Valverdét Xavi sem menti meg: a Barça tovább keresi az utódját

Xavi Hernández nemet mondott a Barcelonának vasárnap, miután felkérték a csapat edzőjének, és az okai között ott lehetett az is, hogy nem akarta, hogy kvázi miatta rúgják ki Valverdét a Barcelonától. De aligha ezen fog múlni, a jelek szerint ugyanis a Barcelona vezetése elszánta magát: mindenképpen elbocsájtja Valverdét.

Legalábbis minden hírfoszlány erre utal. A vasárnap délután kiszivárgott hírek szerint Xavihoz hasonlóan döntött a felkínált barcelonai lehetőségre Ronald Koeman is – ami nem kifejezetten meglepetés, hiszen Koeman a nyári Európa-bajnokságra készül a holland válogatottal. De rajta és Xavin kívül mostanra lassan egy csapatra való név merült fel a sajtóban. Ha egyiküket sem sikerülne meggyőznie Bartomeuéknak, akkor utolsó esélyként a B csapatot vezető García Pimienta vehetné át a csapatot az idény végéig.

A legnagyobb, legtapasztaltabb név érdekes módon Mauricio Pochettino, akit semmilyen érzelmi szál nem köt a Barcelonához, és akkor még finoman fogalmaztunk. Az ő nevét a RAC-1 dobta be, de tulajdonképpen minden lapnak megvan a maga névsora: Quique Setién, Roberto Martínez, Thierry Henry, Gabi Milito, Marcelo Gallardo, Ten Haag vagy Massimiliano Allegri közül a többség más feladatai miatt valószínűleg nem vállalná a feladatot azonnali kezdéssel, és olyanok is biztosan vannak közülük, akiknek azzal lenne problémájuk, hogy a Barcelona csak az idény végéig keres valakit. Van persze, akit mindez nem érdekel vagy nem bánt, de akadnak, akiket igen.

Hogy a jelöltek közül ki lehet komolyabb, akivel tényleg sor kerülhet érdemi tárgyalásokra, még nem lehet tudni. Csak az tűnik nagyon valószínűnek, hogy Ernesto Valverdét mindenképpen le szeretné váltani most már a klub vezetése.