Megerõsítették Hleb érkezését

Az FC Barcelona az 'El Mundo Deportivo' katalán lap érdeklõdésére megerõsítette, hogy megszületett a megállapodás Alexander Hleb átigazolása ügyében az Arsenallal. A klub hivatalos úton továbbra sem jelentette be a transzfert, ugyanakkor a fehérorosz középpályás érkezése tulajdonképpen biztosnak tekinthetõ. Hlebért a klub közlése szerint 15 millió eurót kell átutalni most,…

Ronaldinho nem szeretne lemondani az olimpiáról

Ronaldinho Gaúcho meglepetéssel hallotta, hogy a Barcelona nem engedi el az olimpiai játékokra Pekingbe, s magához rendelte a csapat alapozásának rajtjára, július 14-re, tehát jövõ hétfõre. Ronaldinho ezzel együtt bizakodik, hogy végül ott lehet majd a brazil csapattal a tornán. „A pekingi szereplésrõl nem szeretnék lemondani. Az a célom, hogy…

Hleb a Barcelonáé!

Megállapodás 15 millió euróért Alexander Hleb lehet a Barcelona idei ötödik igazolása, legalábbis ebben a pillanatban minden erre mutat. A 'Catalunya Rádio' és az 'EFE' spanyol hírügynökség szerdán a délelõtti órákban úgy tájékoztatott, hogy a Barcelona és az Arsenal között megszületett a megállapodás a futballista klubváltásáról 15 millió euróért, és némi,…

Már kedd éjjel válságtanácskozás volt

A 'Catalunya Rádio' és a 'Radio Marca' értesülései szerint a Barcelona elnöksége nem várt csütörtökig, és már kedden éjjel összeült nem hivatalos keretek között, hogy tárgyaljon a szükséges lépésekrõl, több vezetõ esetleges távozásáról, akár Laporta lemondásáról. A rádióállomások úgy tudják, Joan Laporta, és az igazgatótanács tizenhat másik tagja Joan Boix…

Mérlegen két év, mérlegen Laporta

Helyzetelemzés szubjektívan Szomorú napokat él át a Barcelona, hiszen a csapat szétesése, agóniája után most már a vezetõség is lassan darabjaira hullik. Én azt mondom kár érte, és nem kellene így lennie. Tisztában vagyok azzal, hogy ez az írás nem fog meggyõzni errõl mindenkit, mert szerintem nagyon sokan úgy alkotnak…

A klub nem engedi el Ronaldinhót az olimpiára

Az FC Barcelona közzétette, hogy Ronaldinhónak jövõ hétfõn jelentkeznie kell edzésre Pep Guardiolánál, s ennek okán a támadó nem lehet ott a brazil olimpiai válogatott összetartásán. Ronaldinho a három „túlkoros" között bekerült Carlos Dunga keretébe a pekingi olimpiára, ugyanakkor a Barcelona nem engedi el a játékokra a futballistát. A klub…

Laporta: Nem áll szándékomban lemondani

Bízik a helyzet rendezésében Visszaérkezett Barcelonába Joan Laporta, miután a nap folyamán Svájcban tárgyalt, s ezt követõen az El Prat repülõtéren várakozó újságírók tömegének nyilatkozott is. Ezúton Laporta ismét hangsúlyozta, hogy nem áll szándékában lemondani, ám arról nem kívánt beszélni, hogy mi történhet a csütörtöki elnökségi ülésen. „Nem áll szándékomban…

Laporta döntésére várva

Inkább maradna a posztján? A katalán lapok teljesen megosztottak azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz a Barcelona elnökének döntése azok után, hogy az igazgatótanács több tagja nem akarja folytatni a munkáját az ismert körülmények között, a sociók vasárnapi véleménynyilvánítása tükrében. A' Sport' úgy értesült, hogy a több elnökségi tag távozása miatt…

A klub cáfolja, hogy Laporta lemondásra készülne

Az FC Barcelona több lap érdeklõdésére válaszolva cáfolta azokat a híreket, hogy Joan Laporta lemondásra készülne a csütörtöki elnökségi ülést megelõzõen, s majd az ülés után jelenti be, hogy távozik. A klub hivatalosan ezt cáfolta, ugyanakkor ez egyáltalán nem jelent garanciát arra, hogy az elnöknek nem ez a szándéka.

