Amikor Xavi Hernández átvette a Barcelona irányítását, a klub minden szempontból – sportszakmai, mentális, pénzügyi – gödörben, válságban volt, a bajnoki tabellán pedig csupán a kilencedik helyet foglalta el. Miben hozott változást Xavi érkezése? Miért jár neki az elismerés és a dicséret, valamint miben hibázott, miben kell fejlődnie neki? Mekkora siker a bajnoki cím? Mennyire tehető felelőssé a gyenge nemzetközi eredményekért? Ebben a szubjektív írásban ezekre a kérdésekre próbálom megadni a választ.
Xavi egyik első lépése az volt, hogy megkérdezte az akkori elsőszámú csapatkapitányt, Sergio Busquets-et, mi a házirend (szabályok arra vonatkozóan például, hogy hány perccel kell megérkezni edzés előtt). A korábbi csapattárs válasza az volt, hogy nincs ilyen. Xavit ez nagyon meglepte, mert amikor ő még futballozott, a játékosoknak általában szigorú szabályokat kellett betartaniuk. Többek között olyan előírásokat vezetett be, hogy közösen reggeliznek, közösen ebédelnek (ezáltal például jobban tudják ellenőrizni a játékosok étrendjét), illetve 90 perccel az edzések kezdete előtt kell megérkezni az edzőközpontba. Kultúrát teremtett az öltözőben, amit utoljára Luis Enrique tett meg ennél a klubnál. Ez mindennek az alapja és a topfutballban önmagában nem elégséges, de szükséges feltétele a sikernek.
Kiválóan bánik a játékosokkal
Sokan attól tartottak, hogy Xavi-nál Piqué, Jordi Alba, illetve Sergio Busquets alapemberek maradnak, és ritkán fogja őket a padra ültetni a baráti kapcsolat miatt. Ehhez képest Piqué ennek a szezonnak az elején a posztriválisok (Koundé, Christensen, Araújo) sérüléséig keveset játszott, majd tavaly novemberben visszavonult. Ebben az idényben balhátvéd poszton már Balde volt az elsőszámú választás, amin a hisztis, heves karakter hírében álló Jordi Alba egyáltalán nem sértődött meg, elfogadta a helyzetet, és olykor még így is hozzá tudott tenni a csapat (támadó)játékához. Ezzel Xavi igazolta azon ígéretét, nála pusztán az számít, hogy az adott játékos milyen teljesítményt nyújt.
Ráadásul mindhárom veterán játékosba életet tudott lehelni: tavaly tavasszal Piqué remek párost alkotott Araujóval, Jordi Alba a 2021/22-es bajnoki idényben megdöntötte a saját gólpassz rekordját, Busquets pedig megmutatott valamit abból, hogy miért tartják sokan a valaha volt egyik legjobb mélységi irányítónak. Beépítette a csapatba az akadémiáról a korábban említett Baldét és Gavit, ebben a szezonban kiteljesedett Frenkie de Jong, Pedri játéka sokoldalúbbá vált (utóbbi két játékossal kapcsolatban részletek később), valamint néhány igazolás (elsősorban Aubameyang, Luuk de Jong, Christensen) teljesítménye felülmúlta az előzetes várakozásokat.
Man-management tekintetében nyilván nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy futballistát faragott Dembéléből. A francia szélső állandóan sérülésekkel bajlódott, a hozzáállása és az életmódja finoman szólva sem volt profi (videójátékozás egész éjszaka, késés edzésekről), valamint amikor pályára lépett, akkor is csak ritkán nyújtott jó teljesítményt. A vezetőség már lemondott róla, nem akarták meghosszabbítani a szerződését (távozás januárban pénzért, vagy fél évvel később ingyen, és addig sem játszik, hanem ül a lelátón), de Xavi kitartott mellette, és végül neki lett igaza. Dembélé kulcsemberré vált, az ő irányítása alatt 66 találkozón 10 gólt lőtt és kiosztott 22 asszisztot, egy éven keresztül nem sérült meg, a hajnalig tartó videójátékozás(ok) pedig már a múlt. Mindezeken felül rengeteget fejlődött döntéshozatal tekintetében, tehát általában ha cselezni kell, akkor cselez, ha passzolni kell, akkor passzol, ha pedig a lövés a legjobb megoldás, akkor kapura lő.
