Azzal tisztában van mindenki, hogy a Barcelona – főleg a Neymarért kapott pénzt követően – látványosan mellényúlt a játékospiacon, de a valóság még ennél is kiábrándítóbb: a klub közel 125 éves történelme tele van balul elsült transzferekkel. Ezen játékosokat terveztük egy cikkben összeszedni, de ez olyannyira jelentős mennyiség lett volna, hogy terjedelmi okokból csak a 2000.06.01 után érkezőket vizsgáltuk. Hozzá kell tenni azonban, hogy ezen bő 22 év alatt is gond nélkül össze lehetett gyűjteni 5-6 csapatra elegendő játékost. Így kénytelen-kelletlen, de az időszaki szűrő mellett még tovább kellett bővíteni a bekerülési feltételeket, hogy ne okozzon ínhüvelygyulladást a kedves olvasó számára a cikk végig görgetése, és csak egy meccsre is nevezhető keretnyi játékosmennyiség alkossa a bukottak válogatott csapatát.

A válogatási feltételek

Az első feltétel a korábban már említett időszaki szűrés, miszerint a játékos 2000.06.01 után érkezett a klubhoz. Másodjára azt vizsgáltuk, hogy az adott játékos teljesítményében való csalódás mellett mekkora pénzügyi kudarcot jelentett a katalán gárdának. Ennek a szűrésnek köszönheti Paco Alcácer és Lucas Digne is, hogy nem kerültek fel a listára: előbbit ugyanis viszonylag korrekt áron sikerült értékesíteni, utóbbi pedig – halovány teljesítményére ellenére is – némi anyagi haszonnal került át az Evertonhoz. Következő szűkítési feltételünk, hogy a klubbal jelenleg is szerződésben álló játékosok nem kerülhettek fel. Ennek elsősorban az idén még csak kölcsönbe távozó Griezmann örülhet, de ezen az alapon úszta meg a keretbe kerülést az utóbbi időben foci ellen beoltott Ferrán Torres is. Apró megjegyzés, hogy utóbbinak még van alkalma javítani az összképen. A negyedik és egyben utolsó feltétel a leginkább szubjektív: nem kerültek fel a listára azok, akiknél egy sérülés árnyékolta be az itt eltöltött időszakot, de a pályán nem vallottak kudarcot. Erre remek példa a védelem alappilléreként megsérülő Gabi Milito, vagy a 2018-as VB-ig a csapat egyik meghatározó játékosának számító Samuel Umtiti is. A feltételek tisztázása után jöjjön tehát a kudarcok csapata, ahol a játékosok nevét olvasva az olvasók keze ökölbe szorul, vagy talán örömkönnyet csal a szemébe azzal a magasztos gondolattal, hogy „hál’ Istennek, őt is túléltük”.

A kapus: Roberto Bonano

A futball alapszabályainak egyike, hogy végy egy jó kapust. Ezt nehéz lenne megkérdőjelezni, ugyanis vajmi keveset ér 10 teljes összhangban mozgó játékos, ha a kapus biológusnak képzelve magát folyton lepkékre vadászik. Ezen típusra több példa is akadt a 2000-es évek elején, elég csak Rüştü Reçberre, Richard Dutruelre, vagy a tragikus sorsú Robert Enkere gondolni, de Neto sem volt egy kifejezett sikersztori. Azonban a rémálom tizenegyben bérelt helye van Roberto Bonanonak: az argentin kapus 4.1 millió euró ellenében, 30 évesen érkezett 2001-ben a River Plate-től több, mint 200 bajnoki mérkőzéssel a lábában, tehát joggal várhatták a szurkolók, hogy a rutinos portás biztos pontot jelent majd. Aki akkor így hitte, nagyobbat nem is tévedhetett. Azonban a klub a pocsék teljesítményének köszönhet is valamit, hiszen az ő szerencsétlenkedése nyitotta meg az utat Víctor Valdés előtt, aki utána egészen 2014-ig töltötte be az elsőszámú hálóőr szerepét.

