Umtiti: nincs esély a távozására, marad a Barçában

Még egy szezont biztosan a csapatnál fog tölteni

Samuel Umtiti nem fogja elhagyni a Barcelonát idén nyáron sem, hiába volt ez az egyértelmű szándéka a klubnak. Nincs olyan klub, amelyikbe ő is elmenne, és amelyik képes állni a magas fizetését.

Umtitivel kapcsolatosan többször is téma volt, hogy melyek szerint a magas fizetési igénye miatt a klub nem akarta őt megtartani – amiben az is közrejátszik, hogy a teljesítménye már jó ideje nem éri el a kívánt szintet. Felmerült, hogy Matheus Fernandeshez hasonlóan vele is egyoldalúan bont szerződést a klub, de végül ezt is elvetették, miután Umtitinek 2023-ig szól a kontraktusa, tehát még két évig, és egy ilyen esetben várható pert jó eséllyel a játékos nyert volna.

A francia csak abban az esetben távozott volna a csapattól, ha egy másik klubhoz szerződik, amely hasonló célokért küzd, mint a katalán együttes, és amely hajlandó lett volna eleget tenni a fizetéssel kapcsolatos elvárásainak.

Ilyen klub azonban nem volt, még ha akadtak is érdeklődők Umtitiért, ennek köszönhetően Umtiti egy idényt még biztosan Barcelonában fog eltölteni — más kérdés, hogy a pályán ez miként alakul majd. Mivel a vezetőség nem tudta őt meggyőzni a közös megegyezéssel való szerződésfelbontás felől, úgy néz ki, hogy egy héttel az átigazolási piac zárása előtt eldőlt ez az ügy is.

Hiába próbálta a Barça más csapatoknak ajánlani a francia középhátvédet, ő nem volt hajlandó eligazolni az ambíciói miatt. Ronald Koeman is elmondta, hogy Umtiti helyzete a játékpercek tekintetében nehéz, és hiába tett érte több Ligue 1-ben szereplő csapat is ajánlatot, egyik se győzte meg a bekket se sportszakmailag, sem anyagilag. Belső védőből mindenesetre nem lesz hiány az idei szezonban sem, ha arra gondolunk, hogy Umtitin kívül Piqué, Araújo, Eric García, Lenglet és Mingueza is bevethetőek erre a posztra.

Nem maradt más, mint abban reménykedni, hogy mivel a klub szerint jó fizikai állapotban van, tudjon bizonyítani, ha esetleg játéklehetőséghez jut, ami Koeman szavait figyelve kétséges, mivel a holland edző állítása szerint Umtiti az utolsó játékos a rotációban.

A Barcelona abban bízik, és erről elviekben szó volt a két fél közötti egyeztetéseken, hogy csökkenteni fogja tudni Umtiti bérét, csökkentve ezáltal a klub költségvetésére nehezedő terhet.

Öltöztesd a lakást is gránátvörös-kékbe – exkluzív darabok otthonra is!