Hivatalos: Sergi Roberto 2023 nyaráig hosszabbított a Barçával

Ez most már a valóság. Sergi Roberto legalább még egy szezont biztosan Barcelonában tölt majd, miután 2023 nyaráig meghosszabbította a szerződését. A Barça második számú csapatkapitánya pénteken írta alá új szerződését Joan Laporta elnök irodájában, amely igen jelentős, 60%-os fizetéscsökkentést és egy 400 millió eurós kivásárlási záradékot is tartalmaz. 

Sergi Roberto július 4-én, hétfőn kezdi majd meg az előszezont Xavi Hernandez irányításával, miután néhány hónapig egyáltalán nem volt egyértelmű a maradása a klubnál, mígnem az edző hozzá való ragaszkodása, a játékos sérülése és az, hogy végül beleegyezett a keresetének csökkentésébe, fordulatot hozott az ügyben.

A saját nevelésű játékos, aki a 13. szezonját kezdi meg az első csapatban, továbbra is otthon érzi magát a Camp Nouban, és szeretné meghálálni Xavinak azt a bizalmat, amellyel lehetővé tette a maradását, annak ellenére, hogy az elmúlt két szezonban két komolyabb sérülés miatt alig tudott játszani.

A 2020/21-es idényben mindössze 20 hivatalos mérkőzésen lépett pályára, mivel novemberben, az Atlético-Barça mérkőzésen combizomszakadást szenvedett a jobb lábában, ebben a szezonban pedig mindössze 12 alkalommal kapott lehetőséget, mert megsérült a combjában lévő rectus femoris izom. Ezután decemberben Finnországban Dr. Lasse Lempainen megműtötte őt, azonban áprilisban visszaesett, így kénytelen volt kihagyni az idény hátralévő részét.

Xavi, aki még nem tudta őt bevetni, úgy véli, Sergi Roberto három poszton is nagyon hasznos lehet majd a közeljövőben a csapat számára: jobbhátvédként, középpályásként, vagy szintén a középpályán, de már egy védekezőbb szerepkörben.

***