Suárez és a rövid távú gondolkodás – egyéni értékelő az Inter ellen

Kiosztottuk a bizonyítványt | A mérkőzés legjobbja Suárez lett, de...

Az Inter elleni találkozó után (2-1) az optimisták úgy értékelnek, hogy az ilyen szenvedős meccsek behúzása kell a végső sikerhez. A pesszimisták szerint ezért nem esélyes a csapat idén a BL-re, a realisták pedig mindenképpen javulást sürgetnek. Mindegyik nézetben van valami. 

Ter Stegen: 6 – A német pontszáma csakis azért alacsonyabb a megszokottnál, mert az eddigi teljesítményeivel nagyon magasra tette a lécet, így pedig már egy-két bizonytalanság sem fér bele. Egyébként az első játékrészben meccsben tartotta a Barcelonát, ha ő nincs, akkor az olaszok többgólos előnnyel mehettek volna be az öltözőbe.

Semedo: 5 – A portugál a jobb hátvéd posztján is csak elvétve nyújt kiemelkedőt, a bal oldalon viszont még egy jó átlagot sem képes hozni. Védekezésben továbbra is hasznos a fizikuma és a képessége miatt, ám támadásban ezen az oldalon – érthető okokból – még inkább szenved.

Az ő játéka egyben Valverde kritikája is: kettő és fél év alatt (!) a tréner nem volt képes egy olyan alternatív szisztémáit begyakoroltatni, amihez nyúlhat egészséges balhátvédek hiányában. Mindeközben más csapatok egy meccsen belül 3-4 alkalommal is szisztémát váltanak. 

 

 

Piqué: 7 – A saját nevelésű bekk problémája továbbra is ugyanaz: véleményt formál, vezeti a cégét, így kettőzött figyelemmel kísérik a teljesítményét. Nem volt hibátlan az olaszok ellen, de nagyon kellett a személye, hogy végül egy szoros siker legyen belőle. Hosszú távon nem jó, ha nincs verseny az adott poszton, de Piqué így is konzisztensen magas szinten teljesít.

Lenglet: 6 – A francia bekk szenzációs fejlődésen ment keresztül tavaly, és eddig nagyon jól kompenzálta a lassabb gyorsulását azzal, hogy olvassa a játékot. Idén azonban még nincs olyan formában, hogy ez mindig összejöjjön, most is volt jó néhány alkalom, amikor Lautaro Martínez vagy Alexis Sánchez megverték. A hétvégi pihenő pontosan jól fog jönni neki – érthetetlen, hogy csak eltiltás alkalmával pihenhet. 

S. Roberto: 4 – Luis Enrique alatt kivirágzott, és megtalálta a posztját, ahol segíteni tud, ám mostanában ez egyre kevésbé valósul meg. Mármint hogy segít a csapatnak. Védekezésben továbbra is gyenge pont, eddig az összjáték volt az erőssége, ám ebből egyre kevesebbet láthat a nagyérdemű. 

Busquets: 6 – A világklasszis középpályás hosszú évek után gödörbe került a tavalyi esztendőben, idén sem mindig azt nyújtja, amit igazán tud, ám ez erősen összefügg a csapat állapotával és játékszerkezetével. Az Inter ellen se felfelé, se lefelé nem lógott ki, beleszürkült a mezőnybe, és lévén, hogy Luis Suárez helye Valverdénél megkérdőjelezhetetlen, a kollektíva érdekét nézve őt kellett lehozni – megannyi rossz döntés után egy jó Valverdétől. 

Arthur: 6 – A kis brazil a saját térfélen alig veszített labdát, ám az Inter kapuja előtt már több átadása is pontatlan volt, ezt eddig nem szokhattuk meg tőle. Ez egyébként összefüggésben lehet azzal, hogy idén sokkal gólra törőbben próbál játszani, ám ez természetesen több hibával is jár. Nincs vele probléma, az irány jó.

De Jong: 6 – A holland képességeiről és mentális érettségéről mindent elmond, hogy a csapat szenved, ő pedig a második félidőben mégis csinál egy Zidane-cselt. Elől nehéz kitűnnie, mert a támadójátéka a csapatnak nincs rendben, de amit mezőnymunkában és passzjátékban hoz, az több, mint elfogadható – pláne, ha figyelembe vesszük, hogy csak pár hónapja játszik a gránátvörös-kék mezben. 

Messi: 6 – A nagy Valverde-kritikusok szerint az argentin a csapat igazi edzője, és amikor ő megoldást talál egy problémára, akkor megy jól a gárdának… Ha ez így teljes egészében nem is fedi le a valóságot, annyi mindenképp igaz, hogy a Barça teljes mértékben rá épít. Vidal beállításával jobban állt fel a csapat a támadó harmadban, fél méterrel több területe lett, ami neki elég is volt. Mindezt írjuk úgy, hogy magához képest, amit ő is elismert, ez még messze volt a tökéletes teljesítménytől. 

Suarez: 7 – A kapu előtt mindig is világklasszis volt, csupán az a baj, hogy már 3-4 éve nem kerül oda a Bajnokok Ligájában… Ma ő volt a megmentő két szenzációs megoldással, ám összességében a csapatjáték kerékkötője. Nem azzal az intenzitással támad le, mint régebben, az összjátékban értékelhetetlen, és mivel már nem mozgékony, nem teremt annyi területet sem, ami szükséges lenne. A sorozatterhelést már évek óta nem bírja, lenne is jobb opció a keretben a támadóhármast nézve, de Valverde sosem nyúl hozzá. A szezon elején mindig nehezen lendül bele, most ezért kezd folyamatosan – kíváncsian várjuk, hogy később mi lesz a vezetőedző reakciója.

Griezmann: 4 – A francia hozzáállása kiváló, védekezik és letámad, ám a bal oldal nem az ő posztja, ott csak szenved. Messi megtalálhatja majd itt is egy-két kiváló passzal, ám összességében nehéz látni egyelőre, hogy itt igazán belelendülhet majd. Amikor középen játszott, még Messi nélkül is egyértelműen húzóember volt, a csapat összjátéka pedig sokkal gördülékenyebb. 

Vidal: 7 – Valverde mester talizmánja. Messi is kiemelte, és tényleg ez a fontos: megfertőzi a csapatot a szenvedélyével. Természetesen kiválóan támad le, és szerzi meg a labdákat, valamint jól érkezik a kapu elé, de a hozzáállásbeli plusz talán a legfontosabb. Mindezt teszi úgy, hogy nem mindig kap lehetőséget. Amennyiben Suárez továbbra is élvezi az érinthetetlen státuszt, szükség lehet a futóteljesítményére és energiájára.

Dembelé: pontszám nélkül – A gall csatár beállt, és ugyanott folytatta, ahol eddig abbahagyta: minden egyes jó megmozdulására jutott egy rossz is. Sérülés után van, ezt figyelembe kell venni, de az előélete miatt érthetően mindenki türelmetlenebb vele szemben…

Nyilatkozatok, írásos és gólösszefoglalók a kapcsolódó cikkeknél alább.