Hivatalos: Bartomeu marad, távozik Setién, Koeman lehet az új edző a héten

Később további bejelentések várhatók

Hétfő délelőtt 11 órakor rendkívüli elnökségi ülést tartott a Barcelona vezetősége késő délutánba nyúlóan, ahol több fontos döntést is meghoztak, amik lehetőségéről korábban mi is beszámoltunk. Ami hivatalos: távozik a vezetőedző Quique Setién, az elnökválasztások időpontja is bejelentésre került, ez márciusban lesz, ugyanakkor Bartomeu és az elnökség – egyelőre legalábbis – nem adta be a lemondását, hiába „vállalnak teljes felelősséget a jelenlegi helyzetért”. Az új vezetőedző még nem hivatalos, de Koeman tűnik a befutónak. 

Egyelőre tehát Josep Bartomeu marad a klub elnöke, aki úgy néz ki, a vezetése alatt elért újabb mélypont után sem kíván távozni a pozíciójából és a klub közleményéből ítélve továbbra is hisz benne, hogy fordíthat a csapat sorsán. Ugyanakkor az is biztossá vált, hogy már legalább tudjuk, legkésőbb jövő szezon végéig marad a klub élén, miután a jövő évi elnökválasztás időpontját sikerült kitűznie: 2021. márciusában tartják a választásokat, ahol új érát kezdhet a Barcelona a Rosell-Bartomeu vezette útvesztőből.

Személyi döntések is születtek, Quique Setién a januári kinevezése nem volt hosszú életű és sikeres sem, így egyértelmű, hogy tőle megvált a vezetés. Utódja egyelőre még nincs hivatalosan, de valószínűleg az a Ronald Koeman lesz a befutó, aki a holland nemzeti csapat szövetségi kapitányaként tevékenykedett eddig, futballistaként pedig játszott a Barcelonában is – az ő góljával nyerte meg a klub az első Bajnokok Ligája serlegét 1992-ben. A spanyol és katalán lapok szerint már van egyezség és a Barcelona a holland szövetséggel is tárgyalt, hogy kivásárolja  szerződéséből Koemant és még a héten be fogja őt mutatni. 

Setién mellett a kinevezésében szerepet játszó Eric Abidal neve is a potenciális távozók sorában volt, de a francia egyelőre nem távozik a sportigazgatói posztjáról. Ez egyébként meglepetés annak fényében, hogy egyrészt hiába volt egykori csapattársa a keret több tagjának, nem volt felhőtlen velük a viszonya, Messivel nyilvánosan is összekülönböztek a médiában tavasszal, másrészt ő sem tudott segíteni a keret megerősítésében.

A klub hivatalos közleménye: 

A vezetőség megegyezett abban, hogy mától nem Quique Setién az első csapat vezetőedzője. Ez az első döntés az első csapat széleskörű átalakításában, amiben a jelenlegi technikai vezetés és az új edző fognak később megegyezni. Az új edző a következő napokban kerül bejelentésre. Quique Setién január 13-án érkezett a Barçához, a kantábriai edző 25 meccsen vezette a csapatot, 19 Liga és 3-3 BL és Copa del Rey találkozón – ezeken 16 győzelem, 4 döntetlent és 5 vereséget ért el a csapat.

A Barcelona elnöksége, magára vállalva a felelősséget a klub jelenlegi sportszakmai helyzetéért, megállapodott abban, hogy a következő elnökségi választások dátuma a 2021. március 15-e utáni első meccsnap lesz. A formális bejelentésre a választásoknak 2021. januárjában kerül sor, a klub rendelkezéseivel, a 43.1 cikkel összhangban. Az összes lehetséges opciót figyelembe véve a vezetőség ezt a dátumot tartja a legéletképesebbnek az említett választásokra. A vezetőség úgy látja, egy azonnal elrendelt választás nem megvalósítható, a liga szeptember 12-i hétvégi indulása és a COVID-19 krízisből eredő, társadalmi és gazdasági helyzet miatt. Ennélfogva a klub folytatni fogja a tervét, hogy megfordítsa a sportszakmai és gazdasági helyzetet, az első csapat alapos átlakítása alapján és egy újradefiniált költségvetéssel, hogy kezelni tudja a COVID-19 által okozott új helyzetet, mielőtt végetérne a jelenlegi mandátuma.

A jövő év március 15-ével kezdődő választások megtartása azt is jelenti, hogy a vezetőség teljes felelősséget vállal a 2020-2021-es gazdasági évre. Ugyanígy, a választások első lehetőséges dátumban történő megtartása, összhangban a klub rendelkezéseivel, egy rendezett átmenetet fog lehetővé tenni a győztes indulónak és elegendő időt fog hagyni a 2021-2022-es szezon megtervezésére.

Kik azok a játékosok, akik távozni fognak?

Hivatalos álláspont még nincs ezzel kapcsolatban, ez a közlemény alapján az új sportigazgató-vezetőedző páros feladata is lesz. A spanyol és katalán sportsajtó mindenesetre már elkezdte a kiárusítást: Luis Suárez és az Ajax kapcsolatfelvételéről több hír is érkezett és Vidal neve is felmerült a távozók között a mai nap folyamán, akiért külföldi médiumok szerint a Paris Saint-Germain jelentkezett be. A lehetséges távozók névsoráról is beszámoltunk már több cikkben, ugyanakkor látni kell azt is: nem reális teljes csapatcserét véghez vinni egy nyár alatt, ráadsául a költségvetési korlátok és a valójában érdeklődő klubok száma alapján sem biztos, hogy rövid tud lenni az átmeneti időszak, amíg a Barcelona teljesen elrendezi a tervezett nagytakarítást.

***