A Barça B egy lépésre a másodosztályba jutástól

Csütörtökön este a Barcelona B egy büntetőpárbaj után továbbjutott a Badajoz ellen a harmadosztályból a feljutásról döntő rájátszás második fordulójából is. Egy lépés még előtte áll, hogy ha fel akar jutni a spanyol másodosztályba.

A Barça B a legjobb 4 között fejezte be a harmadosztályt a maga csoportjában, így bejutott a harmadosztály playoffjába, ahol a feljutáshoz három egymérkőzéses párharcot kell nyerni. A feljutás tehát igen nehéz, nem elég egész évben jól teljesíteni, még ezt követően is egy kuparendszerű rájátszást sikerrel kell megvívni. Három meccset hiba nélkül megnyerni.

Az első fordulót sikerrel vették Garcia Pimienta játékosai, és csütörtökön a másodikat is, bár a Badajoz ellen hosszabbításra és jól lőtt büntetőkre volt szükség. A meccs első 90 percében a Barcelona dominált és volt jobb, a hosszabbításban viszont a Badajoz játszott frissebben és veszélyesebben. Végül a büntetők jobban mentek a Barçának.

A vasárnapi utolsó rájátszás meccsen az ellenfél a Sabadell lesz, mely a maga csoportjában a szezon során győztes volt, és csak a második fordulóban kapcsolódott be a playoffba. De ők is büntetőpárbajig mentek csütörtökön este. A vasárnapi találkozó győztese feljut a Segunda Divisiónba.