Iniestát bemutatták Japánban

Nagyjából 8.000 szurkoló volt kíváncsi a világklasszis bemutatkozására a klub stadionjában

A szombati nap folyamán bemutatták Japánban Andrés Iniestát, mint a Vissel Kobe csapatának új igazolását. Az egyesület stadionjában megrendezett eseményen nagyjából 8.000 szurkoló volt jelen, akik természetesen nagy izgalommal fogadták a világklasszis játékost. 

Iniesta a 8-as számú mezszámot kapta meg az új klubjában is, mely szombaton a szurkolóknak is bemutatta őt a stadionjában. A gyepszőnyegen a játékos megkapta a lehetőséget, hogy szóljon pár szót a Vissel Kobe szurkolóihoz, akiknek természetesen megköszönte a meleg fogadtatást.

„Ebben a két napban, mióta itt vagyok Japánban, nagyon pozitív fogadtatásban volt részem, ezt mindenképpen szeretném megköszönni nektek! Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek, hogy tanulhatok, és hogy keményen dolgozhatok. Az a célom, hogy segítsek a klubnak fejlődni, és hogy együtt elérjük a legmerészebb célkitűzéseinket is.”

A japán bajnokság már elkezdődött, de Iniesta pályára lépésére még várniuk kell egy keveset a Vissel Kobe szurkolóinak, hiszen a középpályás a spanyol nemzeti csapattal az oroszországi világbajnokságon fog részt venni az elkövetkezendő hónapban.

Emlékezz limitált kiadású pólókkal a Barcelona történetének 25. bajnoki címére és a 22 év után távozó Andrés Iniestára. Rendeld meg a pólókat a linkekre kattintva az EuroBarça Shopban.