A jobbhátvéd: Aleix Vidal

Jól bevált recepten ne változtass! – gondolhatta a Bartomeu-vezette menedzsment, és 2015-ben Dani Alves után újra Sevillából igazoltak jobbhátvédet. Vagyis feltehetően ez volt a terv, és a játékosmegfigyelők elfelejtették megemlíteni, hogy Aleix Vidal nem igazán számított hátvédnek: valóban a jobboldalon szeretett játszani, de inkább a támadósorban, és csak ritkán kapott szerepett a védelemben. A bukás tehát borítékolható volt, a játékos közel sem váltotta meg a világot, 3 szezon alatt mindössze 51 találkozón lépett pályára, amelyeknek közel fele kupamérkőzés volt. Vidal nagy harcot vívott a bukottak kezdőhelyéért a méltán híres Douglas Pereira dos Santosszal. A brazil bekk leigazolására még a brit tudósok sem találtak magyarázatot, és lehetetlen is lenne racionális érvvel alátámasztani az érkezését: a 4 millió eurós vételár ugyan nem hatalmas, de tekintve, hogy 2014-2019 között állt a szerződésben a Barcelonával, és csupán 112 percet töltött a Ligában a pályán, könnyen kijelenthető, hogy a játékosba fektetett minden cent ablakon kidobott pénz volt. Bár éppen kölcsönben volt akkoriban, de Douglas európai karrierjét talán az az esemény írja le legjobban, amikor a Sporting Gijón játékosaként a buszon aludva sérült le. Mindenféleképpen említésre méltó még Martín Cáceres is, aki 16.5 millió euróért igazolt 2008-ban a Laporta-team, hogy 3 év után – melyből kettőt kölcsöben töltött a Juventusnál és a Sevillánál – 3 millióért igazoljon az andalúziai csapatba.

Középhátvéd: Philippe Christanval 

A védelem közepére rengeteg jelentkező van, akik közül nehéz, szinte lehetetlen volt választani. Philippe Christanval esete viszont megérdemel egy említést: 22 évesen érkezett a Monacotól, és 17 millió eurós vételárával a 2001-es nyári átigazolási ablak harmadik legdrágább hátvédje volt. A magas elvárásoknak nem sikerült megfelelni, az első szezonjában játszott, csak rosszul, a másodikban pedig már csak elvétve kapott lehetőséget. A kiábrándító teljesítménye mellett kiemelendő, hogy a kifejezetten magas vételára és 4 éves szerződése dacára már a második szezont követően szerződést bontott vele az FC Barcelona. Ezt követően igazolta le a Marseille, majd volt próbajátékon az Arsenalnál, de ott sem ütötte meg az elvárt szintet, így az ágyúsok nem ajánlottak neki kontraktust. 3 szezont még eltöltött a Fulham cserepadján/nézőterén, majd 2009-ben, egy évnyi sikertelen klub keresést követően, mindössze 30 évesen bejelentette visszavonulását. Az ő kihívója Jérémy Mathieu, aki 20 millió euróért érkezett Sandro Rosell irányítása alatt. A ballábas hátvéd  technikai képzettségét tekintve látványosan kilógott a csapatból. Némileg javít az összképen, hogy lőtt egy káprázatos szabadrúgás gólt egy Elche elleni Copa del Rey-találkozón, illetve szerzett két kulcsfontosságú találatot a 2014/15-ös bajnoki idényben: az egyiket a Celta Vigo (0-1), a másikat pedig a Real Madrid (2-1) ellen. Azonban a 20 millió eurós vételár már akkoriban is túlzásnak tűnt és az, hogy három idényt követően ingyen távozott, szintén az üzlet érthetetlenségét támasztja alá.

