„Nem a pénz számít, hanem a szerepkör”

Közeledik de Ligt döntése

A Barcelona teljes nyári átigazolási taktikáját, céljait befolyásolja Matthijs de Ligt döntése, hogy a holland középső védő elfogadja-e a Barcelona hívását, vagy inkább egy másik ajánlatot választ. Kérőkből akad bőven, és új szempont az egész helyzet értékelésében, hogy mi alapján dönt de Ligt.

Mert hogy valami alapján dönteni fog, és a sajtó eddig inkább emelte ki az anyagi kérdéseket, mint a döntését leginkább meghatározó elemet. A játékos legfrissebb, Nemzetek Ligája döntőjét követően adott nyilatkozata alapján a védő fő aggodalma az lehet a Barcelona kapcsán, hogy vajon kezdő játékos lesz-e.

És az tény, hogy amíg szinte bármilyen csapatban azonnal garantáltan kezdő lehetne, Barcelonában ez nem teljesen egyértelmű. Korántsem esélytelen, de nem is lehet biztosra venni, különösen úgy, hogy Ernesto Valverde eddigi barcelonai döntéseit bőven jellemezte óvatosság a kezdőcsapatokkal kapcsolatban.

A pénz szerepe

„A pénz nem probléma. Az a legfontosabb, hogy tudjam, amelyik csapatba megyek, főszereplő leszek és sok mérkőzésen szerepet kaphatok.”

A döntés

„Egyelőre nem tudom, hogy mit diktál majd a szívem. A vakációm során fogok tudni gondolkozni és végül eldönteni, hogy mi lesz a jövőmmel. Nem tudom, hogy mikor lesz döntés, de még időbe telik.”

A Barcelona

„A Barçának klasszis védői vannak, és teljesen normális, logikus dolog, hogy lenne versenyhelyzet, ez nem egy olyan dolog, amitől megijedek. Természetesen nagyon szép dolog lenne együtt játszani de Jonggal és Messivel a Barçában, de nekem arra kell koncentrálnom, hogy számomra mi a legjobb.”

De Jonggal vagy Cristianóval játszana

„Nem figyelek konkrétan senkire, nekem a saját utamat kell kijárnom.”

A döntés csak de Ligt kezében van, miután a Barcelona és az Ajax már megállapodott az árról, a futballista 75 millió euró körüli összegért kerülne Barcelonába – ha ő is úgy szeretné.

*Kivételesen puha, 100% organikus pamut alapanyag, három választható szín, és egy egyedi minta, ami mindig aktuális marad! Rendelj most!