Megy ez Messi nélkül is?

Megerősítette a csapatot a vezér hiánya

Nem sokan gondolhatták abban a pillanatban, amikor Lionel Messi a Sevilla ellen eltörte a karját, hogy ebből még valami jó is kisülhet a Barça számára, de végül így lett. Barcelona nem csak eredményekben vészelte át az argentin nélküli három hetet, de alaposan megverte a Real Madridot is, és még fontosabb, hogy jóval egységesebben, jobban futballozott csapatként.

Ez talán az Inter ellen kedden este csúcsosodott ki, amikor tényleg úgy irányított és úgy kezében tartotta a mérkőzést a Barcelona, mint Xavi és Iniesta idején. Az más dolog, hogy természetesen Messi, vagy a már legendává vált középpályások képességeit nem lehet pótolni, de a Barcelona bizonyította, hogy tud csapat lenni, és ha nincs ott a fedélzeten az első számú játékosa, akkor mások vállalnak többet, vállukra veszik a csapatot.

Voltak más vezérek

Suárez az Inter ellen ugyan nem talált be, de rendíthetetlenül próbálkozott, mindenkivel éreztette, hogy vállalja a vezér szerepet, amit megtett a korábbi meccseken is. Adott gólpasszt az Inter elleni hazai meccsen, hármat lőtt a Madridnak, győztes gólt szerezte Vallecasban. Mellette újfent kitűnt Jordi Alba támadójátéka, Arthur stabilitása a középpályán, és illik dicsérni Rafinhát is, aki nyáron még másfél lábbal klubon kívül érezhette magát.

November 9-én minden férfi, női és gyerek pólónkat 20% kedvezménnyel adjuk! Rendelj most, hogy ne maradj le!

Végre működnek az igazolások?

Elkiabálni még korai lenne, de bizakodni talán van már ok. Arthur immár fix kezdőnek tekinthető a középpályán, nem is ok nélkül. Lenglet is igazolta, hogy lehet rá számítani, jó védő igazolás lehet, ráadásul ő is még csak 23 éves. Arturo Vidal is egyre jobban száll be a meccsekbe, egyre jobban érzi magát a Barcelona játékrendszerében, és az Inter elleni góljával már Malcom is bizakodhat, hogy gyakrabban bekerülhet Valverde rotációjába.

Stabilitást nyertek, de gólok még kellhetnek…

Az alcím kijelentésével persze óvatosan illik bánni, mert meccseken keresztül még nem bizonyította a Barcelona, hogy uralni tudná a játékot, erre jó példa volt a Rayo elleni meccs. De hogy Messi nélkül jobban összekapta magát az egész gárda, az világosan látszik. Jobb a letámadás védekezésben, és jobb a labda járatása, megtartása, a labda nélküli mozgás támadásban. Mindenki érezte, hogy tenni kell egy lépést előre, és meg is tette.

De alighanem igaz, hogy ennél még sokkal jobb lehet a Barcelona, ha ezt az elegyet sikerül megtartania és hozzá jön Messi zsenialitása, gólpasszai és góljai. Mert az Inter ellen bár szépen mutat az a szám, hogy 26 alkalommal lőtt kapura a Barça, az kevésbé szép adat, hogy ezekből mindössze egy gól született. Könnyen elképzelhető, hogy Messivel ez a statisztika másként nézett volna ki.