Vidal: mindenki vinné, a Barça pedig örül neki

Jelentős játékos mozgás várható a Barcelonánál a nyáron, ami valamennyire független is a szezon befejezésétől, az esetleges sikerektől. Sokkal inkább a pénz szükség motiválja, mert elengedhetetlen, hogy a klub bevételekre tegyen szert ahhoz, hogy vásárolni tudjon.

Ráadásul nem ígérkezik könnyűnek az eladási folyamat, és nem csak azért, mert nem biztos, hogy éppen lesz vevő egy adott játékosra, hanem azért is, mert maga a játékos nem biztos, hogy távozni akar. És a többség inkább így áll, nem akarna távozni.

Van egy kivétel azonban, akit nem csak hogy nagyon szívesen elvinnének klubok, de még olyan nagyon nem is ellenkezik, ha mennie kell. Arturo Vidalról van szó, neki örül a klub vezetése, mert végre itt van valaki, akit vélhetően nem lesz nehéz eladni.

Érdeklődik iránta az Inter is, melytől Lautaro Martínezt hoznák el, de akár a Juventus is, a Newcastle is. Hívják Amerikából is. A Barcelona 18 + 3 millió eurót fizetett érte 2018-ban a Bayernnek, és nem lehet mondani, hogy azóta veszített volna a piaci értékéből, még most is 15-20 millió euróra becsülik az árát, pedig már 33 éves.

Nyilvánvalóan számít a fizikai állapota és a teljesítménye, és ebben a tekintetben Vidal olyan, mintha még csak 28 éves lenne. Továbbra is kivételes a fizikuma, és az idei, nem annyira csillogó Barcelonából semmiképp nem lógott ki. Ráadásul 6 gólt is szerzett az eddigi meccseken.

Nagyon nagy esély van rá, hogy a távozók közé fog kerülni a nyáron, mert a Barcelonánál a jelenlegi helyzetében úgy tűnik, az a terv dominál, hogy teljesítménytől függetlenül akiből pénzt lehet csinálni, abból kell is. És Vidal mindenképpen ilyen. Hogy aztán hiányozni fog-e, ha tényleg eladják, leginkább a többi középpályástól és a jövő évi csapat szervezettségétől függ.