Irány Egyiptom

Miután a Barcelona vereséget szenvedett a Villarreal otthonában a bajnokságban, Afrika felé veszi az útját, hogy némi anyagi kompenzációt szerezzen a korai Bajnokok Ligája búcsújáért. Az Al Ahly ellen holnap este 21:30-kor lépnek föl Puyolék, ezért már ma elutaznak Kairóba, hogy aztán telt ház elõtt lépjenek föl a centenáriumát ünneplõ…

Rijkaard az elsõ félidõt sajnálja

Nincs válasz a tehetetlenségre Ismét vereség után kellett megszólaljon Frank Rijkaard, s elemeznie, hogy miért kapott ki a Barca, a holland azonban nem adott választ arra, hogy csapata miért volt tulajdonképpen teljesen esélytelen a gyõzelemre a második félidõben. „Nagyon megnehezítettük a dolgunkat az 1-0-val, ez a Villarreal erõssége, jól védekeznek…

Gyõzött a realitás

Már negatív idegenbeli mérleg Hozta az idegenben általános színtelen, kevés mozgással tarkított gyenge játékát a Barcelona az El Madrigalban, s így törvényszerûen elvesztett egy újabb mérkõzést, ezúttal a Villarreal ellenében. Az elsõ félidõben ugyan még megnyerhette volna a találkozót a Barca, a folytatásban viszont kilátástalan futballt mutatott be, a csapat…

Egy nagy lökés a Ligáért?

Ismét egy nehéz pályán... A múlt héten jókora szerencsével megszerzett Mallorca elleni gyõzelem nagy lehetõséget hozott erre a játéknapra a Barcelonának, hiszen egy esetleges idegenbeli gyõzelem az eddigieknél sokkal közelebb hozná a bajnoki címet. Ez egyrészt azért igaz, mert egy újabb nehéz ellenfelén lenne túl a Barca, másrészt idegen pályán…

Márquez kimaradt, Ronaldinho rendben

Nincs szûrõ középpályás Jókora meglepetést okozott Frank Rijkaard azzal a döntésével, hogy a már sérült Motta, Edmílson és Belletti mellett Rafael Márquez választotta negyedik kimaradónak a Villarreal ellen készülõ keret kihirdetésekor. Márqueznek elméletileg ugyanis nincs sérülése, a Barcának pedig nincs ép védekezõ középpályása, így egyértelmû lett volna, hogy a mexikói…

Cescnek már nem volt új Messi gólja

Régen sem volt másként A jelenleg az Arsenalt erõsítõ Cesc Fabregas egy korosztály Lionel Messivel, egy csapatban játszottak sokáig, együtt váltottak egyik korcsoportból a másikba az utánpótlásbázison. Cesc aztán távozott az Arsenalba, de az emlékeiben így is számos olyan gól szerepel Messitõl, ami hasonlítható a szerdán bemutatott szólóhoz. „Õ volt…

Saviola már távolra tekint

Nem bízik a folytatásban Egyre inkább úgy tûnik, hogy Javier Saviola is beletörõdik a jövõjébe, s megbarátkozik a gondolattal, hogy nyáron váltania kell, jövõre már egy másik csapatban fog játszani. Igaz, ha valaki, akkor õ már biztosan korábban is érezte, hogy nem Barcelonában folytatódik a pályája, ám nyilvánosan most beszélt…

Ellentétes félidõk rangadója

Öt ponttal nyert katalán derbi Az alapszakaszi harmadik hely megtartása szempontjából fontos mérkõzést játszott tegnap este a Winterthur Barcelona az ACB Ligában a DKV Juventut ellenében, s most már nagy valószínûséggel kijelenthetõ, hogy a hamarosan kezdõdõ rájátszásba harmadikként futhat be a Barca. Az elsõ helyen álló Real Madrid-Tau duó mögött…

Csatárhullás a Villarrealnál

A hétvégén a bajnoki cím megszerzése szempontjából különösen fontos mérkõzést vív majd a Barcelona a Villarreal otthonában, hiszen egy idegenbeli esetleges gyõzelem karnyújtásnyira hozná a trófeát a gárdához. Az aktuális riválisnál elsõsorban a támadóposztokon akad gondja Mauricio Pellegrini edzõnek, mert eltiltás miatt nem lehet majd pályán Guille Franco, valamint az…

Ronaldinho visszatér a Villarreal ellen

Pályán lehet a tridente Második napja edzett probléma nélkül Ronaldinho Gaúcho a Barcelonával, teljes értékû munkát végzett ugyanis ma is, ezúttal a Miniestadiban, ahol még a szabadrúgásokat is külön gyakorolta tíz percig. A támadó visszatérése így tulajdonképpen garantált a Villarreal elleni bajnokin, ahol ismét összeállhat a Barcelona legjobb támadósora vele,…