Középhátvéd: Dmitro Anatolijovics Csihrinszkij

A leírhatatlan nevű ukrán játékos leigazolása már önmagában meglepett mindenkit, de a 25 milliós eurós vételára tette csak fel az i-re a pontot. Csihrinszkij egy szezont követően visszatért a Sahtar Doneckbe 15 millióért, ami ugyan csökkenti a szakmai és anyagi kudarc mértékét, de érdemes megnézni, hogy a 2009-es nyári átigazolási időszakban az érte fizetett összeg mennyit is ért: az akkoriban 28 éves Kolo Touré és a 31 éves Lúcio összesen került annyiba, mint a képzeletbeli Jézus-imitátor verseny győztese. A kezdő posztért még versenyben volt Patrik Andersson is, aki a 2001 nyarát követő 3 szezon alatt mindössze 31 összecsapáson lépett pályára a blaugrana színeiben. Említésre méltó még Thomas Vermaelen esete is, akit közismert sérülékénysége ellenére igazolta le a Barcelona érthetetlenül magas, 20 milliós áron, hogy aztán a londoni helyett a barcelonai orvosi stábbal legyen napi kapcsolatban. Bár képességeivel feltehetően nem lettek volna komoly problémák, ez a folyamatos sérülései miatt soha sem derülhetett ki. Ahogyan egykoron a való életben, így a képzeletbeli csapatban sem fért fel még a padra sem Jeison Murillo, aki 2019 telén félévre érkezett kölcsönbe. A miértre itt sincs értelmes magyarázat, a bajnokságban csupán 112 percet töltött a pályán, így maximum azzal lehet indokolni az érkezését, hogy edzéseken bójaként használhatta az edzői stáb.

A balhátvéd: Francesco Coco

Talán az egyetlen poszt, ahol nem kellett a nevek sűrű dzsungeléből kiválasztani a legrosszabbat. Jordi Alba óta viszonylag kevesen érkeztek a klubhoz ebbe pozícióba, és bár mindegyikük elvesztette a versenyt a spanyol hátvéddel szemben, anyagilag egyikük sem volt igazán nagy kudarc. Erre remek példa Lucas Digne, aki 16.5 miliért érkezett, majd 20.2 millióért távozott. Így végül két kölcsönjátékos küzdött meg a „baltuskó” megtisztelő pozíciójáért: Francesco Coco és Juan Pablo Sorín. A posztot végül az AC Milantól egy évre érkező olasz nyerte meg, mégpedig azért, mert loboncos hajú argentin posztriválisa szerzett egy fontos gólt a 2002/03-as szezon utolsó fordulójában a Celta Vigo ellen, aminek köszönhetően még pont be tudott csúszni a katalán gárda a UEFA-kupa indulást jelentő hatodik helyre.

Középső középpályás: Geovanni

A középpályára temérdek potenciális játékos van, de Geovanni Deiberson Maurício helye megkérdőjelezhetetlen, hisz beválogatása több, egyesével is stabil lábon áll. Az érkezése szakmai és anyagi szempontból is óriási baklövés volt: 20 millió eurót fizetett érte a klub 2002 január elején. A túlárazott transzfert mi sem mutatja jobban, minthogy 2001 nyarán 17 millióért egy bizonyos Andrea Pirlo, 16 millióért Frank Lampard váltott klubot, és viszonylag könnyű megállapítani, hogy hármójuk közül kik váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Amellett, hogy pályán sem alkotott maradandót, a hab a tortán a távozása: klub akkori alelnöke, Sandro Rosell megegyezett a Benficával, ami után – érvényes szerződése ellenére – a brazil játékos ingyen távozhatott Portugáliába. Fontos megjegyzés, hogy Geovanni nem tévesztendő össze a hasonló nevű, korábbi barcelonai csatárral, Giovannival, aki 100-nál is több mérkőzést játszott a csapatban, melyeken 35 gólt jegyzett. Bár teljesítményben nem bukott ekkorát, Gerard López neve megemlítése az akkoriban kifejezetten magasnak számító átigazolási díj miatt szintén nem megkerülhető. 2000 nyarán közel 22 millióért érkezett a Valenciától egy olyan átigazolási időszakban, amikor Pablo Aimar 21, Tomáš Rosický 14.5, Claude Makélélé 14, Robert Pirès 9.8 millióért váltottak klubot. A padra már nem fér fel, de meg kell emlékeznünk Fábio Rochembackról is, aki sok nyomot nem hagyott a Barcelona szurkolóinak emlékeiben teljesen érdektelen teljesítményével. A kiemelt figyelmet talán nem is magának köszönheti, hanem az őt kiszúró játékosmegfigyelőknek, akik szerint Rochemback játékjoga megért 9 millió eurót, miközben a PSG ugyanakkor 5 millióért igazolt szintén Brazíliából: az úriember neve Ronaldo de Assis Moreira, azaz Ronaldinho volt. Még szerencse, hogy utólag legalább ő jó helyre került.

