Áll a bál: a klub halasztaná a referendumot, az ellenzék már obstrukciót emleget

Egészen csütörtökig kellett várni, hogy a Barcelona megkapja-e a zöld lámpát a katalán kormányzattól a bizalmatlansági indítvány következő lépésére, a referendum megrendezésére. Megkapta, azonban a klub vezetése most arra hivatkozik, hogy a szükséges egészségügyi protokoll előkészítése több időt vesz igénybe, ezért halasztaná a referendumot.

A Generalitat ugyanis úgy nyilatkozott, hogy “nincs semmilyen gátló tényező, sem jogi, sem egészségügyi, hogy a bizalmatlansági indítvány referendumát biztonsággal megtarthassák az előre tervezett napokon.”

Az előre tervezett napok a november 1-2. voltak, azonban most a klub arra hivatkozik, hogy a szükséges protokollok végrehajtásához, előkészítéséhez több időre van szüksége. Egészen pontosan a tervezettet képest még további két hét, és így a voksolást csak november 15-16-án tartanák meg. Ez azonban ellene megy az alapszabálynak.

Ezzel kapcsolatban mind az indítvány beterjesztői, mind olyan elnökjelöltek, mint például Victor Font azonnal szót emeltek, mondván a klub vezetői obstrukciót hajtanak végre, nem engedik az előre meghatározott rendben folyni az eseményeket, és jogi lépéseket helyeztek kilátásba. A dologgal ténylegesen lehet probléma, bár természetesen lehet hivatkozni a rendkívüli helyzetre. Azonban a Barcelona alapszabályában tisztán meg vannak fogalmazva a határidők, és ezek szerint már a november 1-2 is a lehető legkésőbbi lehetséges dátum, hogy a szavazást megtartsák azt követően, hogy az aláírásokat korábban hitelesítették.

A másik problematikus részlet, hogy arról a Generalitat nem nyilatkozott, hogy bármilyen további, különleges egészségügyi protokollt várna el a klubtól a szavazás lebonyolításához. Magyarán ebben a pillanatban úgy tűnhet, hogy a klub bár előre tudta, milyen intézkedéseket kell véghezvinni a biztonságos lebonyolítás érdekében, ezeknek utólag szab egy alapszabállyal ellentétes határidőt.

Így ebben a pillanatban nem lehet tudni, hogy mikor lesz a voksolás, csak annyi biztos, hogy a labda a klubvezetés oldalán pattog, mert a kormányzat nem gátolná meg az esemény megrendezését.