Laporta lemond csütörtökön?!

Vicens venné át a posztját Nem megerõsített lapinformációk szerint Joan Laporta nem kíván szembemenni az igazgatótanács jelentõs részének akaratával, s a válságos helyzetben lemondhat posztjáról. Mindezt anélkül tenné, hogy az elnökség többi tagjának távoznia kellene, tehát a klub vezetése nagyrészt ugyanaz maradna, hogy Josep Guardiola csapatának építése tovább folytatódhasson a…

Hleb erõsen dolgozik a távozásán

Kritizálja Wengert, Fabregast Amennyiben a 'The Sun' újságírói nem találták ki Alexander Hleb véleményét, úgy igen jó esély van arra, hogy a fehérorosz játékos hamarosan kierõlteti a távozását a klubjából, s a Barcába igazolhat. Hleb a brit bulvárlapnak adott nyilatkozatában határozottan megtámadta csapattársát, Cesc Fabregast, illetve edzõjét Arsene Wengert is.…

Válság az elnökségen belül

Sokan lemondanának Joan Laporta vette a vasárnapi akadályt, bár a léc erõsen megremegett, hiszen a pártoló tagok több mint 60 százaléka a távozását követelte. A klub elsõ embere rögtön a szavazás után világossá tette, hogy nem áll szándékában lemondani, ellenben az elnökségen belül nem mindenki így gondolkozik. Az igazgatótanács tagjai…

Arsavin nem a Chelsea-é, de nem is a Barcáé

Egyelõre mindenki vár A múlt héten nyilvánosságra került hírek hamisak voltak, és Andrej Arsavin nem igazol a Chelsea-hez, ugyanis ismét hivatalos információk kerültek ki a szentpétervári klubtól, s az oroszok újfent elismerték, hogy a Barcelona már letett egy ajánlatot az asztalukra. Ezt követõen viszont sem a Barca, sem más klub…

Henry: Meggyógyultam, készen állok

Várja a jövõ heti rajtot   Thierry Henry sokkal jelentõsebb sztárjátékosa lehet a Barcelonának a következõ idényben, mint volt tavaly, ha jól bele tud illeszkedni Josep Guardiola csapatába. A francia immár nem bajlódik sérüléssel, kipihente magát a hosszú szezon után, várhatóan nem lesz annyi riválisa a csapatba kerülésért, és sikeréhesen…

60.6 % – Kemény kritika az elnökségnek

Laporta nem mond le Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke a vasárnapi bizalmi szavazást követõen is. Ez a legfontosabb tény, a klub elsõ emberét ugyan alaposan megszorongatták a pártoló tagok, akiknek jelentõs többsége szavazott a Camp Nouban a vezetõség távozására, de mégsem elegen. 60.6 százalék kívánta a váltást, 37.75…

60.6% Igen, de Laporta maradhat

Bizalmi szavazás - Élõ Vasárnap reggel 9 órakor megnyitottak a szavazóasztalok a Camp Nouban, s kezdetét vette a bizalmi szavazás, mely majd dönthet Joan Laporta és elnöksége jövõjérõl. Az ellenzéki szavazatoknak 66 százalékos többségbe kell kerülniük ahhoz, hogy az elnökség távozzon a posztjáról. A nap folyamán a legfõbb eseményeket közöljük…

Txiki voksolása vasárnap

Videó a szavazásról

Johan Cruyff az urnáknál

Szavaz az ex-tréner    

Hogy szavazott Laporta és Núñez?

Videók a voksolásról Laporta szavazása a délelõtti órákban Núñez voksolása este fél nyolckor

Átmozgatás a Central Parkban