A Di Stéfano ügy

Ami mindent megváltoztatott Még a legtöbb fiatal futballrajongó is alighanem hallott már Alfredo Di Stéfánóról, az idõsebbek pedig egészen biztosan tudják hova tenni az argentin származású kiválóságot, aki 1945 és 1966 között volt profi futballista, s elsõsorban a Real Madrid szurkolóit örvendeztette meg csodálatos játékával. Annak a körülményeit azonban már…

Barcelona-Getafe számokban

Visszatértek a négyesek Összesen hárman kaptak négyes osztályzatot a Barcelonában a tegnap esti játékukért a Getafe ellen - állapította meg az El Mundo Deportivo -, s figyelemre méltó, hogy rajtuk kívül is csak egy rosszabb jegy született a hármasnál. Az ellenfélnél nyilvánvalóan más képre lehetett számítani, s itt sem született…

Oleguer lerúgta Giulyt

A csütörtök délelõtti tréninget záró edzõmérkõzésen szerencsétlen módon ütközött Oleguer és Giuly, s a francia játékos bár megpróbálta folytatni az eset után a játékot, végül nem tudta, és az öltözõ felé vette az irányt. A várakozások szerint a franciának nincs komoly sérülése, bár az orvosok egyelõre nem nyilatkoztak az állapotáról.

Ronaldinho a csapattal edzett

Csütörtök délelõtt ismét a társaival együtt dolgozott a La Masiában Ronaldinho Gaúcho, a jelek szerint tehát teljesen fölgyógyult a mandulagyulladásából, így könnyen kezdõ lehet vasárnap este a Villarreal ellen idegenben. A tréningrõl továbbra is hiányoztak a sérült játékosok, Motta, Belletti és Edmílson, valamint Samuel Eto'o, aki külön engedéllyel volt távol,…

Messi: Szép volt, de minden megy tovább

Elmesélte a jelenetet Miután tegnap este véget ért a Getafe elleni mérkõzés, Leo Messi természetesen a társaival tartott az öltözõbe, lezuhanyozott, átöltözött, majd a Barca TV stúdiójába ment, hogy beszéljen a góljáról, amit igen részletesen adott elõ. „A játék elején láttam, hogy sok terület van elõttem, bevetettem pár cselt, s…

Maradona újjászületett Messiben

Szinte eldõlt az elõdöntõ Ezúttal azonban a legfontosabb nem csak ez, hanem az is, hogy Lionel Messi élete talán legszebb gólját szerezte tegnap, mely alapján most méltán hasonlítják Diego Armando Maradonához, még akkor is, ha neki még sok tennivalója akad a futball világában. De jó úton jár, ez a csodagól…

Rijkaard: Mestermû volt Messi gólja

Még nem elbizakodott A Getafe ellen hazai pályán elért 5-2-es eredmény után érthetõen boldogan nyilatkozott Frank Rijkaard, aki egészen egyszerûen mestermûnek minõsítette Lionel Messi gólját, a továbbjutást azonban nem tekintette eldöntöttnek. „Messi gólja igazi, eredeti mestermû volt" - kezdte a holland szakvezetõ, majd így folytatta. - „Az biztos, hogy nagyon…

Fél lábbal a kupadöntõben

Gólgazdag, látványos kupaelõdöntõt játszott egymással a Barcelona és a Getafe a Camp Nouban, s a Barca 5-2-es gyõzelmet aratott, mellyel nagyrészt eldöntötte a továbbjutás sorsát. A találkozó elsõsorban Lionel Messi parádés góljáról lesz emlékezetes, mindemellett azonban meg kell említeni, hogy a Barcelona a jelenlegi általános formájához képest igen jó teljesítménnyel…

Nézd meg Messi gólját, az év gólját!

Ritkán látható találat Egészen döbbenetes gólt szerzett Lionel Messi a Getafe elleni Király Kupa elõdöntõ 29. percében, mikor a félpályáról indulva legalább négy emberen cselezte keresztül magát, elfektette a kapust is, majd a hálóba lõtt. Diego Maradona '86-os csodagóljához kísértetéjesen hasonlított a mai Messi gól, mely egyértelmûen az év találata.…

Gudjohnsen és Márquez a kezdõben

Ismét szolgált meglepetésekkel a kezdõcsapat összeállításakor Frank Rijkaard, mert a holland kihagyta a gárdából a támadósorba várt Javier Saviolát, valamint Lilian Thuramot is, ellenben bekerült a tizenegybe Rafael Márquez és Eidur Gudjohnsen. Figyelemreméltó váltás ezzel összefüggésben, hogy ismét vérbeli védekezõ középpályás nélkül áll föl az együttes. A Barcelona kezdõcsapata a…