Az újév beköszöntével az összes valamire való Barca-drukker bizakodik, hogy a 2018-as esztendő sokkal több örömet fog tartogatni számukra, mint a megelőző naptári év, ennek a bizakodásnak pedig erős alapot szolgáltat a futó szezonban való várakozáson felüli teljesítmény. Ernesto Valverde csapata pragmatikus futballal és egy ellenállhatatlan Lionel Messivel toronymagasan vezeti a bajnokságot, címvédőként áll még a Kupában, és jó esélyekkel várhatja a Chelsea elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőt. Ráadásul Dembélé felépülése okán a csapat repertoárja egy régi-új igazolással fog bővülni a tavaszi szezonra. Az újév beköszönte egyúttal azonban a téli transzferablak nyitását is jelenti, így a Coutinho című szappanopera is folytatásnak indult. A brazilt egy emberként szeretnék a drukkerek a Barcelona mezében látni, személyében a legtöbben megoldást látnak a csapat minden bajára. Hogy ez tényleg így van-e, az már nem ennyire egyértelmű.

Ha nagyon enyhén akarunk fogalmazni, Valverde és a csapat kaotikus nyáron van túl. Kezdve Verratti le nem igazolásával, Neymar távozásán és az erősítések tessék-lássék módján át a Szuperkupában a Real Madridtól elszenvedett megalázó kettősvereségig. Ennek tetejében a végül Neymar helyére beszákolt Dembélé is hónapokra kidőlt az ősz elején. Kétségtelen, hogy a fenti tortúra a baszk mestert állította a legnagyobb kihívás elé, aki mikor átvette a csapat irányítását, bizonyára nem úgy gondolkodott, hogy az új idény kezdetére az ezer sebtől vérző keret csak még inkább gyengülni fog a csapat egyik legjobbjának elvesztésével. Arról nem is beszélve, hogy az előzetesen megálmodott taktikát sutba dobva – emlékezhetünk az észak-amerikai felkészülési meccsekre, ahol Neymar egy új szerepkörben, első szándékból támadva a kaput szinte lubickolt – nagyon rövid idő alatt kellett kitalálnia valami újat, amivel képes lesz megmenteni a szezont, mikor az még el sem kezdődött, egyúttal orvosolni a Lucho-érából megmaradt problémákat.

Ez végül megvalósult, bár csak kevesen hittek benne. Talán a Szuperkupa mérkőzések tapasztalataiból kiindulva, talán mert sikerült teljesen felmérnie a rendelkezésére álló erőforrás erősségeit és gyengeségeit, a mester kompromisszumot kötött. Látván, hogy a csapat kerete inkább mennyiségre, mint minőségre van meg, és hogy a jelenlegi középpályás állomány egészen biztosan nem top szint, Valverde feláldozta a látványos, direkt támadó futballt, minek hozományaként sikerült stabilizálnia a csapat középpályáját, amire Luis Enrique három szezonon keresztül nem volt képes. Ez a kompromisszum az eredmények dacára kevésbé nyerte el a drukkerek tetszését, ami persze valamilyen szinten érthető – Guardiola csúcsra járatott Barcelonája és az MSN után az egyszeri Barca-drukker úgy gondolja, hogy a látványos futball neki alanyi jogon jár. Ez persze nincs így, jobban mondva megvan ennek is az ára. Erre látványosan rámutatott Luis Enrique hattyúdala, aki nem tudta, a végére pedig talán már nem is akarta rendszerben játszatni a játékosait, teljes mértékben a sztárjai egyéni képességeinek rendelte alá a csapatot. Ez a gyengébb játékerőt képviselő ellenfelek ellen az esetek nagy részében gálát eredményezett, komolyabb csapatok ellen viszont tükörsima alul maradást, gondoljunk csak a Juventus, a PSG (odavágó), vagy az Ateltico Madrid elleni BL csörtékre. Ezzel szemben Valverde igyekszik túlbiztosítani a középpályát, óvatos, kimért futballt játszat a csapattal, és nem forszírozza az ellenfelek feltétlen kivégzését.

Na de hogy jön ide Coutinho?

Hát úgy, hogy borítékolhatóan mindenkinek célja Barcelonában, hogy hosszú távon a kreativitás és a stabilitás ne zárja ki egymást. Az azonban nem egyértelmű, hogy mi lenne annak az eszköze, ami a problémát kiküszöböli. Adekvát válasz lenne Coutinho, aki a Premier League egyik legjobb játékosa, a Liverpool játékának központja, aki ráadásul ideális korban is van, és a jelek szerint minden vágya, hogy minél előbb a Barcelona játékosa legyen. Az üzlet megkötése már a nyáron is csak órák kérdése volt, a januári piac nyitásával pedig szinte percről-percre változnak a fejlemények, mindazonáltal egyáltalán nem zárható ki, hogy a brazil már ebben a hónapban csapatot váltson. A kérdés az, miként lehetne úgy hasznát venni, hogy a csapat továbbra is stabil maradjon? Hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon.

