Több, mint 40 milliót vár a klub Gomesért és Denisért

Bevételre van szükség, hogy nyáron új játékosok érkezhessenek

Az FC Barcelonának értékesítenie kell néhány meglévő emberét annak érdekében, hogy nyáron új játékosokat szerződtessen. Ilyen lehet az Evertonnál és az Arsenalnál kölcsönben játszó André Gomes és Denis Suárez. A becslések alapján a katalánok az említett két középpályásért több, mint 40 milliót várnak.

A gránátvörös-kékek két posztot mindenképpen meg akarnak erősíteni: egyrészt szeretnék, ha a következő szezontól többet tudnák pihentetni az immáron 33. életévében járó Luis Suárezt, másrészt ugyanezen elv alapján Jordi Alba helyettesét is meg akarják találni. Persze szóba jöhet még más is, például ha Jasper Cillessen távozni szeretne a nyáron, vagy esetleg Todibót még nem látják készen Piqué pótlására.

Ezekhez viszont mindenképpen nagyobb összegű bevételre lesz szükség, és ekkor jöhet a képbe az Angliában játszó André Gomes és Denis Suárez. A spanyol középpályást 20 millió euróért szerezheti meg szezon végén az Arsenal, de egyelőre még nem sikerült neki beverekednie magát Unai Emery kezdőcsapatába. Az biztos, hogy Denis Suáreznek nem áll szándékában visszatérni a Camp Nouban, mert annál többet akar játszani, mint amennyit a katalánoknál tudna.

Az elmondható André Gomesről is, hogy nincs valódi jövője a Barçánál. Az Arsenallal ellentétben az Evertonnak nincs fix ára, amennyiért megszerezheti a portugál labdarúgót. Így a két klubnak majd tárgyalnia kell az átigazolási díjat illetően. A 25 éves középpályás rendszeresen játszik az angol klubban, ahol meg is vannak elégedve a teljesítményével, és valószínűleg végleg le akarják szerződtetni Gomest, akinek az ára 30 millió eurót meghaladó összeg lehet.

Az említett átigazolási díjak persze még változhatnak nyárig, de az egyértelmű, hogy a két középpályás véleménye megegyezik: nem a katalánoknál képzelik el a jövőjüket, ahogy a Barça sem szeretné, ha a következő szezonban még a Barcelonában játszanának. Így már csak az lesz a feladata Éric Abidaléknak, hogy mindkét játékost a lehető legmagasabb összegért értékesítsék a nyáron annak érdekében, hogy minél több vagy minőségibb embert tudjanak igazolni az átigazolási időszakban.