Piqué visszatérhet, Lewandowski bemutatkozhat – helyzetjelentés az El Clásico előtt

Gerard Piqué visszatérése lehet az egyik legnagyobb újdonság Robert Lewandowski bemutatkozása mellett a vasárnap kora reggel megrendezésre kerülő Real Madrid elleni mérkőzésen, Ferran Torres azonban még pár napig nem játszhat.

Piqué ugyan még nincsen olyan állapotban, hogy a kezdetektől fogva a pályán legyen az El Clásicón, de minden bizonnyal szóhoz fog majd jutni a találkozón. A 35 esztendős védő az elmúlt három hónapban sérülessel bajlódott, emiatt nem is állhatott a csapat rendelkezésére a mögöttünk hagyott szezon végén. Piqué azonban már jó érzésekkel fejezte be a szombati edzést, így visszatérhet.

Ferran Torres helyzete már egészen más, a spanyol szélső az előszezon első edzésén összeszedett egy kisebb sérülést, emiatt még nem játszott ebben a szezonban. Ferran az elmúlt napokban már a csapattal edzett, de várhatóan kell még neki néhány nap, hogy felvegye a ritmust a többiekkel, így jövő szerdán a Juventus elleni rangadón talán már játékra alkalmas állapotban lehet.

A keret többi tagjára Xavi Hernández számíthat, aki már a kispadról figyelheti majd az eseményeket a Real ellen, mivel sikerült megoldania az adminisztratív problémáit és így Amerikába utazhatott és csatlakozhatott a csapathoz. Kétségtelenül viszont a legtöbb embert Robert Lewandowski érkezése mozgatta meg az elmúlt időszakban, aki az első perceit töltheti majd a pályán a Barça színeiben vasárnap.

***