Karmesterként

Coutinho, ha úgy tetszik egy modern tízes. Mozgékony, szereti, sőt igényli azt, hogy szabadon futballozva bejárja a támadóharmadot, előszeretettel húzódik ki a szélekre, próbálja mozgatni a csapatot, egyúttal megszabni a támadások menetét, de nem ritka, hogy meghúzva a váratlant ő maga fejezi be az akciókat egy egyéni alakítás, vagy átlövés útján. Remekül hangzik, csak az a bökkenő, hogy a Barcelonában van már egy ilyen játékos, akit Lionel Messinek hívnak. Azt nyilván senkinek nem kell ecsetelni, hogy zongorázni lehet a különbséget a két játékos között, de ezen felül is merülnek fel problémák. Valverde előéletét és itteni munkavégzését illetően ugyanis muszáj nekünk is rendszerben gondolkodnunk, így nem tűnik túl valószínűnek, hogy egyszerre két játékosa is teljesen szabadkezet kapjon a pályán. Ez persze tiszta sor, a Coutinhónál mind játéktudásban, mind marketingben magasabb szintet képviselő Neymar is képes volt elfogadni hol a helye a hierarchiában, minden bizonnyal Coutinho sem a 10-es mezért jönne Barcelonába.

Középpályásként

A fentiek ismeretében, és annak tudatában, hogy Suarez, mint klasszikus középcsatár kirobbanthatatlan a kezdőből, illetve felépült a szintén rengeteg pénzért vásárolt Dembélé, adná magát, hogy Coutinho helye a középpályán legyen, hovatovább ő legyen az az ember, aki a későbbiekben pótolja majd Iniestát.
Ha Coutinho a modern tízes, akkor Iniesta a modern nyolcas. Amellett, hogy magában hordozza az ösztönös zsenialitást, rendkívül technikás, hatalmas játékintelligenciával rendelkezik, tökéletesen passzol, de a támadások irányítása mellett rengeteget fut, nem fél az ütközésektől, fegyelmezettsége és képességei alapján használható védekezésben, és képes a pálya közepéről is hatással lenni a játékra. Bár tagadhatatlanul van átfedés kettejük között, nem feleltethetőek meg egymásnak teljes egészében, ebből adódóan Coutinho nem alkalmas arra, hogy egy az egyben átvegye Don Andrés szerepkörét. Kettejük statisztikáinak összehasonlítása jó alapja lehet a cáfolatnak, de közben érdemes a számok mögé is nézni.

Forrás: Squawka

Azt látni lehet, hogy a hagyományos támadó elemekben sokkal jobb számokat hoz a brazil. Mérkőzésekre lebontva majd’ négyszer annyi helyzetet teremt, és háromszor annyi kulcspasszt oszt ki, mint a Barca csapatkapitánya, ezen felül majdnem kétszer annyi a sikeres csele és összehasonlíthatatlanul többet lő kapura. Mindezt értelmezhetjük úgy, hogy Coutinho mostanra bőven jobb futballista, mint Iniesta, de akár úgy is – és valószínűleg ez áll közelebb az igazsághoz –, hogy a két játékosnak teljesen más feladatokat kell ellátnia saját csapata szerkezetében. Ahogy arról már volt szó, Coutinho egyértelműen a Liverpool támadójátékának kulcsa, az ő kezében van a karmesteri pálca, és maradéttalanul próbál is megfelelni az elvárásoknak a folyamatos aktivitásával, kvázi támadót játszva, ami Iniestáról nem mondható el.

Forrás: Squawka

A passzstatisztikák méginkább árnyalják a képet, egyúttal rámutatnak a két csapat játéka közötti különbségre. A Liverpool az idei Barcánál sokkal direktebb futballt játszik, előszeretettel élve a gyors támadások eszközével a rendezetlen védelmekkel szemben. A Barca – és egyúttal természetesen Iniesta is – türelmesebb, labdabiztosabb futballt játszik, arányaiban kevesebb rizikós passzal. Mára Iniestának nem elsődleges feladata a támadások elindítása, és a feltétlenül proaktív játék. Többet passzol, jobb százalékkal, és a csapatrészek közötti kohéziót erősítendő többet is játszik hátrafelé, miközben természetesen kiveszi a részét a támadásokból is. Luis Enrique alatt ő is kénytelen volt az MSN alá dolgozni, és ez némiképp fel is őrülte őt az utóbbi pár szezonban. Ennek ellenére Valverde alatt is megfigyelhető a tendencia, hogy egyre inkább Messire tevődik át kizárólagosan a támadások alakítása, Iniesta feladata pedig a középpálya minőségbeli hiányosságai miatt a stabilitás megteremtése lett. A kialakult szituációban persze vastagon benne van az utóbbi szezonok mérsékelten sikeres átigazolási politikája, és a Barcelonára oly’ jellemző középpályás fölény eltűnése.

