Xavi nem tér vissza most a Barçához

Vasárnapra várhatta mindenki a Xavi Hernández döntését, hogy visszatér-e edzőként a Barcelonához a napokban, leváltva Ernesto Valverdét – miután az elmúlt napokban két megbeszélést is folytatott Eric Abidallal és Oscar Grauval.

És a döntés meg is született: Xavi nem veszi át a Barçát idény közben, visszautasította az esélyt, hogy a csapat vezetőedzője legyen már most. Amit nem utasított vissza, azok a jövőbeni tárgyalások, hogy akár 2020 nyarától, akár 2021 nyarától legyen esetleg a csapat vezetőedzője. Így ebben a pillanatban úgy néz ki, hogy Ernesto Valverde folytathatja a munkát a Barcelona élén a nyárig, de természetesen nem lehet kizárni azt sem, hogy a klubvezetés más vészmegoldásról dönt a napokban. Hétfőn azonban még azt lehet várni, hogy Valverde délelőtt 11 órától edzést tart a csapatnak.

Xavi döntésének a motivációit pontosan nem lehet tudni, de sejteni azért igen. Röviden összefoglalva: jobb pillanatot akar, amikor átvenné ezt a fontos szerepkört. Túl gyorsan vártak tőle döntést egy túl fontos kérdésben, ami azzal járt volna, hogy tulajdonképpen miatta azonnal menesztik Ernesto Valverdét, és neki is azonnal ki kellett volna lépnie az Al-Sadd-hoz kötődő szerződéséből.

Arról nem beszélve, hogy sportszakmai szempontból korántsem ideális pillanatban érkezett volna, kapkodva, szezon közben, amikor csak azzal főzhetett volna, ami van, kimondottan azért, hogy tüzet oltson. És ő ennek érdekében valószínűleg nem akart kapkodva meghozni egy ilyen döntést.

Xavi visszatérőben? A legendájának emléket állító zokni mindenesetre már most csak arra vár, hogy beszerezd az EuroBarça Shopból! 🙂