Coutinho és a Barça egyet akarnak: transzfer a Premierbe

A Barcelona nagyon el akarja majd adni, és semmi szín alatt nem kívánja, hogy visszatérjen, Coutinho hasonlóképpen azt keresi majd, hogy hol verhet végre gyökeret Liverpool után.

A Barcelona történetének legdrágább játékosa távol állt attól, hogy bizonyítsa a Camp Nouban: valóban olyan jó játékos lenne, mint amilyennek beállították. És ez sajnos bebizonyosodott a Bayern Münchennél is, ahol szintén nem úgy tekintenek rá most, mint akit nagyon megérné megtartani, akire lehet csapatot építeni.

Coutinhót ma biztosan meg sem próbálná leigazolni a Barcelona, két évvel ezelőtt azonban megtette, és amellett, hogy gazdaságilag biztosan nem kötött jó üzletet, az ügy szakmai hatásai sem lehettek jelentéktelenek.

Idén nyáron, ha a járvány után egyáltalán akarnak igazolni a klubok, Coutinho helyzetének megoldása lesz a Barcelona elsőszámú feladata, hiszen belőle azzal együtt is ki lehet szedni pénzt, hogy sokat esett az ázsiója. A Bayernnél fel sem merül, hogy bármilyen ajánlattal megpróbálják megtartani, Barcelonában az nem merül fel, hogy visszahívnák. Egyedül Anglia lehet még mindig olyan hely Coutinhónak, ahol magasan jegyzik, és ahol talán jobb teljesítményre is képes. Elsősorban azoknál a kluboknál jöhet számításba, amelyek nem szerepeltek olyan jól idén és húzóembereket keresnek: ilyen lehet az Arsenal, a Chelsea vagy a Man. Utd.

Majd a gazdasági lehetőségek és a klubok céljai döntik el, hogy hol kerül egyértelműen a prioritások közé Coutinho, de mindenképpen igaz, hogy olyan sok pénzt nem fog kapni érte a Barcelona, mint mikor vette. A 120 + 40 millióból úgy 80 millió maradhat – talán. Ezeken a klubokon kívül azonban nem sok más esély mutatkozik. Még esetleg a PSG-nél jöhet szóba, ha valamiért megtetszik a vezetőknek, de erről egyáltalán nincsenek pletykák sem.

“A Premier egy olyan bajnokság, amit ő mindig is imádott, ahol szeret játszani, és ahová vissza szeretne térni” – mondta Kia Joorabchian, Coutinho menedzsere. 

És ebben az esetben mást nem is kívánhatna a Barcelona sem, hiszen a klub célja ugyanez: eladni Coutinhót, lehetőség szerint egy olyan klubhoz, ahol akadnak anyagi tartalékok. És a Premier élcsapatai ilyenek.

Barçás falmatricát keresel a szobádba? Esetleg olyat, amire még írhatsz is? Ne keress tovább!