitte előle, ha Messi nem ebben a korban játszik, Iniestát most Zidane-nal egy szinten említenénk és legalább 2 aranylasztija lenne.
Adriano - ez biztos egy elírás, így ezt nem is értékelem... :)
CR - ha nem is érdemelt 5 aranylabdát 3 (esetleg 4) kijárt neki, nem vitatható el tőle, megvan a tehetsége is, de a hozzáállása az kiemelkedő, jelenleg nincs olyan focista aki ennyire győzni akar.
Ha szimplán csak a tehetséget, tudást, stb. nézzük, akkor nálam egyértelműen ez lenne a sorrend:
Messi, Ronaldo, Ronaldinho, Zidane, Iniesta, CR.
Ha figyelembe vesszük a sérüléseket, a hozzáállást és hogy mennyit játszott aktív éveiben és milyen szinten, akkor:
Messi, CR, Zidane, Ronaldo, Iniesta, Ronaldinho
Sajnos ez a valós, bár mindenki tudja, hogy nem ez lenne az igazi sorrend...
Barca_10
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1250
Csatlakozott: 2009.06.27. 15:50:43

2019.12.05. 15:13:23

Mondjuk szerintem Ronaldonak ha csak a veleszületett tehetségét a futballhoz nézem nincs azon a szinten ahol a legnagyobbak, mint Messi, R10, Ronaldo/brazil/, Iniesta vagy akár Adriano. Inkább egy sorral lejjebb lehet elhelyezni, Agüero, Drogba szintjére. Az, hogy ilyen magasra jutott nagyban köszönhető a mentalitásának. Amennyire csodálni való Messi játéka ugyannyira csodálatra méltó CR hozzáállása a profi futballhoz. Van a profi sportoló szint és fölötte CR. Ezt kár vitatni.

Amúgy inkább legyen Cének 5 minthogy Snejdereknek legyen. Owen Aranylabdája elég vicc volt erre az évezredre.
Kép

"Amikor elbúcsúzok a futballtól, sirni fogok mert véget ér az életem. Ha meghalok, ne egy temetőben vagy akárhol máshol temessetek el,csak
vigyetek egy stadion mellé egy labdával a kezemben mert nekem a labda az életem"
-Ronaldinho
Legendario
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6056
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2019.12.05. 15:07:25

Hogy lehet egy szubjektív dij nem jogos...
Kép
Avatar
Rivaldo11
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7461
Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
Tartózkodási hely: Budapest

2019.12.05. 14:25:05

Varatrix írta:
Rivaldo11 írta: Aki szerint a két játékos ugyanúgy tud futballozni, és egy szint, az nézzen sakkot. Pont.
És akkor másokkal diskurálunk a Fórum topikba, hogy miért megy el a kedve az embernek attól hogy fórumozzon.... Szerinte nem lehet más vélyeményed, és ezt azzal erősíti, hogy képes betűkkel leírni hogy "pont."

Édes istenem!
Hát, ha ettől kedved szeged, az a te bajod. Nem gondolom, hogy attól, hogy leírom hogy "pont", nem tartanám tiszteletben a véleményed. Csak én más állásponton vagyok.
Alátámasztottam, szerintem miért nem voltak jogosak azok az aranylabdák.
Rivaldo-A Legnagyobb.
Avatar
Varatrix
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4632
Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
Tartózkodási hely: Böpö

2019.12.05. 12:53:32

Rivaldo11 írta: Aki szerint a két játékos ugyanúgy tud futballozni, és egy szint, az nézzen sakkot. Pont.
És akkor másokkal diskurálunk a Fórum topikba, hogy miért megy el a kedve az embernek attól hogy fórumozzon.... Szerinte nem lehet más vélyeményed, és ezt azzal erősíti, hogy képes betűkkel leírni hogy "pont."

Édes istenem!
#BartomeuDimiteHoy
Kép
Avatar
Rivaldo11
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7461
Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
Tartózkodási hely: Budapest

2019.12.05. 12:26:38

Tartom, hogy a 16'os, meg a 13'as ronci aranylabda vicckategória volt, szánalmas alamizsna. A bl - ben a Róma ellen nélküle is meglett volna, a Wolfsburg ellen volt egy kiemelkedő meccse, és ennyi. Az eb-n meg 3 gólt szerzett, ebből kettőt nekünk, a döntőben nem játszott. Képesek voltak aranylabdával megdobni. Ja, érdekes, akkor vedőként szenzációs formát hozó Pepe pl szóba sem került, bezzeg ugye most Van Dijk megérdemelte volna...
A 13'as kihisztizett, meghosszabbított szavazásos történet meg szóra sem érdemes, kB annyira vehető komolyan, mint ez a legértékesebb serie a játékos díj kB... Szakmailag ugyanott van. Ami pedig a Messivel való összehasonlítást illeti:
Aki szerint a két játékos ugyanúgy tud futballozni, és egy szint, az nézzen sakkot. Pont.
Ami azt illeti, én örülök, hogy több aranybogyója van, mint Ronaldonak. Így van rendjén. És a tudat, hogy odaát ebbe páran belepusztulnak-főleg egy látens homár, aki ronci félmeztelen fotóját használta avának-még szebbé teszi a dolgokat.
Rivaldo-A Legnagyobb.
Avatar
Varatrix
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4632
Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
Tartózkodási hely: Böpö

