Riqui Puig: “Még meg tudjuk nyerni a Ligát!”

A Barcelona fiatal középpályása Riqui Puig másodszor volt sorozatban kezdő a csapatban, az Atletico Madrid elleni döntetlen alkalmával több szép megmozdulása is volt, lelkesedése alapján pedig messze kiemelkedett a társak közül. A mérkőzés után Puig arról beszélt, bízik még a bajnokság megnyerésében, bár ez valószínűleg csak a lelkesedéséből fakad, valamint…

Busquets: “Túl nagy előnyt adtunk a Realnak”

Csak újabb döntetlent ért el a La Liga 33. fordulójában a Barcelona az Atletico Madrid ellen, így ugyan a matematikai esélye megvan a bajnoki címre, de az esély már egyre kisebb és most már nagyon nehéz lesz visszaelőzni a Real Madridot. A mérkőzés után Busquets is természetesen elismerte, hogy innen…

A Barça elengedte a bajnoki trófeát: 2-2

A Barcelona nem tudta legyőzni az Atlético Madridot, csak 2-2-es döntetlent játszott a Camp Nouban a Liga 33. fordulójában, így könnyen lehet, hogy véglegesen kiszállt a bajnoki versenyfutásból, hiszen a Real Madrid tovább növelheti az előnyét. Minden gól pontrúgásból esett, három büntetőből, egy szögletből, és hiába akarta jobban a győzelmet…

Barcelona – Atlético: 2-2 | VIDEÓ

Csak állított helyzetből esett gól a Barcelona és az Atlético Madrid kedd esti rangadóján. Volt 3 büntető és egy szöglet, melyek végül a gólokat hozták. Akadtak helyzetek mezőnyjáték után is, de gólt nem hoztak. Az eredmény súlyos következményekkel jár a Barcelona számára, hiszen az újabb pontvesztés azt jelenti, hogy a…

Pont kerül az Arda-ügy végére: ma ér véget a Barçával kötött szerződése

Ma, 2020. június 30-án jár le Arda Turan szerződése a Barcelonával, ezzel véget ér egy játékos és a klub kapcsolata, mely nagyon nem volt gyümölcsöző, és amely jó példája annak, hogy milyen károkat tud okozni egy nem igazán végiggondolt átigazolás. Hiszen az igazolás pillanatában sokszor nem tekint előre senki, hogy…

Kötelező győzelem az Atlético ellen, különben oda a bajnoki álmoknak

A spanyol bajnokság 33. fordulójában az Atlético Madrid csapatát fogadja hazai pályán az FC Barcelona. Kedd este 22 órától rangadót játszanak a Camp Nouban, ami nagyban befolyásolhatja a bajnoki cím sorsát. Hiszen amennyiben nem tudnak győzni Messiék, a Real Madrid nagyon közel kerül ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot. A Barcelona…

Hivatalos Arthur távozása és Pjanic érkezése

Hétfőn hivatalossá vált mind Arthur Melo eladása a Barcelonától a Juventushoz, mind Miralem Pjanic átigazolása fordított irányban. A két játékos a jelenleg futó szezon végén csatlakozik az új klubjához. Arthurért a Juventus 72 millió eurót fizet, ami még további 10 millió euróval nőhet teljesítményhez kötött bónuszokkal. Ezzel szemben Pjanicért a…

Setién: “A győzelmek elrejtenek mindent, a vereségek a felszínre hoznak sok dolgot”

A Barcelona szombaton délután a Celta Vigo vendégeként játszott 2-2-es döntetlent, azonban kedden már egy újabb mérkőzés vár a csapatra, az Atletico Madrid fog a Camp Nouba látogatni. Ennek a találkozónak nem csak azért van hatalmas jelentősége, mert egy rangadóról van szó, hanem azért is mert ennek az összecsapásnak a…

Barça – Atlético a statisztikák nyelvén: Hattyúk dala, vagy remény rabjai?

Utolsó nagy derbijére készül a Barcelona, ezúttal az Atlético Madrid lesz az ellenfél. Quique Setiénnek elképzelhető, hogy ha nem is azonnal, de rövid időn belül az állása, míg Diego Simeone csapatának a dobogó a tét a bajnokság hátralevő részében. A kedd este 22:00-kor kezdődő rangadó újabb bizonyítási lehetőség lehet azonban…

Mit várhatunk a Barça – Atlético meccstől?