Forrás: Squawka

A védekező statisztika szintén árulkodó. Bár nincsenek nagy eltérések, a tisztázások és a blokkok száma azt mutatja, hogy Iniesta szerves részét képzi a Barcelona védekezésének, és nem is fél összepiszkolni a kezét. Coutinho védekező statisztikája itt is inkább a két csapat játéka közötti különbséget és a két játékos eltérő feladatköreit hangsúlyozza. Saját kapuja előtt nem nagyon védekezik, ellenben Klopp presszingjének köszönhetően jó számban szerez labdákat, és hajt végre szereléseket.

Összességében azt lehet elmondani, hogy bár a két játékos stílusa igencsak hasonló, de míg Iniesta jelenpillanatban egy defenzíven futballozó támadó középpályás, addig Coutinho inkább a szó szoros értelmében vett támadó, akit a kezdőcsapatok kihirdetésekor előszeretettel írnak fel a középpályára. Borítékolható egyébként, hogy ha érkezik a brazil, akkor – már csak a közvélemény nyomására is – ebben a pozícióban, illetve szerepkörben lesz a leginkább próbálgatva. A tavaszi félévre ez jó opciónak is tűnik, hiszen reményeink szerint erőltetett menetben lesz része a csapatnak az idény második felében, ezt pedig csak úgy lehet majd sikerrel abszolválni, ha a keretben lévő maréknyi minőségi játékost jól forgatja a szakmai stáb, Coutinho pedig érkezése esetén nem lesz bevethető a BL-ben. Hosszabb távon azonban kérdéses, hogy mennyire életszerű ez az elgondolás, olyan értelemben, hogy a friss rekordigazolás pozíción kívül kerülne, így nem feltétlenül tudná kihozni magából azt a teljesítményt, amivel képes lehet megszolgálni a vételárát. Arról nem is beszélve, hogy Iniesta sem fogja karba tett kézzel nézni, hogy nyugdíjba akarják küldeni.

Szélsőként

A körülmények figyelembevételével egyszerre a leglogikusabb és legvakmerőbb forgatókönyv. Mint arról már volt szó, Coutinho előszeretettel húzódik ki szélre, cselez befelé a lövőhelyzetet keresve, vagy alakít ki összjátékot a felfutó szélsővédővel. Mióta Neymar Párizsba költözött, a csapatnak látványosan nincs széljátéka. Jordi Albán kívül nem csillogtatott senki klasszis szélső erényeket az őszi szezon során, ami már csak azért is problémás, mert egy széthúzott védelmi vonalú ellenfél ellen sokkal könnyebb eredményesen futballozni, mint egy zártan tömörülő csapat ellen. Coutinho a képességei alapján elsőrangú megoldás arra, hogy ezen a széljáték nélküli felálláson változtasson, pechjére a csapatban van már Ousmane Dembélé, akiért nem véletlenül fizetett ki a klub kolosszális összeget, hiszen előző állomáshelyén szélsőként futballozva olyan teljesítményt nyújtott, ami miatt joggal tartják számon a világfutball egyik legnagyobb tehetségeként.

Ebből a helyzetből három lehetőség következik:

1. A négy sztártámadó egyszerre kap helyet a pályán, alkalmasint egy 4-2-3-1, vagy egy offenzív 4-4-2 tetején, de Valverdét ismerve ez szinte elképzelhetetlen. Egyrészt azért, mert így az elmúlt évekhez hasonlóan újra orr nehézzé válna a csapat, és túlságosan ki lenne szolgáltatva a támadószekciónak. Másrészt nincs olyan középpályás a keretben, aki Busquetsszel párban klasszis szinten lenne képes ellátni a doble pivot feladatát. Rakitic visszaesett az előző évekhez képest, Iniesta már prezentálta, hogy nem fekszik neki a kizárólagos robotolás, Paulinho fegyelmezetlen ahhoz, hogy a védelem előtt futballozzon, André Gomes pedig technikailag és taktikailag is elmarad attól a szinttől, hogy ehhez hasonló kulcspozícióban bizonyítson. Sergi Roberto ellenben remek megoldás lenne, ő viszont addig nem lesz teljes jogú középpályás, míg Semedo végleg bele nem nő a kezdő jobbhátvéd szerepébe, és mindenek előtt nem érkezik mögé helyettes, mert Vidal többszörösen bebizonyította már, hogy védőként nem tud a csapat hasznára lenni. Ellenérvként el lehet mondani azt a jól hangzó passzust, hogy ennyi zsenitől úgysem tudnák elvenni a labdát az ellenfelek, így a védekezés is teljesen másodlagos, de ez nyílván nem így van, szimpla önámítás ezzel érvelni.