2019.12.05. 12:01:33

recrea írta: Lehet, h a Real szurkolóknak kéne eldönteniük, az lenne a legobjektívabb :D mert idén az újságírók, a szövetségi kapitányok és a csapatkapitányok is hülyék...mi Barca szurkolók meg végképp hülyék vagyunk, továbbá mindenki az, aki idén tavasszal Messit látta a legjobbnak.

Tisztelet a kivételnek, mert azért akad.
Nem tudom személy szerint ki, hogyan reagált az elmúlt években,de alapvetően ez a hozzáállás nálunk is tetten érhető volt Ronaldo aranylabdáinál. Emlékszem, hogy az EB-s aranylabdájánál, számomra meglepően sokan értetlenkedtek, hogy hogyan adhatták neki, és hasonló pusztító hülyeségeket írtak itt le, hogy Ronaldo miért egy középszer.

És végül a véleményem, amit az öröm mámortól frissen megrészegült fórumtársaknak még nem mertem leírni:

Én annyira nagyra tartom az Ő rivalizálásukat, hogy örültem volna neki, ha ugyanannyi bogyóval fejezik be a végén. Ronaldóban nem látok még egyet. Nem örülök, hogy kaptunk egy teljesen irreleváns mérőszámot, ami Messit kihozza utolsó érvként győztesnek. Ők más szintet képviselnek.

Először még arra is mertem gondolni, hogy Messi nem érdemelte meg, viszont nagy meglepetésemre Kele János gondolkodtatott el még egyszer ezzel kapcsolatban. Még pedig, azzal, hogy korábban is voltak ilyen statisztikájú védőteljesítmények, és akkor is csatárok happolták el az aranylabdát, Messiénél kevésbé expert teljesítménnyel. Sajnos magamon is észrevettem már, hogy Messit magához képest értékelem, és tudom, hogy volt ennél jobb szezonja, de még mindig emberfeletti az is amit egy számára gyengébbnek nevezhető szezonban produkál.

Én örültem volna, ha örök vita marad hogy ki volt a jobb. Valószínűleg így is az mard, viszont ez adut adott a Barca szurkolók kezébe.
#BartomeuDimiteHoy
Kép
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1552
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2019.12.04. 23:48:42

csababarca írta:Kákán is csomót tipikus esete.
Az nem zavarja őket, hogy minimális különbség volt, vagy hogy van Dijk is kapott általuk dilettánsnak tartott újságíróktól szavazatot.
Nem is értem.

Én szeretek ott fórumozni, mert lehet jókat dumálni offban, nba/nfl topikban, kézilabdásban is, de ilyenkor ebbe nem is megyek bele inkább.
Azért aki ebből az évből azt hozza ki, hogy Messi nem érdemelte meg, azzal nehéz mit kezdeni.
Vagy hogy akkor tavaly Ronaldo miért nem!? Wtf.

Kár hogy ez az aranylabda ekkora vitákat generál, nem kellene.
Szubjektív a dolog.

Pontozni lehetne, de azt is hogy? Abban is lenne szubjektivitás, hogy hogy súlyozod a gólt, asszisztot, szerelést, tisztázást stb.
Lehetetlen.
Vagy tényleg hozni kitételt hogy csak bl győztes csapatból lehet, de arra kb ott az uefa díja.
Vannak évek, amikor egy-egy játékos tényleg kiemelkedik a mezőnyből és nem kérdés, hogy ő a legjobb. Máskor meg szorosabb a dolog. Ennyi.
BL győzelem miatt odaadni? Az egész évet kell nézni, nemcsak egy-egy meccset. Viszont, ha Modric megnyerhette tavaly, akkor korábban jó pár játékosnak járt volna. Talán neki szerencséje volt a VB miatt, na mindegy.
Elől a Barca mögötte a Real Madrid!
Avatar
csababarca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12386
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2019.12.04. 22:45:30

Kákán is csomót tipikus esete.
Az nem zavarja őket, hogy minimális különbség volt, vagy hogy van Dijk is kapott általuk dilettánsnak tartott újságíróktól szavazatot.
Nem is értem.

