Valverde: „Nem kértem több igazolást a klubtól”

Nehezebb lesz szerinte megnyerni a kupát egy meccsen

Vasárnap este első tétmeccsét fogja játszani a Barcelona az új idényben: a Spanyol Szuperkupa elhódításáért idén a Sevillával kell majd játszania, ráadásul Marokkóban, oda-visszavágós rendszer helyett egy találkozón. A csapat vezetőedzője, Ernesto Valverde a mérkőzés előtt beszélt az ellenfélről és az egymeccses döntő nehézségéről a sajtó képviselői előtt, illetve elmondta azt is, hogy nem kíván többet igazolni és késznek tekinti a keretet. Emellett külön beszélt a tartalék balhátvédekről, Dembéléről, Vidalról, Cilessenről, illetve a távozó Gomesről is, utóbbi számára nyitva hagyva a visszatérés lehetőségét.

Egy meccsen dől el a Szuperkupa

„Az a tény, hogy egy meccset játszunk csak, nyíltabbá teszi a párharcot, mert a második mérkőzésen lehetne javítani, de most csak 90 perc lesz. Azt gondolom, ugyanannyi esélye van a két csapatnak a győzelemre, de náluk van az előny, hogy 2-3 hete már tétmeccseket is játszanak, ami azt jelenti, hogy egy kicsivel jobban fel tudták már venni a ritmust. Mi egy túráról érkezünk, vannak, akik csak később csatlakoztak, vannak új arcok – még egy kicsit össze kell rázódnunk, de alig várjuk, hogy megnyerjük a szezon első címét.”

Tavaly nem sikerült nyerni

„Az elmúlt évben elvesztettük a Szuperkupát, de a Ligát nagyon jól kezdtük. Nem akarom azt gondolni, hogy van kapcsolat a kettő között, mert mi mindig nyerni akarunk. Meglátjuk, hogy ezúttal már most tudunk-e nyerni és tudjuk-e úgy kezdeni a bajnokságot, mint tavaly.”

Szükség van még középpályásra?

„Olyan bizonyossággal mondtátok [ti újságírók], hogy szükségünk van még egy középpályásra, hogy már én is elhittem. Én ezt akkor mondtam, amikor Paulinho távozott. Most teljesen elégedettek vagyunk azokkal, akik itt vannak, de az átigazolási piac végéig nyitottak maradunk mi is. Elveszíthetsz egy játékost akkor is, ha nem akarod, ahogy ez tavaly is megtörtént. Csak a saját játékosaink érdekelnek és nagyon jó játékosok vannak a csapatban. Nem kértem több igazolást a klubtól.”

Miranda vagy Cucurella marad az első csapatnál?

„Az idő választ fog adni rá, hogy ő vagy Cucurella harcol ki több lehetőséget. Mindkettőjüket elvittem az amerikai túrára, most Miranda maradt az első csapatnál. Meglátjuk később máshogy lesz-e, a teljesítményük fogja megmondani, hogy hol lesznek.”

Dembélé jövője a sajtó szerint nem biztos…

„Nem tudom, van-e ajánlata vagy hogy távozni akarna. Jelen pillanatban én számítok rá. Holnap mérkőzésünk lesz, nem gondolom, hogy távozni fog játékosunk. Nem hiszem, hogy bárki távozna.”

Riqui Puig

„A terveim vele kapcsolatban nem változtak semmit a körülötte lévő médiafelhajtás miatt. Nagyszerű képességei vannak, tökéletesen tudja, hogyan játszunk, de mindennek idő kell. Tudjuk, hogy sokat adhat majd nekünk, ezért most velünk edz, meg kell még erősödnie. Sokat remélünk tőle, de várni kell a megfelelő pillanatra, és ha eljön, meglátjuk, hogyan végződik. És természetesen, látni kell majd azt is, hogyan játszik tétmeccsen, ami nem egy barátságos mérkőzés, és hogyan fejlődik a csapaton belüli versenyhelyzetben.”

Hiányzókkal teli volt az előszezon

„Optimista vagyok, nagyon jó színvonalon láttam edzeni már mindenkit. A játékosok koncentráltak, tudták, hogy ha visszatérnek már meccsünk lesz 12-én, de felkészülten és koncentráltan érkeztek meg.”

Arturo Vidal beilleszkedése

„Jól van. Tudom, hogy inaktív volt néhány hónapig [sérülés miatt], de azt is tudom, hogy azóta keményen edz. Még be kell illeszkednie a csapat játékába, de ezt az edzések és a versenyhelyzet meghozza. Bízunk benne, hogy a beilleszkedése az eddigiekhez hasonlóan fog menni, minden probléma nélkül.”

Kezdő is lehet Vidal?

„Ha a csapatba teszem, játszania kell. Ami a fizikai állapotot illeti – valljuk be, edzeni nem ugyanaz, mint játszani. A tapasztalatát nézve igen, játszhat, de nem tudom, hogy 90 percet tud-e.”

A RFEF kommunikációja

„Sergi Roberto eltiltott lesz, ezt tudtuk. Annak, hogy csak egy meccsen dől el a továbbjutás, nem örülünk, mert nehezebb lesz így. Az pedig, hogy a Szuperkupa nem professzionális versenysorozat… Mit vártok, mit mondjak? Azt gondolom, hogy a Sevilla és mi is profik vagyunk. A héten sok problémánk volt az EU-n kívüli játékosok helyzete miatt, úgyhogy a szövetség szólhatott volna előbb is.” [A Barcelonának sürgetnie kellett Coutinho honosítását a héten, hogy a keretbe kerülhessen mellette Malcom, Arthur és Vidal is, akiknek nincs EU-s útlevelük. Viszont a szövetség csak később tájékoztatta a klubot, hogy a Szuperkupán nincsen a bajnokságban és a BL-ben érvényben lévő szabályozás, ami maximum 3 EU-s útlevéllel nem rendelkező játékost engedélyez egy csapatban – a szerk.]

André Gomes távozása

„Azt hiszem az átigazolás neki is jót fog tenni és szerintem ő is ezt gondolja. Reméljük sikeres lesz, hogy meg tudja mutatni a képességeit és jól fog szerepelni. A cél az volt az átigazolással, hogy sokat játsszon, hogy fontos játékos legyen valahol, és akár vissza is térhet majd.”

Cillessen helyzete

„Beszéltem Jasperrel, de ezek nem olyan dolgok, amiket egy sajtótájékoztatón fogunk megbeszélni. Nagyon nagyra értékeljük őt és azt akarjuk, hogy maradjon, de mindenkinek meglehet a saját véleménye. Két jó képességű kapusra van szükségünk és most így van. Meglátjuk, holnap játszik-e.”

Forrás: marca.com