Balhátvéd poszt: nézeteltérés Valverde és a klubvezetés között

A tréner még nem látja felkészültnek Mirandát, a klub igen | Azért vannak alternatívák

Amennyire örömteli fejlemény volt az elmúlt években, hogy Jordi Alba világklasszissá nőtte ki magát a balhátvéd posztján, annyira nincs megoldva a helyettesítése immáron évek óta. Most sem jobb a helyzet: a klubvezetés Juan Mirandának adna lehetőséget, ám Ernesto Valverde tréner nem látja még felkészültnek a fiatal szélsőt. Mindeközben az egyesület felkészült már az eshetőségekre, és fiatal valamint tapasztalt alternatívák után is nézett már a piacon. 

Adriano Correia volt talán az utolsó olyan játékos a szélső posztokon, aki nem volt a kezdőcsapat tagja, ugyanakkor bármilyen meccsen komolyan lehetett rá számítani. A brazil egyetlen nagy hiányossága az volt, hogy nagyon sokszor megsérült, ám ezen felül sem a hozzáállására, sem a teljesítményére nem lehetett különösebb panasz.

A dél-amerikai azonban 2016-ban távozott, és immáron két és fél éve nem sikerült megtalálni az „utódját”. A francia Lucas Digne kevésnek találtatott, a saját nevelésű Juan Mirandát illetően pedig komoly nézeteltérés alakult ki a vezetőség és Ernesto Valverde edző között. A klub – a pénzügyi korlátok miatt is – bizalmat szavazott a nyáron Mirandának, és nem igazolt senkit sem Alba mögé. Valverde kijelentette az egyik sajtótájékoztatóján, hogy ezt tökéletesen meg is érti, ám a döntéseiből arra lehet következtetni, hogy ennek ellenére sem bízik Mirandában.

A saját nevelésű játékos az ősszel ugyan még elvétve kapott lehetőséget, és pályára lépett például a Tottenham elleni, már tét nélküli találkozón, ám a Levante elleni vereség óta, amit a Király Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán szenvedett el a csapat (2-1), nemhogy lehetőséget nem kapott az első csapatban, de még csak edzésre sem hívta fel őt Valverde. Helyette az a Wagué és Dani Morer edzhettek a nagyokkal, akik közül az előbbi ugyan fontos tagja a B csapatnak, de egyikről sem lehet azt állítani, hogy nélkülözhetetlen eleme a tartalék gárdának.

Miranda tehát úgy nem jött szóba egyetlen egyszer sem a Levante elleni mérkőzés óta, hogy Sergi Roberto és Semedo sem tudták megoldani a posztot minden igényt kielégítően. A klubvezetés a katalán források szerint továbbra is azt várja el Valerdétől, hogy adja meg a szükséges játéklehetőséget Mirandának a fejlődéshez, ám a sportszakmai vezetés mindeközben azért figyeli a piacot, és felkészül arra az eshetőségre, ha Miranda végül nem tud változtatni a helyzetén.

Mendy, Filipe Luis és Emerson

A vezetés tehát továbbra is bízik Mirandában, ám még egy évet valódi helyettes nélkül nem bír el sem Alba, sem a csapat, és vélhetően ezzel tisztában van az egyesület is. Éppen ezért a Barcelona már szét is nézett a piacon, és alapvetően két megoldás látszik kirajzolódni.

Az egyik az, hogy Miranda előtt rövid távon bezárul az első keret ajtaja, ez esetben pedig a Barça a francia Ferland Mendy felé fordulna, aki az ‘El Mundo Deportivo’ szerint az első számú választás, ha végül az igazolás mellett dönt az egyesület. Eric Abidal sportigazgató kiemelt figyelemmel követi a honfitársa fejlődését, már azelőtt is tisztában volt a képességivel, mielőtt munkába állt volna 2018 nyarán a katalánok sportszakmai vezetésében. Mendy 23 éves, már debütált a válogatottban, a fizikai paraméterei egyedülállóak, ráadásul kellően gyors is ahhoz, hogy a támadásokat is segítse. Idén a Lyon alapemberévé nőtte ki magát, a Bajnokok Ligájában hamarosan testközelből is megismerhetik őt a katalán támadók.

A másik opció pedig az lenne, hogy Mirandát ugyan kölcsönadná a klub tapasztalatszerzés céljából, ám az ajtó egyértelműen nyitva maradna előtte, és Alba helyettesének egy olyan játékos érkezne, akinek a megszerzése nem igényel komoly financiális erőfeszítéseket, és aki elsőre egyértelműen nem tudna még versenyezni Albával. Ilyen lehet az a Filipe Luis az Atlético Madridból, akinek a szerződése lejár a nyáron, azaz ingyen érkezne. A brazil játékos hatalmas tapasztalattal bír, kérdés, hogy mennyire viselné el a tartalék szerepkört. Végül, de nem utolsó sorban a Barcelona figyelemmel kíséri a Betis balszélsőjét, Junior Firpót is, aki már a Camp Nouban is megvillantotta a tehetségét a sevillai gárda győzelménél. A 22 éves játékosnak 50 millió euró a kivásárlási ára, de lévén, hogy a Betis érdeklődik Miranda iránt, ez az összeg alkuképes.

Az egyesület természetesen még nem döntött, és ahogy azt írtuk, továbbra is bízik Mirandában, ám az biztosnak látszik, hogy még egy idényt nem vállal be a klubvezetés úgy, hogy Jordi Alba mögött ne legyen egy egyértelmű, mindenki által elismert alternatíva.