Ferran Torres a válogatottban is gólképtelen

Ferran gólstatisztikája

A valenciai játékos két hónapja nem szerzett gólt, csupán egy gólpassza volt ezen időszak alatt, és a válogatottban ott folytatta, ahol a Barcelonával abbahagyta. Góllövő cipőjét a válogatottba se vitte magával a Nemzetek Ligája sorozatra, pedig összességében spanyol színekben nem olyan rossz a gólátlaga, a mostani sorozat előtt 24 mérkőzésen 13 gólt szerzett.

Bár kétségtelen, hogy sokat dolgozik a csapatért, az edzőik sem fukarkodnak a dicséretekkel, ennek szellemében nyilatkozott róla Guardiola, Xavi és Luis Enrique is, mindannyian Ferran erényeit emelik ki, de egy dolog mégis hibádzik, a gól. Az elmúlt tizenhárom meccsen, legyen az klubszintű vagy válogatott mérkőzés, nem sikerült kapuba találnia. Április 7-én a Eintracht Frankfurt ellen szerzett gólt utoljára az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Genfben a Svájc elleni mérkőzésen még annyi momentuma sem volt, mint a csehek ellen, ahol egy szép sarokra menő fejese csak hajszállal kerülte el a kaput, és egy sarkazása után bravúrral védett a cseh kapus, Vaclik ily módon meghosszabbította Ferran Barçánál megkezdett rossz sorozatát.

Ferran Torres esztétikailag tetszetősen játszik, rengeteget fut, széthúzza a védelmet, üres területeket talál, helyzetbe kerül. Fegyelmezett, és nagy intenzitással veti bele magát a küzdelembe. Kétségtelenül ő a prototípusa annak a játékostípusnak, akire ma nagy szükség van a pályákon. Csak éppen a lényeg hiányzik belőle, a gól.

Ferran azt mondja, hogy az általa preferált pozíció a jobbszél. Neki mindegy, hogy rúgja a gólt, vagy a gólpasszt adja. Csakhogy jobboldalról sem a góllövésben, sem a gólpasszban nem jeleskedett. A tizenhárom meccs óta tartó gólképtelenség során mindösszesen egy gólpasszt sikerült adnia április 21-én a Real Sociedad ellen, pedig Luis Enrique értékeli a gólelőkészítést is. Ez elég kevésnek tűnik egy olyan játékos esetében, akinek az ára 55 millió euró, plusz 12 millió célok teljesülése esetén, ráadásul a válogatottban is kivételes összegért írt alá. A Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt Ferrannak megfelelő gólátlaga volt a spanyol válogatottban, 24 meccsen 13 gólt szerzett.

Gólok száma (2022. június 9-ig):

CsapatMeccsek számaGólok
Valencia 2017-20979
Manchester City 2020-214316
Barcelona 2021-22184
Spanyol válogatott2613

 

Ezen rossz sorozaton túl Ferrannak van hova fejlődnie. A javítania kell azon képességén, hogy túljusson ellenfelein, az egyazegyekben sokszor hiányoznak a cselek, kellene pár trükk, amit adott helyzetben elővehetne a tarsolyából. Ferran robbanékony, amit kihasználhatna az üres területekre való bemozdulásakor, nyomás alatt is helyes döntéseket kellene hoznia. A szezon egyes pillanataiban csalódottságának adott hangot, és némileg szorongott is. A vasárnapi malagai mérkőzésen a csehek ellen talán megtöri ezt a rossz sorozatot.