Középső középpályás: Matheus Fernandes

Az elmúlt napok történései miatt az öltözőfolyosón vesztette el kezdőhelyét Gaizka Mendieta, a helyére pedig egy újabb meg nem értett zseni került. Matheus Fernandes 2020 telén a barcelonai nézőtéren találhatta magát, azonban ezért nem ő fizetett, mint ahogyan az egy átlag szurkoló esetében történni szokott, hanem Bartomeu valami megmagyarázhatatlan oknál fogva jó ötletnek tartotta 7 millió euróért a Palmeiras cserepadjáról elhozni a középpályást. A klubnál eltöltött másfél éve alatt nem volt annyit pályán, mint ahányas szám a mezére volt írva: a 19-es mezszáma áll szemben 17 pályán töltött perccel, hogy aztán a Laporta-elnöksége 2021-ben, egyoldalúan felbontsa a szerződést. Sajnos mindezt nem jogszerűen tette, így további 8.5 millió eurót kell kifizetni a játékos részére. A posztriválisa a kudarcok csapatában az a Gaizka Mendieta, aki 2002-ben kölcsönbe érkezett, de annak díja – az akkoriban igen jelentős – 9 millió euró volt.

Középső középpályás: Alex Song

Nem Vermaelen volt az egyetlen, akire az Arsenal kórházában figyelhetett fel a Barcelona méltán híres scouting-rendszere, ugyanis Alex Song szintén többet találkozott az orvosi stábbal, mint a csapattársaival az együttesnél töltött 2 éve alatt. Utólag úgy nyilatkozott, hogy nem zavarta az sem, hogy egészségésen sem kapott komolyabb szerepet a csapatban, mert a sokszorosan túlárazott fizetése számára tökéletesen megfelelt. A kezdőbe kerülés tehát nem lehetett célja sem neki, sem a menedzsmentnek a leigazolása során. Még további 2 esztendőig állt szerződésben a klubbal, amit a West Hamnél töltött, míg végül 2016-ban ingyen távozott a Rubin Kazanhoz az egykoron 19 millió euróért szerződtetett játékos. A posztriválisa a szintén az Arsenaltól igazolt Aleksandr Hleb, aki akkoriban a londoni csapat erősségei közé tartozott, azonban Barcelonában nem vált be, így a 17 millióért érkező középpályás három alkalommal is kölcsönbe került másik klubokhoz, majd 2012-ben ingyen távozott az orosz KS Szamara együtteséhez.

Jobbszélső: Arda Turan

A török szélső a 2013/14-es szezonban bajnoki címet szerző Atlético Madrid alapembere volt, ezért nem feltétlen tűnt 2015/16 nyarán teljesen megmagyarázhatatlannak a 34+7 millió eurós vételár. A Barcelona ezen nyáron eltiltását töltötte az átigazolási piacon, így a bemutatkozására csak januárban kerülhetett sor, első bajnoki mérkőzésének 8. percében pedig rögtön gólpasszt adott Lionel Messinek. A folytatás azonban már nem alakult ilyen jól, pedig a következő évben még egy mesterhármast is jegyzett – egy gólpassz mellett – a BL-ben a Borussia Mönchengladbach ellen. Ez volt a barcelonai karrierjének egyéni csúcspontja, innentől kezdve sérülések és a teljes mellőzés jellemezte a csapatnál eltöltött időszakát. A magas fizetése miatt nehezen tudott tőle megszabadulni a klub, végül a Başakşehir dobott mentőövet egy kölcsönszerződés formájában. Azonban Turan karrierje Törökországba visszatérve már a balhéktól volt hangos: a játékvezető-asszisztens meglökéséért kapott 16 mérkőzése eltiltást, de meggyűlt a baja egy török énekessel is, akinek orrát törte, majd fegyverrel fenyegőtözött egy török kórházban. A problémás török szélső végül 2020-ban ingyen igazolt a Galatasaray csapatához. Cseréje az a Kevin-Prince Boateng, aki 6 hónapos kölcsön erejéig volt a klubnál, de 2019-ben már messze volt az európai topfutballtól, és ezt csak alátámasztotta az itt eltöltött időszaka: négy tétmérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett, csak egy sárgalap jelzi a jegyzőkönyvekben, hogy valaha megfordult a Barcelonában is.

