Erőfelmérők előtt: Barcelona – Real Madrid

Bizonytalanság az erőviszonyokat tekintve

A spanyol kupa elődöntőjében összesorsolták a Barcelonát és a Real Madridot, ennek megfelelően az alapból feszített tempójú február így még nehezebbnek ígérkezik. De vajon hogyan állhatnak jelenleg az erőviszonyok és mire számíthatunk mi szurkolók? Szerdán 21 órakor Barcelona – Real Madrid első mérkőzés.

Hajlamosak vagyunk abba a hibába esni Barcelona szurkolóként hogy a tabellára pillantva kaján vigyorral vegyük tudomásul hogy a Real Madrid csak a 3. helyet foglalja el, 8 ponttal lemaradva a Barcelonától. Sőt, korábban a helyzet jóval aggasztóbbnak tűnt a királyiak számára… Ennek az oka talán nem egyedül Cristiano Ronaldo távozása, azonban minden bizonnyal hatalmas űrt hagyott maga mögött, mivel az ez idáig rá épülő játék immáron nem működhet, ezért a fővárosiaknak új játékrendszert kell kitalálniuk. A bajnokság első felében pedig bizonyára csak keresték önmagukat és persze Cristiano Ronaldot, aki nem volt a pályán. Ne felejtsük el azonban hogy sajnos a Barcelona számára is eljön majd az idő, amikor legjobbja távozik, esetleg visszavonul és akkor minden bizonnyal hasonló tüneteket fog produkálni a katalán csapat is mint teszi azt jelenleg a Madrid, sőt, talán még nehezebb lesz majd megélni Messi hiányát.

A Real Madrid az utóbbi mérkőzéseit megnyerte, kivétel ez alól a Leganes elleni kupa visszavágó a nyolcaddöntőben, de az odavágón azt a párharcot is eldöntötték már. Tehát feltételezhetjük hogy kezdenek magukra találni és jó úton járnak afelé hogy nélkülözni tudják Ronaldot.

A Barcelona hasonló teljesítményt mutat az utóbbi időben, a kupa nyolcaddöntőjében nekik is volt egy botlásuk, amit aztán a visszavágón javítottak és tovább mentek. Emellett az ezt követő Sevilla elleni odavágót is elbukták tartalékos csapattal, de a visszavágón varázsoltak és tovább jutottak. A bajnokságban most szombaton pontot mentettek a Valencia ellen, ezt megelőzően azonban szállították a győzelmet érő 3 pontokat.

Összehasonlítva a két csapat utóbbi időben mutatott eredményeit, még talán azt is mondhatjuk, hogy a Real Madrid stabilabb formát hozott mint a Barcelona. Még korai lenne komolyabb jóslatokat tenni a bajnokság végkimenetelét tekintve, de a Barcelona 8 pontos előnyének tudatában a Real most minden bizonnyal komolyabban veszi az egyéb sorozatokat, így például a kevesebb jelentőséggel bíró spanyol kupát is.

A Barcelona képes 3 dimenzióban is játszani, az utóbbi időben a kötelező győzelmeket szállító, komolyabb megerőltetés nélküli játékkal rukkoltak elő ami elegendő volt általában. A spanyol kupa odavágóin rendre tartalékos csapattal és kilátástalanul rosszul játszottak, míg a harmadik arcukat legutóbb a Sevilla elleni visszavágón mutatták meg, amikor ellentmondást nem tűrően, gólra törően, hatékonyan és szemet kápráztatva játszottak. Kérdés hogy melyik arcát mutatja majd a csapat holnap.

Fontos továbbá, hogy míg korábban az utóbbi 2 kupa párharcban a visszavágók rendre Barcelonában voltak, addig ebben a párharcban a visszavágó Madridban lesz, így most az odavágón egy rossz eredmény a Barcelona részéről, könnyen a kupától való búcsút jelentheti. Most tehát nem nagyon rotálhat Valverde, ha a kupát is komolyan veszi a csapat.

A Messi-faktor most talán még inkább szerepet kaphat hisz a másik oldalon jelenleg nem igazán található olyan játékos, aki annyira befolyásolhatná játékával a mérkőzést mint az argentin. Messi a Valencia ellen rúgást kapott a combjára és azóta is kisebb bizonytalanság övezi az állapotát, de minden bizonnyal kisebb sérülés esetén is ott lesz a kezdőben. Az utóbbi időben, rá nem jellemző módon több alkalommal is pihenhetett, így ha jó napot fog ki, döntő tényező lehet.

A mérkőzés dömpinget nem emelném ki mint befolyásoló tényező, mert mind a két felet egyformán érinti. Nem tudunk mást tenni, mint izgalommal telve várni a holnap esti mérkőzést, ahol választ kaphatunk a kérdésekre.