Bartomeu visszatámad: eltakarítaná a hozzá hűtlen vezetőket

Josep María Bartomeu Barcelona elnök megúszta a legnehezebb heteket, amikor a leginkább megkérdőjelezték őt a klubon belül is kívül, majd jött a koronavírus is, ami lefagyasztotta ezeket a folyamatokat. Most pedig már ő támad vissza.

Bartomeu mandátuma jövő nyáron jár le, és hiába tüntetett ellene a Camp Nou, hiába kapott nagyon kemény kritikákat a saját igazgatótanácsán belülről és a sajtóból is, nem ingott meg, és meg sem fordult a fejében, hogy lemondjon, és így előrehozott választásokat írjanak ki.

Jött a koronavírus, ezzel leálltak a meccsek, a közönség nem tud tüntetni ellene, a sajtó nem foglalkozik vele, negatív hatások, amik gyengíthetnék a pozícióját, nincsenek. Ebben a helyzetben, miután sikerült megegyezni a játékosokkal a fizetések csökkentéséről, Bartomeu úgy döntött, visszatámad, és eltávolítja azokat a vezetésből, akik nyíltan szembe szálltak vele, akik tulajdonképpen nem voltak hűek hozzá – amikor a legutóbbi, közösségi médiás botrány kidobbant.

Arra nincs jogi lehetősége az elnöknek, hogy egyszerűen kitegyen embereket az igazgatótanácsból, de arra igen, hogy feladatköröket, posztokat elvegyen tőlük. És ezzel együtt kérheti a távozást attól, akitől csak akarja: azokét természetesen, akik a botrányok hatására keményebben támadták. Azt kéri tőlük, mondjanak le.

A dolog érdekessége, hogy mivel Bartomeu nem indulhat a jövő évi választásokon, és nagyon nehezen született meg, hogy ki lehet az a kontinuista jelöltje, aki tulajdonképpen az ő jelöltje. Jordi Cardoner alelnök nem vállalta, Jordi Mestre tavaly nyáron mondott le, végül Emili Rousaud lett az, akit előre toltak, hogy legyen a kandidáló. Úgy, hogy neve igazán nem volt előtte.

Ez már hónapok óta így is ment, Rousaud volt az, aki leginkább mutatkozott Bartomeuval, aki nyilatkozott is, aki próbált ismertséget szerezni. Azonban ő is támadta Bartomeut, ugyanis úgy látta, hogy jobb esélyekkel futhat neki a választásoknak idén, ha Bartomeu lemond, mint jövőre.

Viszont most Bartomeu tőle is megvonta a bizalmát, és a jelek szerint mégsem ő lesz a jelöltje a jelenlegi vezetésnek, hanem Bartomeu mást kíván előtérbe állítani.

Bartomeu magyarán mindenkit, aki nem hű hozzá, el kíván távolítani, és olyan emberekkel folytatni, akik nem kérdőjelezik meg a helyét, a döntéseit. És a pillanat most adott volt számára, hiszen most nem lesz olyan apropó, ami miatt őt találná meg bárki a klubon belül vagy kívül.