A Barça ellen mutatkozik be Marcelino az Athletic élén

Barça - Athletic előzetes

A spanyol bajnokság második fordulóját pótolja be szerda este 21 órától az FC Barcelona a San Mamésben. A katalánok még a nyári Bajnokok Ligája-szereplés miatt nem játszották le az első két bajnokijukat időben, most viszont sor kerül a második forduló pótlására. Szenvedős győzelemmel hangolt a Barça a nehéznek ígérkező mérkőzésre.

A hétvégén a sereghajtó Huescát gyűrte le kisebb nehézségek árán a katalán csapat idegenben 1-0-ra. Amennyiben nyernek Messiék az Athletic ellen is, fellépnek a bajnoki táblázat harmadik fokára. Ez viszont nem tűnik könnyű feladatnak, hiszen a baszk együttes élén Marcelino most fog debütálni, és ilyenkor előfordul, hogy új erőre kap egy csapat az új impulzusok miatt.

Meglepő módon egy győztes mérkőzést követően rúgták ki az Athletic edzőjét, Garitanót. A helyét az a Marcelino vette át, akinek a neve ismerősen hangozhat a spanyol foci kedvelőinek, hiszen ő irányította a Villarreált több éven keresztül. Az új szakember pedig a Barça ellen fog debütálni, nem gyenge kezdés. Az említett változások miatt nagyon nehéz lenne megjósolni, milyen Athletic fog játszani a katalánok ellen, de várhatóan kettőzött erővel fognak menni a baszkok a győzelemért hazai pályán – ezúttal a szurkolók segítsége nélkül.

Ami a Barcelonát illeti, a csapat játéka továbbra is nagyon változó, de az elmúlt hat bajnoki találkozóján veretlen maradt, sőt: a legutóbbi két idegenbeli meccsét kapott gól nélkül megnyerte. A baszkok ellen azért már ez egy fokkal nehezebb feladat lesz. Elég ha megnézzük, hogy az előző három mérkőzésén nem tudtak Messiék gólt lőni a San Mamésben. Most viszont valamilyen úton-módon be kell majd találni. Négy katalán játékos azonban biztos, hogy gól nélkül marad, hiszen Piqué, Sergi Roberto, Coutinho és Ansu Fati is sérüléssel küzd. Az előző találkozó kezdőcsapatához képest két változásra van nagy esély: Pjanic játszhat Busquets helyett, valamint Griezmann veheti át Braithwaite helyét.

Kevés gólos mérkőzés várható, ahol tényleg nem számít most, hogy milyen játékkal, de valahogy nyerni kell, ha tapadni akar az élbolyra a katalán együttes.

Athletic Club – FC Barcelona 

San Mamés, Bilbao

Vezeti: Del Cerro Grande

Athletic: Simón – Capa, Núnez, Martínez, Berchiche – Berenguer, Vesga, García, Muniain – Williams, Villalibre

Barcelona: Ter Stegen – Dest, Araújo, Lenglet, Alba – De Jong, Pjanic, Pedri – Messi, Griezmann, Dembélé