Bizalmatlansági Bartomeu ellen: Két nap marad, 3.800 aláírás szükséges

A Barcelona elnöke ellen indított bizalmatlansági indítványt kezelő Més que una Moció’ vezetése kedden korán reggel közölte a sajtóval, hogy 12.700 aláírásnál tartanak, így még 3.800, sociók által aláírt papírra lenne szükségük. Két napjuk maradt.

Az állásról el lehet mondani, hogy inkább Bartomeu elnöknek és támogatóinak jó hír a bizalmatlansági indítvány jelenlegi állása, mert igen nehéz elképzelni, hogy sikerülhet tömegrendezvény nélkül 3.820 aláírást prezentálni mindössze 48 órán belül. A papírokat ugyanis még össze is kell gyűjteni az aláíró pontokról, és csütörtökön a vezetőknek le kell adniuk a klub felé. Tehát a gyűjtésre maradt a keddi és a szerdai nap, hogy az indítvány elérje a 16.520 aláírást, és akkor még nem esett szó az esetlegesen érvénytelennek minősített papírokról. A ‘Més que una Moció’ egyik szóvivője, Marc Duch korábban legalább 18.000 szükséges aláírásról beszélt pontosan ebből az okból.

Ezt a számot már szinte lehetetlen elérni kettő nap alatt, és a hivatalos limit szám eléréséhez is kisebb fajta csodára van szükség. Mindez nem az indítvány gyengeségét, inkább az ismert nehézségeket, tehát a szituáció (meccs és rendezvényen nélküli időszak) és a magas minimum aláírás szám problémáját mutatja meg. Az eddig összegyűjtött 12.700 aláírás ilyen körülmények között mindenképpen komoly eredmény.

“Szeptember 17-ig nem tudjuk meg, hogy össze fogjuk-e gyűjteni a szükséges számú aláírást, de jól haladunk. Az utolsó napok mindig erősebbek.” – jelezte Marc Duch szóvivő.

A maradék 3.820 aláírásra is papír alapon lenne szükség, mert a digitálisan aláírt vagy elektronikus úton elküldött papírokat az alapszabály szerint nem fogadja el a klub.

barcelona maszk