Hivatalos: Malcom Oroszországba igazol

Végleges a transzfer, Zenit a végállomás

Az FC Barcelona ma délután hivatalos közleményben jelentette be, amit már napok óta borítékolni lehetett: a csapat brazil szélsője, Malcom a Zenit Szentpétervár együtteséhez igazolt egy barcelonai szezon után. Malcomért a Barça 40 millió eurót kap fixen, ami tovább 5 euróval nőhet a későbbiekben. 

Griezmann júliusi leigazolásával gyakorlatilag egyértelművé vált, hogy Malcom napjai meg vannak számlálva Barcelonában, hiszen már az előző idényben is alig kapott lehetőséget, a francia érkezésével pedig még hátrébb került a támadók sorában. A klub célja emiatt egyértelműen az eladás volt, de semmiképpen nem akarta áron alul értékesíteni Malcomot. A több érdeklődőből végül a Zenit Szentpétervár lett a befutó, akik a kezdeti ajánlatukon emelve végül 40 millió eurót tesznek le a Barcelona asztalára most, amit különböző változók teljesülése esetén még 5 millió euróval egészíthetnek ki, illetve egy későbbi eladásából is részesülni fog a katalán csapat.

Az üzlet annyiból mindenképpen elfogadható, hogy a Barça nem bukik anyagilag a játékoson (41+1 millióért érkezett, 40+5 millióért távozik), ugyanakkor a megszerzésének körülményei már tavaly is több kérdést felvetettek: eleve az utolsó utáni pillanatban, a semmiből sikerült megszerezni őt a Romát megelőzve, ráadásul a hírek szerint Ernesto Valverde vezetőedző sem volt teljesen oda a leigazolásáért. Nem is volt így meglepetés, hogy Valverde bizalmát sem sikerült elnyernie, még ha voltak ígéretes mérkőzései is és jobbára csak csereként kapott lehetőséget, ha éppen nem a lelátón ült.

Malcom végül egy La Liga és Copa del Rey trófeával, valamint 24 meccsel, 4 góllal és 2 gólpasszal zárta a barcelonai kalandját és ő a csapat újabb főbb távozója Denis Suárez, Cillessen, André Gomes, Boateng, Vermaelen, Murillo és Cucurella után.

*Kivételesen puha, 100% organikus pamut alapanyag, három választható szín, és egy egyedi minta, ami mindig aktuális marad! Irány az Eurobarca Shop!