Elnökválasztás: 2021. január 24-én

Egyelőre hivatalosnak nem tekinthető, mert ehhez szükséges a katalán kormány, a Generalitat jóváhagyása is, de a klub ideiglenes vezetése csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy január 24-ére fogja majd kiírni a választásokat.

A választások kiírása még nem történt meg, maga a folyamat, hogy a klub és a jelöltek ráfordulnak az eseményre, a kampányra, csak december második felében, karácsony előtt várható. De arról már ma döntött az ideiglenes vezetés, hogy január 24-én, vasárnap lenne a szavazás. Ez előtt 40 nappal kell hivatalosan is kiírni a voksolást, hogy legyen idő az ajánlások gyűjtésére és a kampányra.

Ezzel a folyamattal is, és magával a szavazással is lehetnek problémák még a járvány miatt. Azt mindenesetre nehéz elképzelni most, hogy hogyan tudnak majd a jelöltek elegendő ajánló aláírást szerezni a socióktól, hogy ténylegesen jelöltekké válhassanak, hiszen meccsek várhatóan akkor sem lesznek, nagyobb csoportosulások nem várhatók. Pártolói ajánlások nélkül pedig nem lehet senkiből hivatalos elnökjelölt.

Maga a szavazás pedig azért problémás, mert a klub alapszabálya tisztán kimondja, hogy a voksolásnak egy napon kell megtörténnie, ám most pontosan az segítené a biztonságos részvételt, ha több ideje lenne az embereknek gyakorolni a szavazati jogukat. Az alapszabály módosítására nincs lehetőség. Ezért ebben a pillanatban inkább az a valószínű, hogy csak egy napja lesz az embereknek, de azon cserébe dolgozni fog a klub és a Generalitat, hogy ne csak a Camp Nouban lehessen szavazni. A két fél már egy ideje közösen dolgozik azon a protokollon, amit majd követni fognak a választott napon.

És a választott nap január 24, ami ha nem is sok időt, de minimális lehetőséget teremthet az új vezetésnek, hogy a jóváhagyását adja, lezárjon egy-egy esetleges téli erősítést a játékoskereten.

És kik indulnak?

Végleges lista természetesen még nincs, hiszen bárkinek, aki jelölt szeretne lenni, elegendő lesz ezt a választások hivatalos kiírása után jeleznie, december második felében. De hét személyről már most is lehet tudni, hogy indulni fog: Xavi Vilajoana, Víctor Font, Toni Freixa, Jordi Farré, Agustí Benedito, Pere Riera és Lluís Fernández Alá.