Balszélső: Philippe Coutinho

Bartomeu pénznyelő tridentéjének (Coutinho, Griezmann, Dembélé) brazil tagja a Liverpool egykori ékszere, aki 135 millió euró + bónuszok ellenében érkezett a katalán fővárosba 2018 telén. Az már a transzfer véglegesítése előtt is kérdéses volt a szakértők számára, hogy mennyire illik majd a rendszerbe, amely felvetésre azóta már könnyen rávághatjuk: sehogyan. A brazil játékosnak voltak ugyan jobb meccsei, de ahogy Griezmann esetében, ő rá sem volt szüksége a csapatnak, ráadásul mindezt a szakmai baklövést brutálisan túlárazva sikerült véghez vinnie az akkori klubvezetésnek. Mondhatni, hogy az ő transzfere állatorvosi lova Bartomeu átigazolási stratégiájának, már ha a szakmai okok teljes mellőzése, a sokszorosan túlározott átigazolási díjak és az irrálisan magas bérezések esetén beszélhetünk egyáltalán stratégiáról. Végül 20 millió eurót sikerült kapni érte az Aston Villatól, akik azóta – angol sajtóértesülések alapján –  gőzerővel dolgoznak azon, hogy kinek tudnák lepasszolni a szebb napokat is megélt játékost. Nem volt esélye itt sem a kezdőbe kerülni Martin Braithwaite-nek: a dán csatár szó szerint is vészigazolás volt, ugyanis Dembélé sérülését követően a Liga külön engedélyével az átigazolási időszak lezárulta után igazolta le az FC Barcelona 2020 februárjában 18 millió euróért a CD Leganés csapatától. Az átigazolással azonban mindkét csapat rosszul járt: a Leganés már nem pótolhatta a távozó dán játékost (nekik ugyanis nem volt speciális engedélyük igazolni), ennek is köszönhetően kiestek a szezon végén, a Barcelona pedig elköltött egy jelentősebb összeget egy olyan csatárra, aki soha nem ütötte meg a klubnál elvárt szintet. Az i-re a pontot pedig nem is az tette fel, hogy ő is ingyen távozott, hanem hogy a városi rivális Espanyolt sikerült választania 2022 nyarán.

Braithwaite barcelonai karrierjének egyetlen pozitívuma, hogy közben újra lett haja

Csatár: Keirrison

Talán megfelelőbb lenne, ha a posztjaként az árnyékéket adnánk meg. Sőt, talán a fantomék kifejezés találóbb lenne rá, ugyanis a szerződésének aláírásán kívül feltehetően soha nem fordult meg a Camp Nou gyepén. A 2009-ben 14 millióért igazolt csatár soha nem lépett pályára gránátvörös-kék mezben, maximum egy haveri focin a Rio de Janeiró-i strandon. 5 éves szerződést kötöttek vele, amit ki is töltött, de mindegyik évben kölcsönben szerepelt egy másik csapatnál: Benfica, Fiorentina, Santos, Cruzeiro és a Coritiba FC voltak az érintett együttesek, utóbbi végül ingyen igazolta le 2014 nyarán. Tehát nem jelent kockázatot kijelenti, hogy az érte fizetett minden egyes euró még akkor is hasznosabb lett volna, ha a Nou Camp gyepén gyújtották volna meg. Cseréje az évezred elejéről az az Alfonso, aki 2000-ben érkezett 16.5 millió euróért, hogy aztán csatár létére 38 mérkőzés alatt 5 gólt és 7 sárgát szerzett szerezzen. A változatosság kedvéért ő is ingyen távozott 2003 nyarán.

