Boateng: „A célom? Jól játszani és még évekre aláírni”

Bemutatták a Barcelonában

Kevin-Prince Boateng az első hírtől számítva 24 órán belül a Barcelona játékosa lett. Kedden délelőtt már elvégezték rajta a kötelező orvosi vizsgálatokat, majd aláírta a szerződését, kicsit játszott a labdával a Camp Nouban, majd sajtótájékoztatót is adott. 

Ebből kiderült, hogy Boateng bár kölcsönben jött, és alapvetően szerette a csapatát a Sassuolonál, erre a lehetőségre nem tudott és nem is akart nemet mondani. És ha már itt van, azon lesz, hogy meg tudja vetni a lábát Barcelonában. Ha jól teljesít, meg lehet rá az esélye, mert a 8 millió eurós opciós jog nem teljesíthetetlen a Barcelona számára.

Hálás

„Nagyon köszönöm a lehetőséget. Boldog vagyok, ezek csodálatos napok az életemben. Nagy megtiszteltetés. Szeretném élvezni az itteni időszakot, és mindent megnyerni.”

Benyomások

„Ez egy kivételes élmény. Tegnap szomorú voltam, mert nagyon jó társaságunk volt a Sassuoloban, de ez egy nagy lehetőség volt, és nem tudtam nemet mondani. Szerettem volna akár futva is idejönni, nem is várni a repülőre. Amikor meghallottam, beszéltem az ügynökömmel, de ez álom. És amikor megerősítették, egészen elképesztő volt. Nagy megtiszteltetés, boldog vagyok és elégedett.”

A szerepe

„Tudom, hogy nem leszek kezdőjátékos, azért jövök, hogy segítsek, amikor és ahogyan tudok.”

Messi és Suárez

„Ez egy nagy megtiszteltetés, hogy velük játszhatok. Egyikük a világ legjobb játékosa, a másik pedig a legjobb támadók egyike a világon. Sokat láttam már őket televízióban, és hogy tudok velük játszani is, nagy ajándék.”

Ő akkor most támadó?

„Majdnem 32 évesen, a 9-es szerepkör tökéletes a számomra, de hasznos dolog olyan játékossal rendelkezni egy keretben, mint én, aki több szerepkört is be tud tölteni. De nagyon jól érzem magamat 9-esként.”

Sérülések?

„Jól vagyok, szombaton is 90 percet játszottam a Sassuoloban.”

A célja?

„Ez olyan lesz, mint egy vizsga. Szeretnék jól játszani, és még több évre aláírni itt. Ez a célom.”

Király Kupa

„Egyértelmű, hogy szeretnék máris játszani, de az edző dönt. Nagyon jól érzem magam, készen állok.”

A spanyol múltja a Las Palmasban

„A Las Palmasnál eltöltött időszakom segíteni fog. Spanyolország kicsit olyan, mint az otthonom, már van tapasztalatom a LaLigában.”

Real Madrid?

„A Barcelona játékosa vagyok, és a világ jelenlegi, valamint minden idők legjobb játékosa Messi. Ezt már bebizonyította az elmúlt 10 évben.”