Koronavírus és a számok: a Barçát különösen érzékenyen érinti…

... a kilábalás pedig nem fog egyik napról a másikra menni | Csak akkor igazolnak, ha lesz távozó

A világjárvány gazdasági hatásait világszerte megérzik még a legjobb és legstabilabb alapokon nyugvó vállalatok is, ám az FC Barcelona – a klub bevételi struktúrája miatt – különösen nehéz időszakon megy keresztül. Ráadásul ez az időszak nem csupán egy-két hónapos lesz, és alapjaiban változtatja meg az egyesület átigazolási terveit is. 

 

 

Amint arról már korábban beszámoltunk, Lautaro Martínez a kiválasztott csatár az uruguayi és a zeniten már túllevő Luis Suárez pótlására, ám minimálisra csökkent annak az esélye, hogy az argentin támadó az idei átigazolási időszakban, mely a világjárvány miatt kivételesen augusztus 4-től október 5-ig tart majd, Katalóniába igazoljon. Ennek az oka egyértelműen a koronavírus által okozott gazdasági hatások, melyek drasztikus költségcsökkentésre és az átigazolási politika újragondolására késztetik a klubot a mértéktartó ‘La Vanguardia’ napilap számításai szerint.

Március 14. és június 30. között ugyanis nagyjából 200 millió euróval kevesebb összeg folyt be a kasszába a világjárvány okozta új helyzetben, ez pedig még a legnagyobb cégek számára is egy nem elhanyagolható összeg.

Hogy kontextusba helyezzük a fenti számot, érdemes összehasonlítani ezt a bevételkiesést a 2018-2019-es gazdasági évben befolyt 990 millió euróval, vagyis a tavalyi összbevétel 20%-a esett ki az elmúlt hónapokban. Ennek következtében a 2020-2021-re tervezett, eredetileg 1.100 millió eurós költségvetést is csökkenteni kell majd – vélhetően 300 millió euróval, vagyis összesen 800 millió eurós büdzsével rendelkezhet majd a klub. A módosított költségvetést az októberi közgyűlésen a pártoló tagoknak jóvá kell hagynia, de kijelenthető, hogy a koronavírus egyértelműen végett vetett az iparág folyamatosnak tűnő és nagymértékű növekedésének.

Noha iparági jelenségről beszélünk, vagyis még a legnagyobb klubok többségének is megszorító intézkedéseket kellett végrehajtania a veszteségek minimalizálása és az új helyzetbe való minél jobb átmenet érdekében, a Barcelona azért törheti jobban a fejét a többieknél az esetleges megoldáson, mert a bevételének jelentős része erőteljesen összefügg a turizmus állapotával. Amíg vannak olyan egyesületek – főként a kisebbek – , melyek bevételének a 90%-a a televíziós jogok értékesítéséből fakad, addig a Barçánál a közvetítési jogok eladása csupán a bevételek 25-30%-át teszik ki.

A fenti grafikon, mely a 2018-2019-es gazdasági év bevételeinek a megoszlását jelzi, is jól ábrázolja ezt a jelenséget. A 990 millió eurós összbevétel 54%-át – a jegyek értékesítéséből (Stadium), valamint a szponzorációból és a merchandising területéről érkező bevételek (Commercial) – közvetlenül befolyásolja a világjárvány és az annak a megfékezésére meghozott utazási korlátozások. Mit jelent ez a gyakorlatban? A zárt kapus meccsek hatása egyértelmű, de a Camp Nou körül levő hivatalos boltot is érzékenyen érintik a korlátozások, mint ahogyan a szurkolók pénztárcája sem véges szurkolói mezekre és ajándéktárgyakra.

Mi több, a múzeumot, melynek ugye a Camp Nou ad otthont, még meg sem említettük: átlagosan 10.000 ember fizetett be egy körútra tavaly júliusban, idén egy átlagos júliusi napon ez a szám alig érte el a pár százat, ami finoman szólva is drasztikus csökkenésnek nevezhető.

Alapvető változások az igazolási politikában

A klub különböző intézkedéseket hozott, hogy csökkentse a válság hatásait, így a játékosokkal megegyezett egy nagyobb mértékű, ideiglenes bércsökkentésben, az alkalmazottak bérének nagy részét a spanyol állam állja egy ideig, valamint igyekezett újratárgyalni a szállítói kötelezettségeit is.

Ennek ellenére elkerülhetetlen az átigazolási politika újraszabása. Az elmúlt években megfigyelhető volt az a tendencia, hogy a klubvezetés nagyjából 60-75 millió eurót tett félre igazolásokra, a többit pedig játékoseladásokból próbálta előteremteni. Ez most alapjaiban változik meg, hiszen eleve veszteséggel zárja az idényt a klub, melynek a kordában tartásához elengedhetetlen egy még szigorúbb költségvetési politika. Vagyis érkező csakis akkor lesz, ha lesz távozó és várhatóan csakis olyan értékben, amennyiért elad az egyesület. Az eladás pedig igazi művészet lesz manapság, hiszen a vevő fél egyrészt tudja, hogy az eladó pénzügyi problémákkal küzd, másrészt a vevő félnek is lehetnek költségvetési problémái. Mindenesetre kiváló bizonyítéka az új piaci helyzetnek és a spanyol klubok pénzügyi állapotának a Ferran Torres átigazolásával kapcsolatos értesülések: a nagy tehetségnek kikiáltott spanyol szélsőt 25+12 millió euróért viheti el a Manchester City a Turia-partjáról, ami egy 20 éves, a karrierje kezdetén lévő, mégis már jelentős tapasztalattal rendelkező játékosért aprópénz az elmúlt évek átigazolási piacát figyelembe véve.

Végül, de nem utolsó sorban szólni érdemes még az Espai Barça-projektről, mellyel kapcsolatban a legutóbbi tervek egy 800 millió eurós hitelről szóltak, melyet a klub a Goldman Sachs vállalattól kapott volna. Ennek át kellene még mennie a közgyűlésen is először, ám a fenti realitásokat figyelembe véve könnyen lehetséges, hogy a klubvezetés szavazásra sem bocsátja majd azt, és határozatlan időre elhalasztja a Camp Nou modernizációját.

A fenti elemzés lényegének az összefoglalását Josep María Bartomeu elnök szavaira bíznánk, aki nemrég az ‘El Mundo Deportivo’ sportnapilapnak adott interjújában fogalmazta meg a következőket a jelenről és a jövőről szólva.

Ennek a világjárványnak nagyjából 2-3 éves hatásai lesznek. Senki ne gondolja, hogy a következő évben minden visszaáll a kiindulópontra. A pénzügyi szakértők négy éves kilábalásról beszélnek, noha szerintem a labdarúgás gyorsabb lesz ennél. Téved, aki azt hiszi, hogy a koronavírus a Barçát kihagyja, és nincs rá befolyással. Komoly hatással van a legnagyobb európai klubokra, a Barcelona pedig a legtöbb bevételt generáló európai klub, így pedig a leginkább érintett is egyben.