Font: “Nem Koeman lesz az edző, ha én leszek az elnök”

Az elnökjelölt számára Neymar sem opció

A Barça elnökjelöltje a Cadena SER “El Larguer” műsorában fogalmazta meg gondolatait a megalázó BL kiesésről, Koeman érkezéséről és a jövőbeni terveiről. Emellett elmondta véleményét Laporta lehetséges szerepvállalásáról majd végül szóba került Mbappé is, aki Dembélé leigazolása során szerepelt a kiszemeltek névsorán.

Mélypont:
“Azt hittem, hogy a 2-8 lesz a mélypont, de Bartomeu nyilatkozatai után folyamatosan mélyebbre süllyedünk. Bartomeu úgy próbálja beállítani, mintha a Bayern elleni pofon csak egy szerencsétlen epizód lenne és nem az elmúlt évek botrányos intézményi és szakmai munkájának következménye. A stabilitást csak egy új stratégiával lehet elérni”.

Bartomeu sportszakmai krízisről beszél, intézményi válságot nem említ:
“Zavaró. Olyan, mintha Bartomeu teljesen elszakadt volna a valóságtól”.

2-8:
“Szégyelltem. A BL a világ egyik legfontosabb showműsora, ami földrengés szintű károkat tud okozni a klub életében. A jelenlegi vezetés által meghozott döntések csak a hatalmi helyzetük visszaállításáról szólnak”.

Jóslat:
“Helyes voltak az öt évvel ezelőtti előrejelzésem a közelgő válságról. A menedzsment hiányosságait nem javították, most pedig ezzel a problémával szembenézve kellene egy új projektet indítani.”

Bartomeu, a legrosszabb elnök:
“Biztosan egyike a legrosszabb elnököknek. Mindenkinek vannak sikerei és kudarcai, de Bartomeu a kialakult helyzetet követően sem vállalja a felelősséget és továbbra sem mond le. Ez egyáltalán nem jó a Barcelona számára”.

Koeman:
“Nem változtatnék a tervemen. Fontos, hogy a projekt végrehajtása során ragaszkodjunk a tervhez rövid és hosszútávon is. A 2030-ig tervezett sikeres időszaknak nem Koeman az edzője nálam. Ő a Barcelona legendája és mindent köszönünk neki. Ha részese szeretne lenni a projektnek, akkor valamilyen módon megadjuk neki esélyt, de nem a vezetőedzői poszton. A projektet az alelnöktől egészen az utánpótlás edzőig terveztük meg és hajtjuk majd végre”.

Xavi kinevezése most:
“Összetett feladat lenne már most megoldani és még nehezebb a bajnokság rajtját követően. Ez nagyon bonyolult feladat lenne”.

Laporta az elnökségében:
“Nem. Már 5 éve építjük az igazgatóságokat, akikkel két éve dolgozunk a projekt megalkotásán. Tisztában kell lennem azzal, hogy kinek van meg a képessége a munka elvégzéséhez és hogy ki illik a csapatba a személyisége alapján. Ennek a csapatnak viszont nem volt része Laporta, pedig ez létfontosságú a projektben. Emellett Laporta indulni fog a választáson, nem is lehet a projektem része. Számítok viszont Laporta és a hozzá hasonló emberek meglátásaira a klub irányítása során”.

Rossell:
“Mindenkire számítok és mindenkit meghallgatunk”.

Átadólistán szereplő játékosok:
“Ez Xavi döntése lenne. Luis Suárez rengeteget adott a klubnak és már ő is jelezte, hogy a klubnak gondoskodnia kell a pótlásáról, amire a mostani lehet a megfelelő pillanat. Most azt mondják, hogy Koeman rendelkezik a tisztításhoz szükséges személyiséggel. Én viszont azt mondom, hogy a rendbe tételt a hosszútávú projekt vezetőjének kell végrehajtania, amikor olyan legendákra is kihatással lesz a döntése, mint Piqué vagy Busquets. Koeman döntései akár egy év múlva is velünk lesznek és ha rosszul sülnek el, akkor egy újabb játékos hírneve szenved károkat. Ezért az ő szempontjukból is fontos, hogy minél előbb választásokra kerüljön sor”.

Messi 2021 után:
“Nincs kétségem afelől, hogy velünk lesz utána is”.

Camp Nou felújítása:
“Úgy látszik, hogy még hónapokig biztos irányítani fogják a klubot. Mi teljes átláthatóságot kérünk. Sajnos nem részletezik a klub gazdasági helyzetét és csak reméljük, hogy nem hoznak 2021 márciusa utánra is kiható döntéseseket. Ilyen például az Espai Barça projekt és a Rakutennel kötött szerződés megújítása”.

Igazolások:
“Nem tervezek igazolni senkit, de Eric García visszatérésének örülnék. A játékosokat a saját nevelésű játékosokkal tervezzük”.

Neymar:
“A jelenlegi klubmodellbe illene, de Neymar kaliberű játékos esetén Xavi hozná meg a döntést. Neymar kivételes játékos, szerintem a világ három legjobb játékosának egyike, de figyelembe kell venni a gazdasági lehetőségeket. Neymar így viszont már lenne opció”.

Mbappé:
“Még nem találkoztam vele személyesen, viszont imádom a játékát. Dühít, hogy amikor volt lehetőség Neymar pótlásaként Mbappé megszerzésére, akkor a vezetőség Dembélé mellett döntött”.

Jordi Cruyff:
“Xavi számít rá”.

***