1. variáció

2. Egy megerősített középpálya előtt a Coutinho – Messi – Dembélé támadótrió felküldése, hamis kilencesben az argentinnal. Ez azt eredményezné, hogy Luis Suarez kikerülne a kezdőcsapatból, ami az ősszel nem tűnt ördögtől való gondolatnak, látva az uruguayi botrányos formáját. Valverdének látszólag töretlen a bizalma Suarez felé, az igazi kérdés inkább az, hogyan reagálná ezt le a csapat és főleg maga Suarez. Az uruguayi az évek alatt a csapat egyik vezérévé nőtte ki magát, rengeteget adott a klubnak, és az elmúlt félév hullámvölgyét leszámítva barcelonai karrierje alatt futószalagon szállította a gólokat. Az ő hirtelen mellőzése elképzelhető, hogy többet ártana, mint használna, tekintve, hogy Messi jóbarátjáról van szó, Suarez pedig egyébként is elég nehéz természetű ahhoz, hogy ne tűrje szépen csendben, hogy egyik pillanatról a másikra mellőzötté válik. A játékra gyakorolt hatás szempontjából van fantázia ebben az eshetőségben, hiszen Suarezt nem az összjátékban való hasznossága, vagy a technikai tudása miatt szeretjük, a nélküle felálló támadósorral sokkal attraktívabb és fluidabb támadójátékra lenne képes a csapat, ugyanakkor nem biztos, hogy az öltözőnek ez jót tenne.

2. variáció

3. Messi és Suarez helye biztos marad a kezdőben, Dembélé és Coutinho pedig egymás cseréi lesznek. A tavaszi szezon fényében ez akár még örvendetes is lehet, hosszútávon azonban nehéz lenne megmagyarázni azt, hogy a klubtörténelem két legdrágább igazolásának egyike sem számít alapembernek, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen húzással a Barcelona hosszú évekre a gúnykacajok céltáblája lenne.

3. variáció

Összességében egyértelmű, hogy Coutinhónak képességei alapján helye lenne a Barca keretében és megkérdőjelezhetetlen, hogy a jelenléte azonnal minőségi javulást eredményezne. Azonban az egyenlet annyira sok összetevőt tartalmaz, olyan sok a „ha”, hogy távolról sem tűnik ez olyan egyértelmű sikertörténetnek, mint azt elsőre gondolná az ember. Azzal ugyanis, hogy már Dembélé is a csapat tagja, megint fennáll annak a veszélye, hogy az indokoltnál jobban reflektorfénybe kerül a támadószekció. Valverde persze garancia lehet arra, hogy ez ne következzen be olyan mértékben, mint Luis Enrique ténykedése alatt, de négy ilyen kaliberű támadó helyzetének kezelése – akiknek különböző okok miatt, de játszaniuk kell – nem tűnik egyszerű feladatnak. És ezt csak ideig-óráig lehet a rotációval elfedni. Egy kicsit Fabregas helyzetét idézi az egész, akit szintén nagyon kitartóan üldözött a klub ablakról ablakra, mindenki számára evidens volt, hogy neki a Barcelonában kell játszania, majd az itt eltöltött három szezonja alatt a védelemtől felfelé körbejárta az egész pályát, mert senki nem tudta megtalálni számára az ideális pozíciót.

Na de ki, ha nem Coutinho?

A szomorú valóság az, hogy mint ahogy Neymar kiválásával sem dőlt össze a világ, úgy egyetlen játékos érzekése sem oldaná meg a csapat minden gondját. Az árak elszabadulásán kár bosszankodni, mert egyelőre nem úgy néz ki, hogy megállna ez a tendencia. A bevételek és a szponzori pénzek folyamatosan növekednek, és ahogy a tehetősebb klubok egyre inkább kiemelkednek a mezőnyből, az átigazolási összegek is még inkább hatással lesznek egymásra, kvázi egymás pénzét költik a csapatok. Jó példáért nem is kell messze menni, Az Everton a nyár elején óriási összegekért erősítette meg a keretét, hogy aztán később közel 85 millió eurót adjon túl Romelu Lukakun, de a Liverpool is annak tudatában adhatott ki hasonló összeget Virgil van Dijkért, hogy kalkuláltak azzal, hogy legkésőbb a nyáron visszahozza ezt a pénzt Coutinho eladása.

