Valverde góllövőket várna…

Paulinhót pedig megtartotta volna

Nyilvánvaló, hogy a Barcelona szervezetileg nem úgy működik jelenleg, mint működött Pep Guardiola vagy Luis Enrique edzősködése idején. Akkor az edzőknek döntő hatása volt arra, hogy kiket igazoljanak le, most Ernesto Valverde már annak is örülhet, ha egyáltalán meghallgatják a véleményét.

Ez nem feltétlenül rossz dolog, hiszen mind Guardiola, mind Luis Enrique ideje alatt voltak olyan igazolásai is a Barcelonának, akik nem váltak be. Ilyen volt Csigrinszkij vagy éppen André Gomes. Másrészről viszont az aligha egészséges állapot, hogy az edző véleményét csak érintőlegesen, vagy még úgy sem veszik figyelembe a sportszakmai vezetők – most ez ugye Pep Segura, Bartomeu elnök bizalmi embere. így állhat elő olyan helyzet, hogy a klub vásárol egy középső védőt a téli átigazolási időszakban, aki aztán csak akkor lép pályára, ha tényleg nagyon nincs más lehetősége, és muszáj valakivel kitöltenie a védelmet. Mindenki kitalálhatta, hogy a példában Yerry Mináról van szó, akiről jó ideje lehetett tudni, hogy Pep Segura szeretné nagyon leigazolni. De ha Valverde más védővel képzeli el a csapatot, és ezt az ellentétet nem oldják fel a vezetők egymás között, akkor alapvetően nehéz lesz úgy igazolni, hogy az hosszú távon működjön egy csapatnál, és főként hasznára váljon a csapatnak.

Márpedig a Barcelona átigazolásokkal kapcsolatos működése ilyen, és Paulinho kölcsönadása is hasonló döntés volt. Valverde megtartotta volna a brazilt, a klubvezetés elengedte. Egy ilyen döntés azonban minimum rossz érzés a vezetőedzőnek, akinek végeredményben össze kell állítania a kezdőcsapatokat majd a szezon során úgy, hogy a Barcelona nyerje meg a meccseit és végül kupákat is. Önmagában azzal nincs baj, hogy nem csak az edző dönt, sőt, ez a leginkább bevett gyakorlat Európában, de az egyeztetések és megegyezések hiánya már nagyon nem egészséges állapot.

Valverde a kiszivárgó hírek alapján olyan játékosokat várna most még a keretbe, akikben gól rejlik. Ezért sem örült Paulinho elengedésének. Valverde tavaly ugyan már bizonyította, hogy tud alkalmazkodni ahhoz, hogy milyen a játékoskerete – tavaly is így volt Neymar elvesztése és Dembélé sérülése után. Most ebből a szempontból amennyire lehet tudni Valverde is erősen támogatja Willian Borges leigazolását, aki ugyan nem fiatal, ahogy Paulinho sem volt az, de van benne gól, és a Barcelona támadásaihoz ilyen játékost szeretne látni a tréner.