Pep: „Cruyff forradalmár és tanítómester volt”

A katalán tréner magasztalta a mentorát | Ha kételye van, rá gondol

Josep Guardiola, az FC Barcelona egykori, a Bayern München jelenlegi vezetőedzője nyilatkozott a Rac-1 katalán rádiócsatorna ’El Món’ című műsorában Johan Cruyff haláláról. Amint az ismeretes, Pep még a hollandtól kapta meg a lehetõséget a bemutatkozásra, és az is köztudott, hogy Guardiola magáévá tette Cruyf futballfilozófiáját. A katalán tréner szerint Cruyff jelentősége és hatása világszintű.

Cruyff: Barcelona örökös ikonja

Johan Cruyff: A titkok

„Cruyff halálával egy olyan személyt veszítettünk el, akihez már nem fordulhatunk, ha szükségünk van rá, akivel már nem válthatunk pár szót, ha kételyeink merülnének fel valamivel kapcsolatosan. Cserébe már örökre velünk marad az a szerencse, hogy élvezhettük a társaságát. Nagyon sok mindenre megtanított minket, minden egyes elemet a mi szintünkre emelt, és ez csak akkor lehetséges, amikor valaki átad neked valamit.”

„Johan érdeme az, hogy egy olyan kiismerhetetlen sportágban, mint a labdarúgás, eszközöket adott a kezünkbe, hogy domináljuk a játékot, ami csaknem lehetetlen küldetés, hacsak nem Messinek hívnak. Én tehetséges labdarúgó voltam, de nem értettem semmit ebbõl a játékból. Számunkra megnyitott egy fantasztikus világot, egy filmet, amit elsajátíthattunk. Tegnap beszélgettem a gyerekeimmel, akik nem ismerték õt, és elmeséltem nekik, milyen is volt õ valójában, és hogy csak egy olyan professzorral lehet összehasonlítani a személyét, aki bármilyen anyagot is ad le neked, egyszerûen nem tudod nem kedvelni. Olyan tanár volt õ, aki elérte azt nálad, hogy akard megtanulni a tárgyat. Olyan személy volt, aki tökéletesen az ellenkezõjét mondta annak, amit egyébként egész életünkben hallottunk addig. Mindig azt mondják általában, hogy azért veszítettél, mert keveset futottál, majd õ egy nap jött, és azt mondta: azért veszítettél, mert túl sokat futottál.”

„Mindig is megvédett, és terelgette a pályámat a karrierem beindulásakor. Minden nap a helyemre tett, elmagyarázta, hogyan kell viselkednem a pályán és azon kívül, hogyan távolodjak el a médiától. Az életre tanított.”

„Egy nap a Penev féle (bolgár támadó, 1989 és 1995 között 167 mérkõzésen 67 gólt szerzett a Valenciában – a szerk.) Valencia látogatott hozzánk, mely bombaformában volt. A meccs elõtti megbeszélésen a hotelben azonban elmondta nekünk Johan, hogy három védõvel fogunk felállni, Eusebio és Witschge játszanak a széleken, mi pedig azt hittük, hogy ez az ember megõrült… majd nyertünk 3-0-ra egy fantasztikus teljesítménnyel.”

„Megtiszteltetés volt, hogy ilyen nagylelkû volt velem, és megosztotta a tudását. Külön nyelvezetet adott nekünk, hogy értsük a játékstílusát. A Barça nyilvánvalóan több mint Johan, de õ indította el azt a forradalmat, ami közben megtanultuk, hogyan is kell ezt a játékot játszani. Megérkezett és azt mondta: így fogjuk csinálni. Ez nagyon egyszerûnek tûnhet, holott rettentõen nehéz, óriási elismerés illeti ezért. A végletekig bízott a stílusában, hogy meggyõzze a játékosokat. Nem véletlenül, hogy megannyi vezetõedzõnek adott alapokat, mert segített nekünk megérteni a játékot.”

„Nagyon sokat gondolok arra, hogy egy adott helyzetben mit tenne Johan. A Juventus ellen is, mikor szorult a hurok, kérdeztem magamtól, hogy mit lépne erre Cruyff. Mindig is különleges volt, mert sokszor ösztönösen cselekedett, és arra bíztatott mindenkit, hogy a jövõben az ösztönöknek is engedjük teret. Sokszor gondolkodom tehát azon kiélezett helyzetekben, hogy mit is tenne õ, és ez engem megnyugtat.”

„Lehetséges, hogy vannak még olyan emberek, akik hasonló tudással rendelkeznek, de a tudás önmagában még nem ér sokat. Muszáj cselekedni is, és õ pontosan ezt tette: mindvégig hitt a filozófiájában.”

„Nincs szüksége szoborra, ez a témakör felesleges. Annyira megszeretette velünk ezt a sportot, hogy nincs rá mód, hogy elfelejtsük. A címek? Lényegtelen. Én többet nyertem, mint õ…”

„Cruyff bátor volt a döntéshozókkal szemben is. Éppen ezért tudott megváltoztatni mindent Barcelonában. Védte a tartalékcsapat jogosultságát, és lefektette az utánpótlásképzés alapjait. Minden, ami ma mûködik, neki köszönhetõ.”

„Meggyõzõdésem, hogy Xavi, Busquets és Andrés hûek lesznek ehhez az örökséghez. Én megpróbáltam ezt átadni nekik, a jövõben õk képesek lehetnek folytatni a sort.”

„Nincs kétségem afelõl, hogy Xavi vezetõedzõ lesz. Ha õ és a Barcelona ezért tesznek is majd, akkor Cruyff öröksége tovább élhet a klubban. Amennyiben változatlan marad a képzés alapja, és továbbra is a jelenlegi módszerekkel dolgoznak majd a Masíán, akkor Cruyffból mindig kapunk majd egy keveset.”

„Ha Messi abbahagyja majd a futballt, biztos lesz egy színvonalesés. Nem lesznek triplázások, de ha a Barcelona hû marad magához, akkor harcolni fog a Bayern Münchennel, hehe.. (nevet – a szerk.)”

„Messi az, aki a legkevesebbet fut a pályán, és éppen ezért a legjobb növendéke Cruyffnak, akinek a futballra gyakorolt hatása semmi mással össze nem hasonlítható.”

Fontos volt, hogy elmehettünk hozzá, és átadhatta nekünk a tudását. Fontos volt az is, hogy éreztettük vele, mennyit segített nekünk ezzel. A tanácsai alapvetõ fontosságúak voltak a számunkra. Mindig is arra bátorított, hogy az ösztöneinkre hallgassunk. Hozzunk döntéseket. Azt mondta neked, hogy az ösztöneid vezéreljenek, mert azok sosem tévednek.”

Cruyff: „A futball észjáték”

Cruyff: „Ez a Barça nagyon, nagyon jól fest”