Íme három fogadási opció ezúttal is az 1xBet-től a Barcelona - Atlético Madrid meccsre.   2.5 gólnál kevesebb esik: 1.86 Minden sorozatot figyelembe véve a legutóbbi 10-ből mindössze 3 alkalommal esett több mint 2.5 gól a két csapat meccsein. Hiába vannak a pályán olyan játékosok, mint Messi és Suárez, Simeone…

Eder Sarabia másodedző és Messiék viszonya a legsúlyosabb

A Celta elleni pontvesztés tette egyértelművé, hogy a játékoskeret és az edzői csapat viszonya korántsem felhőtlen, és sok nézeteltérés, véleménykülönbség van a felek között. A közös munka pedig messze van az olajozott működéstől. Mostanra az is tisztán látszik, hogy a játékosoknak, és elsősorban a keret legfontosabb játékosainak nem főként Setiénnel…

Arthur-Pjanic csere: Már csak a hivatalos bejelentés van hátra

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Arthur-Pjanic csereüzlet valóban megtörténhet, sőt a Barcelona brazil középpályása a Celta Vigo elleni 2-2-re végződő bajnoki mérkőzés után elrepült Torinóba. Most újabb fejlemények láttak napvilágot a transzferrel kapcsolatban, ami alapján nemsokára hivatalossá válhat a csereüzlet.  Arthur Melo gyakorlatilag már a Juventus játékosának tekinthető. A…

Víctor Font: az Arthur-Pjanic cserével csak saját magát menti Bartomeu

A jelenlegi elnökség első számú kihívójaként nem először kritizálja élesen a Bartomeu vezette igazgatóság egyes döntéseit. Meglátása szerint Arthurt nem szabadott volna elengedni a Juventusba, főleg nem ilyen előnytelen ügylet keretein belül. Szerinte ez a transzfer újra felhívja a figyelmet arra, hogy klub helyzete több, mint aggasztó. Az üzlet ugyanis…

Feszültség és vita a játékosok és Setién edző között

A Celta Vigo elleni döntetlen után a Balaídos öltözőjében vita támadt a Barcelona játékosok és az edzői csapat között, különös tekintettel Setién edzőre - ezt minden spanyol és katalán sajtótermék megerősíti. A játékosok és a tréner kapcsolata folyamatosan romlik, Setién egyre inkább távolodik el a húzóemberektől. Sokatmondó és üzenetértékű volt…

Setién: “Sokkal jobbak voltunk, az első félidőben el kellett volna dönteni”

Ismét magyaráznia kellett a bizonyítványt Quique Setién vezetőedzőnek a Celta elleni 2-2 után, hiszen a döntetlen egy újabb, már sokadik idegenbeli pontvesztést jelentett a szezonban. A Barcelona mestere nem tudott magyarázatot adni az elkeserítő idegenbeli mérlegre; kiemelte, hogy már az első félidőben le kellett volna zánia a meccset a csapatnak,…

Vereséggel felérő döntetlen a jól játszó Celta ellen

Hiába mutatott az elmúlt meccsekhez képest időnként meggyőzőbb játékot a Barça, nem tudta elhozni a három pontot Balaídos Stadionból. A vezetést ugyan kétszer is megszerezte Luis Suárez révén a Barcelona, de a jól játszó Celta Vigo mindkét alkalommal volt válasza. Sőt, a katalán csapat csak az egykori Barcelona játékos, Nolito…

Luis Suárez: “Frusztráló és idegesítő, hogy elveszítettünk két pontot”

Az újrakezdés utáni időszak egyik legjobb, ha nem a legjobb meccsét játszotta egymással a Celta Vigo és a Barcelona. A vendégek rossz idegenbeli sorozata az égszínkékek ellen most sem ért véget: hiába vezetett két alkalommal is a Barça, a Celta kétszer is tudott válaszolni, Luis Suárez pedig, aki a katalánok…

Felemás teljesítmények a Celta ellen

2-2-es döntetlent játszott az FC Barcelona a Celta Vigo otthonában szombat délután. A katalánok kétszer is vezettek, mégis pontokat hullajtottak a Balaídosban, amihez hozzájárult Rakitic, Piqué és Ter Stegen hibája a második félidőben. Súgó a játékosok értékelése során a pontozáshoz. Ter Stegen: 6 A foci néha kegyetlen. A német hálóőr…

Arthur már szombat este elrepül Torinóba orvosi vizsgálatra

Arthur Melo a Celta Vigo elleni bajnoki után elválik egy időre a Barcelona keretétől, hogy az átigazolásához szükséges orvosi vizsgálatokon túlessen. Arthur csak egy napig lesz távol, ezt követően visszatér. A brazil csak csereként játszott pár percet a Celta ellen azt követően, hogy a hétközi bajnokin láthatóan fejben nem volt…

Celta Vigo – Barcelona 2-2 | VIDEÓ

  Az újrakezdés után a két legjobban védekező csapat találkozott egymással, a Celta három a Barcelona pedig öt mérkőzése nem kapott gólt a találkozót megelőzően. Ennek ellenére egy nagyon izgalmas mérkőzésnek lehettünk szemtanúi. Nagyon jól kezdte a mérkőzést a Barcelona többet volt náluk a labda és az előző mérkőzésekhez képest…