A Juventus elismerte: tárgyalnak a Barcelonával

A Juventus átigazolásokért felelős vezetője, Fabio Paratici egy televíziós interjúban elismerte, hogy folytatnak megbeszéléseket a Barcelonával játékos cserékről. A kijelentés súlyát úgy enyhítette, hogy azt mondta, más klubbakkal is folytatnak hasonló eszmecserét.

“Véleményt cserélni a Barcelonával olyan ötletekről, mint egy csere Arthur vagy Pjanic között? Beszélünk a Barçával ugyanúgy, ahogyan ezt tesszük más klubbakkal is, mert ez egy rendhagyó nyár lesz. Szükségünk van ötletekre és megállapodásokra játékoscserékkel kapcsolatban, ez egy új elem lesz ezen a nyáron a piacon.”

A beszélgetés Gianluca di Marzio, átigazolásokra szakosodott újságíró műsorában hangzott el az olasz Sky Sports-on. Ez alapján komolyan is felmerülhetett a Barcelona és a Juventus között, hogy Arthurt és Pjanicot elcseréljék egymással, hiába vannak ellenérvek is az ötlettel kapcsolatban, ugyanúgy, ahogy mellette. Illetve Arthur maga is úgy nyilatkozott kétszer is az elmúlt időszakban, hogy esze ágában nincs máshol folytatni a karrierjét.

Ettől azonban még a Barcelona vezető gondolkozhatnak egészen másként, és az is könnyen előfordulhat, hogy más játékosokat próbálnak bevonni a cserébe, mint például Semedót, Sergi Robertót vagy Rakiticet.