Taktikai és stílusbeli változtatások
Már az első pillanattól kezdve teljesen világos, hogy mi Xavi elképzelése, koncepciója a csapat játékát illetően, amely ismét arra épül, hogy magasan és intenzíven letámadja az ellenfelet, a labda birtoklásával dominálja, irányítja, kontrollálja a meccset, valamint pozíciós játékkal próbál meg helyzeteket kialakítani, gólokat szerezni. Az elmúlt évek legsikeresebb együtteseinek zöme ebben a stílusban futballozik.
A letámadás intenzitása az ún. PPDA mutatóval írható le (angolul passes per defensive actions, magyarul az első közbelépési kísérlet előtt engedélyezett passzok száma). A 2022/23-as bajnoki idényben a Barcelona PPDA-értéke volt a legalacsonyabb, egészen pontosan kilenc, azaz a csapat ennyi passzt engedélyezett az ellenfélnek a saját térfelén, mielőtt valamilyen védekező akciót hajtott volna végre. És ami még ennél is fontosabb, nem csupán intenzív, hanem hatékony is volt a letámadás, ugyanis a gránátvörös-kékeknek volt a negyedik legtöbb magas labdaszerzése (339) Spanyolországban. Emiatt az ellenfelek eleve kevesebb támadást tudtak vezetni, végigvinni. A szerencsefaktor és Ter Stegen parádés teljesítménye mellett ez volt a kulcsa annak, hogy a csapat csak 20 gólt kapott a bajnokságban.
A katari világbajnokságot követően Xavi játékrendszert váltott, labdás fázisok esetén a csapat formációja 3-2-2-3-ra módosult. A két belső védő mellett a jobbhátvéd marad hátul biztosítani, előttük két mélységi irányító játszik (duplaszűrő), még egy sorral feljebb a két nyolcas helyezkedik, a támadósorban pedig a bal oldalon a balhátvéd, a jobb oldalon pedig a jobbszélső tartja a szélességet. A duplaszűrő alkalmazása Frenkie de Jong és Busquets játékának is nagyon jót tett: a hollandénak (aki ilyen rendszerben érzi otthonosan magát, nem pedig egyedüli mélységi irányítóként) azért, mert kidomborodott a legnagyob erőssége, tehát az, hogy mélyen visszalép labdáért, majd felcipeli azt. Ami Busquets-et illeti, ő az őszi gyengébb teljesítménye után kicsit magára talált, mert kevesebb teher volt a vállán támadásban és tudott osztogatni Frenkie mellett.
Pedri már az első két szezonjában is jeleskedett kulcspasszok kiosztásában és helyzetek kialakításában, illetve segített abban is, hogy a csapat labdával tudja kontrollálni a mérkőzéseket. Az új rendszerben viszont már a kapu elé is egyre gyakrabban odaért, egyre többször került helyzetbe, aminek eredményeként minden sorozatot figyelembe véve hét gólt szerzett. A játékrendszer megváltoztatása nem csupán előbb az említett játékosokra, hanem a csapat teljesítményére, eredményességére is pozitív hatással volt, tehát aki szerint Xavi nem szokott variálni, nem tud megújulni, téved.
Kisebb, egy-egy összecsapásra szóló kisebb változtatásai is akadtak, ezek közül néhány bejött (pl. az Inter elleni hazai mérkőzésen, részletek később), néhány pedig nem. Az utóbbi kategóriába tartozik például az, amikor a Getafe vendégeként Balde játszott belszélsőt, de később már nem kísérletezett ezzel.