Én szeretek ott fórumozni, mert lehet jókat dumálni offban, nba/nfl topikban, kézilabdásban is, de ilyenkor ebbe nem is megyek bele inkább.
Azért aki ebből az évből azt hozza ki, hogy Messi nem érdemelte meg, azzal nehéz mit kezdeni.
Vagy hogy akkor tavaly Ronaldo miért nem!? Wtf.

Kár hogy ez az aranylabda ekkora vitákat generál, nem kellene.
Szubjektív a dolog.

Pontozni lehetne, de azt is hogy? Abban is lenne szubjektivitás, hogy hogy súlyozod a gólt, asszisztot, szerelést, tisztázást stb.
Lehetetlen.
Vagy tényleg hozni kitételt hogy csak bl győztes csapatból lehet, de arra kb ott az uefa díja.
“In times of crisis, the wise build bridges, while the foolish build walls.” fucking actual
Avatar
recrea
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6020
Csatlakozott: 2004.12.24. 23:38:21

2019.12.04. 22:05:41

MatyiG írta:Igen, ilyenkor szimpátia szavazás, máskor meg perdöntő, és teljesen objektív és jó helyre kerül a laszti.
Lehet, h a Real szurkolóknak kéne eldönteniük, az lenne a legobjektívabb :D mert idén az újságírók, a szövetségi kapitányok és a csapatkapitányok is hülyék...mi Barca szurkolók meg végképp hülyék vagyunk, továbbá mindenki az, aki idén tavasszal Messit látta a legjobbnak.

Tisztelet a kivételnek, mert azért akad.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 17510
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2019.12.04. 17:46:33

Igen, ilyenkor szimpátia szavazás, máskor meg perdöntő, és teljesen objektív és jó helyre kerül a laszti.
Avatar
recrea
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6020
Csatlakozott: 2004.12.24. 23:38:21

2019.12.04. 13:32:11

Rivaldo11 írta:A derék Dzsordzso meg közben beárazta rendesen ronci pár labdáját... Mert ha Perez tudta nyomni tavaly Modricot, és azért kapta a horvát, akkor ezek szerint korábban Cr labdáinál...(főleg mikor kisírta 2013-ban, vagy 16 ban, mikor megnyerték neki az Eb-t)
Erre mondják, hogy ha hallgattál volna... :D
Pont ugyanez jutott eszembe nekem is reggel :lol:

Az urak szurkolói szemében kamu díj, ha Messi nyeri, ha Ronci, akkor rendben van, de a legtöbb még Modrictól is sajnálja, inkább kapta volna a Juvéval CR, csak ne legyen Messinek több #-o :D Remegnek a fickótól, alig várják, h visszavonuljon és végre nyerjenek ellenünk egy nyamvadt meccset. Mondjuk meg tudom érteni...

Szerintem teljesen jó így a lebonyolítás, előtti is így működött és teljesen korrekt végeredmények voltak, ahogy azóta is, mióta újra az újságírok szavaznak.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára recrea 2019.12.04. 17:51:21-kor.
Avatar
Rivaldo11
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7461
Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
Tartózkodási hely: Budapest

2019.12.04. 06:57:26

A derék Dzsordzso meg közben beárazta rendesen ronci pár labdáját... Mert ha Perez tudta nyomni tavaly Modricot, és azért kapta a horvát, akkor ezek szerint korábban Cr labdáinál...(főleg mikor kisírta 2013-ban, vagy 16 ban, mikor megnyerték neki az Eb-t)
Erre mondják, hogy ha hallgattál volna... :D
Rivaldo-A Legnagyobb.
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1552
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2019.12.03. 19:12:23

Gratulálok Messinek remélem olvassa ő is...
Ronaldonak nem hiszem, hogy lesz még két Aranylabdája ahhoz nagyobb csoda kell, így egy darabig nem lesz aki megelőzze.
Egyébként díjak nélkül is tudjuk, hogy Messi a legjobb.
Elől a Barca mögötte a Real Madrid!
Avatar
Subinho
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3360
Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
Tartózkodási hely: Budapest

2019.12.03. 09:23:51

Messi megnyerte a 6. lasztit, gratula neki, idén ez nem volt kérdéses.
Res
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 333
Csatlakozott: 2014.08.06. 15:39:22

2019.12.03. 08:01:12

Helyreállt a világ rendje...
Avatar
soadroli
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4211
Csatlakozott: 2008.05.17. 19:50:58

2019.12.02. 21:34:05

ott is van :D
Kép
Kép
Kép
Válasz küldése