Futottak még kategória:

A cikkben szereplő játékosok mellett még sokan „küzdöttek” azért, hogy bekerüljenek, de a kerethirdetés során elbuktak. Megfordult itt 2009-2014 egy Henrique nevű középhátvéd is, aki 8 millióért érkezett, majd a Barcelonában bevált módon, tehát ingyen távozott. Ingyen érkezett, de korának Braithwaite-je volt Santi Ezquerro, aki 41 mérkőzésen lépett pályára, szerzett 8 gólt, majd 3 idényt követően – most képzeljen ide mindenki egy kis dobpergést – ingyen hagyta el a klubot. Hasonlóan nagyszerű karriert futott be Maxi López is Barcelonában, de alacsony vételára mellé egy jelképes távozási díj társult, így bár képességei(nek hiánya miatt) akár lehetne is helye a keretben, jelentős anyagi kárt nem okozott. Középpályás helyre volt jelentkező még André Gomes, aki annak köszönheti, hogy nem lett a keret tagja, hogy bár irreális áron, 35 millió ellenében érkezett, az Everton vezetői valamilyen rejtélyes okból kifolyólag úgy látták, hogy érdemes érte 25 milliót fizetni, ezzel pedig jelentősen csökkentették az átigazolás bukásának mértékét. Szintén egy középpályra volt opció Miralem Pjanić is, de mivel egy játékoscserének álcázott pénzügyi manőver keretén belül érkezett, és az elmúlt napok hírei alapján azt sem tudni, hogy valójában mennyiért, így nem lett volna fair a keretbe helyezni azt a játékost, aki soha nem kapta meg a bizonyításra sem az esélyt a klubnál az akkori vezetőedző, Ronald Koeman miatt.

Különdíjas: Oleguer Presas i Renom

Bár különdíjasunk nem közvetlen a felnőttcsapathoz igazolt, hanem a B keretbe még 2001-ben, de mindenféleképpen említést érdemel a jobbhátvédek gyöngye, Oleguer Presas. A mai napig homály fedi, hogy mi alapján kerülhetett fel egyáltalán az elsőcsapatba és ott hogyan tölthetett el 6 idényt egy olyan játékos, akinél gyengébb képességű labdarúgót talán soha nem volt szerencséje látni a culéknak gránátvörös-kék mezben. 2006-ban majdnem elment rajta a BL-döntő, először lemaradt az Arsenal gólját szerző Sol Campbellről, de Ljungberg is megette reggelire, míg végül Belletti érkezett a helyére a 71. percben, a többi pedig már történelem. Valószínűleg egyedülálló bravúrnak számít az is, hogy élete első Barcelona-mérkőzésén is pont annyira volt ügyetlen és suta, mint karrierje vége felé: Oleguer masszívan állt ellen bármilyen szintű fejlődésnek. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a cikkben nagyjából mindenki jobb képességekkel rendelkezik, mégis ő járt be fordított utat:  ingyen érkezett, de átigazolási díj ellenében távozott. Az Ajax menedzsmentjében mehetett valami nagyon félre, amikor 2008 nyarán 3 milliót fizettek a játékjogáért. Az amszterdami csapat volt karrierje utolsó állomása, 31 évesen onnan vonult vissza.

Végszó:

Érdekes és egyben kellemetlen statisztika, miszerint a cikkben szerepel 18 olyan játékos, aki a klubhoz átigazolási díj ellenében érkezett, de Barcelonából már ingyen (átigazolási díj nélkül) távozott. Ezen 18 játékosért összesen 328.1 millió eurót fizetett ki a klub, bónuszok nélkül. Némelyikük ráadásul érvényes szerződéssel rendelkezett távozása előtt, tehát a kontraktus felbontása is plusz költséggel járhatott, így megbcsülni sem nagyon lehet, mennyit is bukhatott ezen szerződéseken a klub. A cikkben szereplő valamennyi játékosra összesen 568.8 millió eurót (plusz bónuszt) fizetett az FC Barcelona, a távozásuk viszont mindösszesen 84.7 millió eurót hozott a konyhára. Ez közel félmilliárd eurónyi ablakon kidobott pénzt jelent. Csak remélni lehet, hogy Laporta újabb elnöksége nem ismétli meg a múlt hibáit és amikor 5 év múlva újra ilyen cikket írna valaki, abba nem kerülne be a mostani cikkben még nem szereplő név.

Forrás: transfermarkt.de

***