Eredmények kontextusba helyezve
Ezen bekezdés elején fontosnak tartom leszögezni: egy találkozó kimenetele nagyjából 50 százalékban a véletlenen múlik, ezért amikor egy edző munkáját próbáljuk megítélni, akkor azt nem lehet pusztán az eredmény(ek) alapján megtenni, hanem figyelembe kell venni többek között az általa hozzáadott értéket (tehát mennyire és miért műkődött/nem műkődött a meccsterve, hogyan cserélt stb) és a csapat teljesítményét önmagában, valamint az ellenfelekhez viszonyítva.
Amikor Xavi leült a Barça kispadjára, akkor talán még a legvérmesebb culék sem gondoltak arra, hogy a csapat a második helyen fog végezni. Ez hatalmas és egyben közel sem magától értetődő eredmény volt még úgy is, hogy a januári átigazolási időszakban négy játékos érkezett. Pláne akkor, ha megvizsgáljuk, kik jöttek pontosan: Dani Alves, Adama Traoré, Aubameyang, valamint Ferrán Torres. Alves már bőven túl volt a zeniten; Traoré erős, gyors és jól cselez, viszont minden másban gyenge vagy közepes (főleg döntéshozatalban); Aubameyang kiszorult az Arsenalból és finoman szólva sem futotta élete formáját; Ferrán pedig hiába érkezett komoly potenciállal rendelkező fiatalként, hosszú sérülésből + koronavírusból épült fel akkoriban.
Ha a Xavi kinevezése utáni időszakot vizsgáljuk, a Real Madrid csupán három egységgel szerzett többet gránátvörös-kékeknél, ami nem kis bravúr volt azzal a kerettel és azon körülmények között.
A Barcelona bajnoki mérlege Xavi első szezonjában az ő kinevezését követően, forrás: eredmenyek.com
Mekkora siker a bajnoki cím? Szerintem komoly siker annak ellenére, hogy a LaLiga színvonala nem most van a csúcson, főleg, hogy sokan túlságosan degradálják, a felsőházi együttesek egyáltalán nem képviselnek rossz minőséget, sőt, az alsóházi csapatok stílusa pedig nagyon kellemetlen tud lenni. A kritikusok/fanyalgók másik érve az, hogy a Real Madrid nem remekelt, az Atlético pedig a vb után kapta össze magát, ami igaz is, de ennyi erővel minden olyan bajnoki cím kevésbé értékes, ahol a potenciális ellenfelek gyengébben szerepelnek? Nem hinném. Ráadásul már négy fordulóval a vége előtt sikerült bebiztosítani a liga megnyerését.
Ugyanakkor fontosnak tartom hozzátenni: valóban a Barcelona teljesített a legjobban, legkiegyensúlyozottabban a nemrég véget ért bajnokságban, de nem emelkedett ki annyira a mezőnyből, mint azt a táblázat mutatja. A 28 sikeréből 11-szer 1-0 arányban nyert, illetve jónéhány alkalommal teljesen elveszítette a kontrollt, nem tudta megtartani a labdát, beszorult a saját térfelére az utolsó 20 percben, ezért szerencsére (értsd: ellenfél pocsék helyzetkihasználása) és/vagy Ter Stegen bravúrjaira is szükség volt a győzelemhez. Ez hosszú távon nem fenntartható, a mérkőzések irányításában, kontrollálásában, lezárásában előre kell lépni (ehhez elsősorban a középpályát kell megerősíteni).
A legtöbb kritika Xavit az európai kupaporondon elért gyenge eredmények miatt éri – nagyrészt jogtalanul. Az első BL-kiesés (szinte) teljes mértékben Ronald Koeman hibája, mert a csapat a holland tréner vezetésével került lépéshátrányba a Benfica elleni 3-0-ás vereséggel. A továbbjutáshoz úgy kellett volna nyerni a portugálok ellen hazai pályán vagy a Bayern München vendégeként, hogy többek között sérült volt Dembélé és Pedri is, valamint ezek a meccsek Xavi regnálásának legelején jöttek. A Benfica ellen kis híján összejött, de végül gólnélküli döntetlen született egy olyan összecsapáson, amelyen a játék képe alapján (inkább) a katalánoknak állt a zászló, annak minősége pedig egyértelműen jobb volt a Portugáliában látotthoz képest.
