Vidal: feszültség az öltözőben?

A játékos mind a Spurs, mind a Valencia elleni meccs után posztolt

Arturo Vidal egyelőre nem tudta beverekedni magát Ernesto Valverde kezdőcsapatába, és a játékos ezt szemmel láthatóan igen nehezen viseli. Néhány hete még úgy tűnt, hogy zökkenőmentes a beilleszkedése, azóta azonban nagyot fordult a világ. 

A legutóbbi hírek még arról szóltak, hogy a szakvezetés fokozatosan fogja beépíteni a nyáron a német Bayern Münchentől szerződtetett Vidalt, és a spanyol lapok azt is tudni vélték, hogy maga a játékos is tudatában van azzal, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Az elmúlt napok eseményei viszont másra engednek következtetni.

A fordulat ott kezdődött, hogy a chilei középpályás a múlt heti, Tottenham elleni találkozó után egy haragot ábrázoló hangulatjelet osztott meg az egyik közösségi csatornáján, vélhetően arra utalva, hogy ismét csak perceket kapott Ernesto Valverde szakvezetőtől. Amint az ismeretes, Vidalt a 87. percben küldte pályára a spanyol tréner az angol együttes ellen, ez pedig a jelek alapján nem nyerte el a dél-amerikai labdarúgó tetszését.

 

 

A Wembley stadionban aratott siker után Valverde próbálta elvenni az élét a megosztott üzenetnek„Nem tudom, hogy a játékosok mit tesznek ki a közösségi médiára, nekem nem mondott semmit. Nem tudom, miért lehet mérges, a meccs vagy valami hazai dolog miatt” – így a tréner Vidal egyébként egyértelmű üzenetéről.

A chilei aztán a hétvégén egyetlen egy percet sem kapott a Mestallában, és ugyan kívülről nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a fenti incidensnek köze van-e a döntéshez, mindenesetre az furcsa, hogy Valverde 1-1-es állásnál, amikor a Barcelona három meccs óta nyeretlen, nem cserél be egy gólerős, tapasztalt, sok helyen bizonyított középpályást. A tréner egyébként ki sem használta mindhárom cserelehetőségét, mindössze Dembélét és Rafinhát cserélte be az utolsó negyedórában.

A Valencia elleni meccs után pedig szintet lépett Vidal dühe, ugyanis a játékos már szöveges üzenetet is csatolt ahhoz a képhez, amin éppen a kispadon ül a Mestallában: „Az árulókkal nem harcolunk, ők ugyanis felakasztják magukat egyedül”. A játékos végül a kép és az üzenet feltöltése után röviden törölte a bejegyzését, vélhetően abból az okból kifolyólag, hogy a rejtélyes üzeneteket a klubon belül nem fogadják szívesen.

Vidal egyébként meghívót kapott a chilei nemzeti csapatba, mellyel Peru és Mexikó ellen fog pályára lépni a következő napokban.

Mindenképpen beruháznál egy Barçás ereklyére? Akkor az Eurobarça Shop pontosan a te tereped, ahol megrendelheted az alábbi ‘Tots units fem forca’ pólót is!