Xavi Hernández – egybehangzó spanyol lapértesülések alapján – nemet mondott a vezetésnek arra, hogy azonnal átvegye a Barça irányítását. Érvek mindkét oldalon vannak, hogy miért is helyes vagy helytelen a döntés, amit meghozott Xavi. Alább kifejtem, miért kellett volna elvállalnia a legendás irányítónak a pozíciót.
Sok mélységet és magasságot megéltem már Barça drukkerként. Még láttam focizni a Cruyff-féle Dream Teamet, láttam Barça-mezben az igazi Ronaldót, aztán láttam bukni – kétszer is – az arrogáns Van Gaalt. Sok év középszer után jött, látott, győzött, majd pedig viharos gyorsasággal indult el a lejtőn a Ronaldinho, Deco fémjelezte csapat, aztán persze jöttek megint csúcsévek, talán a legszebbek Peppel és a 87-es generáció csillagaival, szegény Tito, aztán Martino pocsék egy éve, aztán megint felfele Luchóval, Suárezzel, Neymarral.
Épp ezért írom, és a fiatalabb szurkolók el is hihetik: a mostani helyzetnél lejjebb nem nagyon van már. Ha pozitív akarnék maradni, akkor úgy mondanám: innen csak felfele van. Ami a Valverde-éra alatt foci néven megy, az nem a Barça-foci. Sőt, az pusztán azért foci, mert nálunk játszik a futballtörténelem egyik, ha nem a legjobb játékosa, és még néhány, sokat megélt klasszis. De a kispadról… nos, a kispadról nagy valószínűséggel már több mém született, mint ahány taktikai utasítást Valverde a csapatnak adott.
Márpedig edzőre – legyen egy keret bármennyire is jó – szükség van. Egy olyan klubnál, amely ennyire hisz a saját stílusában, amelynek a futballfilozófiáját sokan csodálják, sőt próbálják lemásolni, ott meg pláne. Éppen ezért amikor arról lehetett olvasni, hogy Valverde azonnali hatállyal lapátra kerül, és Xavi a jelölt, egyértelműen pozitív érzések töltöttek el.
Xavi több, mint egy évtizeden át volt a csapat ikonikus alakja. Ha mi a tévékészülék elől látjuk a csapat gondjait, nagy valószínűséggel ő is látja, a különbség ugye annyi, hogy mi nem élőben, hanem csak a Football Manager-ben tudjuk megoldani a dolgokat három kattintással. A kisujjában van a Barca-stílus, ismeri a klubot, a játékosokat, a Camp Nou minden egyes szegletét, a beilleszkedés tehát nettó nulla percig tartana. Ő az, akiről már akkor tudtuk, hogy edző lesz, amikor még játékos volt, annyira átlátta a játék minden egyes részletét, annyira tudta, hogy mikor mi fog következni, és ennélfogva hova kell passzolni a labdát. Mindenki tudta, hogy egyszer majd a Barça edzője lesz, a kérdés csak az volt, hogy mikor jön el ez a pillanat.
A hírek szerint erre a pillanatra még várni kell. Mert most, év közben – Xavi nem jön.
Szerintem pedig jönnie kellett volna. Tudom, az eszem nekem is azt mondja, hogy ilyen elnökség alá ne is jöjjön, átigazolások terén sem vagyunk éppen a toppon, a keret is olyan, amilyen…Ezen felül pedig ez a félév kicsit a tűzoltásról szólt volna, egy olyan fiatal, kevés tapasztalattal bíró edzőnek, mint ő, egy esetleges bukás könnyen megpecsételhette volna az edzői karrierjét. További nagyon érdekes és izgalmas kérdés, hogy hogyan kezelte volna azokat a játékosokat, akik egykoron a csapattársai – és valószínűleg jó páran közülük a mai napig a barátai – voltak, és akikkel mindent megnyert klub-és válogatott szinten egyaránt. Ha az eszemre hallgatok, akkor tényleg nem most jött el az idő.
De a szívem mást mond…A szívem azt mondja, hogy félre a politikával, a csapat legyen az első; hogy ez a keret megfelelő taktikával a BL egyik esélyese lenne; hogy Messi – de idevehetjük Suarezt, Piquét, Albát – utolsó éveit ne vesztegessük el holmi elnökválasztás és egyéb kavarások miatt; hogy a klubnak most van Xavira szüksége, talán sokkal jobban, mint eddig bármikor, és nem fél meg két év múlva…Ha van valaki, aki ezt a mentálisan földbe állt társaságot irányba tudta volna állítani, aki újfent a régi „barcás” focit játszatta volna, aki soha, de soha nem küldené fel egyszerre a pályára Vidalt és Rakiticet, és aki soha, de soha nem játszatna Griezmannal balszélsőt, az ő. Ő vissza tudta volna adni a hitet, a győzelmekbe vetett reményt, hogy ez a csapat sokkal többre képes, és aki miatt újra nagyon sokan néznék a csapat mérkőzéseit.
Nagy valószínűséggel az elmúlt másfél év már-már apátiába hajazó játéka miatt vártam nagyon Xavit, és amennyire vártam, most pont annyira vagyok csalódott, hogy nem jön.
Lehet még név a vezetőség paklijában, arról nem is beszélve, hogy ha Valverde tartaná magát valamire, a hírek hallatán már rég félreállt volna.
De egyelőre nincs semmi hivatalos bejelentés. Marad nekünk a várakozás, a türelem, mint azt már az elmúlt másfél évben megszokhattuk.
Életemben először Xavi egy nagyon pici csalódást okozott most nekem. Remélem, hogy egyben az utolsót is.