Az idei BL-kiesést illetően az Inter elleni első találkozót lehet felróni Xavinak, ugyanis akkor nem talált megoldást az olaszok rendkívül zárt, kompakt, mély, 5-3-2-es labda nélküli felállása ellen, hozzátéve, hogy a hazaiaknak is alig volt helyzete, Calhanoglu átlövésből talált be – ebből a szempontból peches volt a Barça. A „visszavágón” alapvetően ült Xavi terve, elképzelése a támadójátékot illetően, sokkal veszélyesebben, eredményesebben futballozott a csapat annak a változtatásnak köszönhetően, hogy már nem öten, hanem hatan helyezkedtek a támadósorban, ami létszámfölényt teremtett – csak ugye sérülés miatt sem Araújo, sem Koundé, sem Christensen nem tudott pályára lépni, ezért kényszerből Piqué és Eric Garcia játszottak hátul…
Továbbá Bayern elleni első félidőben Xavi meccsterve tökéletesen ült, aminek eredményeként a Barça dominált, kidolgozott több nagy helyzetet, azonban ezek egyikét sem használta ki, majd a második játékrészben már a bajorok akarata érvényesült, akik gólokra is tudták váltani ezt. A játék képe és a helyzetek alapján minimum egy pontot kellett volna szerezni, és nem Xavin múlott az, hogy ez nem sikerült, ahogyan Piqué és Eric Garcia Inter elleni hibáiért sem lehet hibáztatni, mert azok nem a rendszerből/rossz taktikából fakadtak. És akkor arról még nem is tettem említést, hogy milyen bírói ítéletek születtek Milánóban (jogtalanul érvénytelenített találat, elmaradt tizenegyes egyértelmű kezezés miatt). Egyszerűen minden tényező a Barcelona ellen dolgozott tavaly ősszel a BL-ben.
Hibák, hiányosságok
Ha esetleg valaki ezen a ponton azt gondolná, hogy hibátlan menedzsernek tekintem Xavit, az nyugodjon meg, látni vélem a hibáit, hiányosságait (a korábban említettek mellett). Például amikor az ellenfél edzője kitalált egy működőképes taktikát az ő A terve ellen, akkor nem mindig tudott reagálni, változtatni, belenyúlni a meccsbe. Ez még a legeleslegjobb vezetőedzőkkel is elő szokott fordulni, de Xavival talán túl sokszor történt meg. Ezzel kapcsolatban az Eintracht Frankfurt elleni El-párharcot emelem ki: a visszavágóra sem talált megoldást a németek játékára és Oliver Glasner taktikájára, sem támadásban, sem védekezésben. Mindkét összecsapáson a németek játszottak jobban, az ő akaratuk érvényesült, a 3-4-es összesítés ellenére simán estek ki a katalánok.
Olyan is előfordult jónéhány alkalommal, akár ebben az idényben is, hogy a csapat szenvedett magas letámadás ellen, vagy akkor, ha az ellenfél nagyon mélyen, öt védővel védekezett. Mindazonáltal számomra a legnagyobb melléfogás Marcos Alonso szerződtetése és szerepeltetése. A Chelsea-től érkező játékos egyáltalán nem illik Xavi rendszerébe, ami nem számít meglepőnek, már a leigazolásának pillanatában sejteni lehetett.
Összegzés
Minden erényt, jó lépést, hibát, hiányosságot figyelembe véve teljes mértékben hiszek Xaviban és az ő edzői képességeiben. Szeretném kihangsúlyozni azt, amit a második bekezdés elején már leírtam: Luis Enrique óta ő az első olyan menedzser ennél a klubnál, aki rendelkezik egy olyan határozott, világos elképzeléssel, vízióval, koncepcióval, amelyet a csapat a pályán meg is tud valósítani. És amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy több alapember is (Araújo, Christensen, Pedri, Dembélé) sérülésekkel bajlódott, ami azért okozott különösen nagy problémát, mert az őket helyettesítők közel sem képviselnek olyan minőséget és/vagy teljesen más típusú játékosok.
