Pedri tényleg az új Iniesta?

Pedro González, ismertebb nevén Pedri, már most a Barcelona kulcsembere. Sokan az új Iniestaként emlegetik. Mennyi alapjuk ezen összehasonlításoknak? A 19 esztendős labdarúgó játéka tényleg annyira hasonlít Andrés Iniestáéra? Mit tesz hozzá Pedri a Barça játékához? Ezen kérdésekre MBP School of Coaches Marcában megjelent elemzése adhat válaszokat.

Xavi egy mérkőzést követő nyilatkozatában a következőket mondta Pedriről:„A kötényeken túl kiemelendő, hogy mennyire érti a labdarúgást. Nem veszti el a labdát, a vonalak közé mozog a szűrők mögött. Engem nagyon Iniestára emlékeztet, ő jelenti a különbséget, csodálatos játékos. Nem sok ilyen tehetséget láttam.”

Ebből a nyilatkozatból az látszik, hogy Xavi a két játékos közötti hasonlóságra utal a játék értelmezését illetően.

Szerkezeti elemzés

Ha valami jellemző volt Andrés Iniestára a Barcelonánál töltött időszaka alatt, az a koordinációs képessége, adottsága volt. Kivételes adottsága volt ahhoz, hogy a labda ragadjon a lábához. Nem rendelkezett kiemelkedő fizikummal, aminek köszönhetően sebességből győzte le volna az ellenfeleket vagy párharcokat nyert volna ellenük. E helyett kiváló cselei révén járt túl az eszükön, mint például a híres „croqueta”-val.

Ezen kívül kiválóan értette a játékot. Fantasztikus kognitív képességekkel rendelkezett, aminek köszönhetően tudta, hogy hol kell lennie, illetve mikor és milyen megmozdulásokat kell végrehajtania.

Pedri szintén nagyon technikás, az általa végrehajtott megmozdulások hatékonyak és pontosak. Ezen túlmenően kiváló a hosszú játékokban, hosszú indításokban is, amit ritkábban lehetett látni Iniestától.

A kognitív képességei neki is fantasztikusak, nagyon kevesen értik úgy a játékot, mint ő. Mindig a vonalak között helyezkedik, hogy megkapja a labdát, vagy leköti az ellenfél védőjét, hogy egy csapattársának több helye/ideje legyen a játékszer fogadására.

Tehát, ebben a tekintetben nagyon hasonlítanak egymásra. Ugyan vannak kisebb különbségek, de mindketten ugyanazokban a struktúrákban tűnnek ki, mert magas koordinációs és kognitív képességekkel rendelkeznek.

Viselkedés vizsgálata

Ahogyan azt Xavi említette, Iniesta azzal emelkedett ki, hogy képes volt a vonalak között megkapni a labdát. Amint megkapta a labdát, gyakran törekedett arra, hogy lendületből folytassa a játékot, és értékelve az adott passzlehetőség kockázatát és lehetséges hasznát, döntött arról, hogy tényleg passzoljon-e. Andrés mindig tudta, hogy mikor kellett egy kockázatosabb mélységi passzt adnia, ezáltal előnyös helyzetbe hozta a csapattársát vagy vagy ezzel ellentétben olyan átadást vállaljon, ami garantálja a labdabirtoklás folytatását.

Pedri azzal is kitűnik, hogy könnyedén veszi át a labdát kedvező pozíciókban. Egy olyan pozíciós játékra építő csapatban, mint amilyet Xavi Hernandez szeretne megvalósítani, kulcsfontosságú, hogy ha belső középpályásként játszol, akkor tudj köztes, szabadabb pozíciókba helyezkedni, ami életbevágó ahhoz, hogy tudd folytatni, végigcsinálni a játékot.

Ebből a szempontból is kézzelfogható a hasonlóság. Pedri tökéletesen ismeri fel, hogy mikor kell bevállalnia egy kockázatos passzt és mikor nem. Ezen felül, és ez különbség Andréshez képest, Pedri gyakran alkalmaz irányváltoztatásokat annak érdekében, hogy előnyös helyzetbe tudjon kerülni a gyenge oldalon.

Csapatra gyakorolt hatás

Az egyik az egyéni minőségre vonatkozik, amelyik a csapat szolgálatában áll és az egyes játékostársakkal való kapcsolatok és interakciók minősége, a jó összjátékra való képesség. Ennek a két szempontnak köszönhetően két labdarúgónak sikerül szinergiákat létrehoznia csapattársaival, ami lehetővé teszi számukra, hogy bővítsék csapatuk beavatkozási zónáit, ezáltal jobb minőségű legyen a labdajáratás.

A második legfontosabb szempont az, hogy a remek passz készség mellett labdavezetés révén játszák át az ellenfél egyes  vonalait. Ez elvonja azok figyelmét, így szabad területeket kreálnak, amiket a társak, akiknek passzolnak, kihasználhatják azokat.

Konklúzió

Habár szinte lehetetlen két különböző korszakban futballozó játékost összehasonlítani, lehet azt mondani, hogy nagyon nagy a köztük lévő hasonlóság, nem csak strukturális és viselkedési szinten, hanem a csapatra gyakorolt hatás miatt is. Pedri Iniestához hasonlóan a játéktudása és a kreativitása révén gyakorol hatást a csapat játékára. Nemcsak javítani tudnak mások egyéni teljesítményén annak köszönhetően, hogy a társaival miként játszanak össze, hanem az egyéni teljesítményük által a csapat versenyképességén is emelnek.