A pokol elszabadulásának közepette fontos lenne, hogy a bosszankodás helyett a megfontoltság legyen a kulcsszó. Az elmondható, hogy napjaink sztárigazolásai – a megnövekedett bevételek fényében – arányaiban nem kerülnek sokkal többe, mint 10-12 évvel ezelőtt, de nem árt óvatosnak lenni a piacon, főleg a Barcelona jelenlegi helyzetében. Messi, Suarez, Iniesta, Piqué, Busquets és Alba mind betöltötték már a harmincat, vagy vészesen közel járnak hozzá, a csapat újjáépítését már nem sokáig lehet elodázni. Tekintve, hogy az elmúlt évek igazolásai mérsékelten voltak csak sikeresek, és a La Masiáról sem mostanában fog kijönni egyszerre annyi klasszis, mint a megelőző időszakban, előre sejthető, hogy a nagyobb hullámvölgy elkerülése érdekében mélyen a zsebekbe kell majd nyúlni. Coutinho esetében nagyjából 140 millió fontról (kb. 153 millió euróról) szólnak a híradások. Ez a klub honlapján kommunikált előző évi bevétel 26%-át jelenti, ami bár jóval kevesebb, mint azt elsőre gondolnánk, de ennyi pénzt kiadni egyetlen játékosra, akinek elsőre minimum homályos a szerepe a csapatjátékban és nincs meg benne az a potenciál sem, hogy akár a világ legjobbja legyen, miközben a középpálya romokban, a csapat gerince pedig elöregedőben – felelőtlenség, pazarlás.

Érdemesebb volna egyet hátra lépni. Mint arról már volt szó, újabban Messire hárul a támadóharmadban való szervezés, miközben a 33. életévében járó Andrés Iniesta nagyjából abban a szerepkörben futballozik, amit korábban Xavi látott el. Elnézve a jelenlegi középpályás felhozatalt, érdemes lenne inkább ebbe a pozícióba klasszis futballistát igazolni – mint ahogy meg is volt erre a szándék Verratti személyében. A csapat jelenlegi legnagyobb problémája ugyanis az, hogy a középpálya nem képes egyszerre stabil maradni és megfelelő támogatást nyújtani a támadóalakzatnak, mert minőségben erre képtelen. Ennek tudható be Valverde már említett kompromisszuma, és óvatos játéka – inkább játszat biztonsági futballt, olyan játékosokkal, akiknek fő erényük a munkabírásuk (Rakitic, Paulinho), ezáltal a középpálya feletti kontrollt és az egyensúlyt inkább erővel szerzi meg, semmint ésszel. Amennyiben lenne a keretben olyan technikailag és taktikailag magasan képzett belső középpályás, aki képes a pálya közepéről mozgatni a csapatot és diktálni a tempót, Iniestával és Busquetsszel (Sergi Robertóval) kiegészülve könnyedén uralma alá tudná vonni középpályát, erő helyett ésszel. Ha ez megvalósulna, a Barcelona játéka szinteket tudna javulni pillanatok alatt.

Hogy ne csak a levegőbe lövöldözzünk: ahogy nemrégiben Xavi is nyilatkozta, a Gündogan, Thiago, Saúl, Verratti sor mindegyik tagja alkalmas lenne arra, hogy betöltse a középpálya közepén tátongó űrt, és alapesetben az olaszt leszámítva (aki valószínűleg már sosem fog a Barcában játszani) mindegyikük megszerezhető lenne a Coutinhóval kapcsolatban felröppenő összegek töredékéért, így maradna pénz belsővédő, szélsőhátvéd, vagy csere szélső vásárlására is. Természetesen mindegyikükben meg lenne a kockázat. Gündogan rettentő sérülékeny, ahogy Thiago is, aki ráadásul alapember a Bayernben, Saúl pedig nem biztos, hogy szívesen váltana klubot országon belül, de talán mégis érdemesebb volna inkább beléjük fektetni, ha már a klub mindenképp klasszist akar igazolni. Az ugyanis bizonyos, hogy a szurkolóknak addig felesleges irreális elvárásokat megfogalmazniuk a csapattal szemben, amíg a középső csapatrész nem kúszik vissza újra az elitbe. Erre pedig nem Coutinho a garancia.

Írta: R. Tomi