Victor Font: „Hiteltelen lenne Neymar vagy Mbappé leigazolását ígérgetni”

Sportszakmai projektről, a gazdasági lehetőségekről és a terveiről

Victor Font a Barcelona egyik elnökjelöltje a minap a spanyol sajtó több lapjának is beszélt a terveiről, amiket megválasztása esetén mindenképpen meglépne a csapatával. Font több pontban foglalta össze a programjának e részét és elsősorban azt emelte ki, hogy visszatérne arra a vonalra, ahol több szerepet szánna a sport és futball tapasztalatokkal rendelkező vezetőknek, illetve próbált a realitások talaján maradni az igazolási terveket illetően az üres klubkassza láttán.  

Josep Maria Bartomeu lemondása utáni hetek jelenleg minden elnökjelölt számára a kampányolás időszakát jelentik, így az egyik legesélyesebb jelölt, Victor Font is egyre többet szerepel a sajtóban. Legutóbbi interjúiban beszélt többek között a programjának sportszakmai részéről, arról, hogy jelenleg inkább gazdasági szakemberek és üzletemberek ülnek a Barcelona igazgatótanácsában, mintsem futballhoz (is) értő emberek, ezt pedig meg kell változtatni. Szerinte emiatt fordulhatott elő az, hogy Griezmannt leigazolta a klub, pedig ő nem támogatta volna a francia támadó megszerzését, de emellett kiemelte azt is, hogy nagy igazolások helyett a fiatalokra kell és jelenleg szükségből csak rájuk lehet támaszkodni, valamint Xaviról, Messiről és az Unicefről is szót ejtett.

Az elnökjelöltek

„Úgy gondolom, négyen-öten fogják elérni a jelöltséget. Laporta, Friexa talán, remélem mi is… De nehéz előre jelezni, mert vannak még, akik továbbra sem biztos, hogy megmérettetik magukat. Amiatt nem aggódom, hogy Laporta sem szólalt meg még.”

Nehéz gazdasági helyzetben a klub

„A járvány miatt drámaian rosszabb lett a szituáció és ez kritikus helyzetbe sodorta a klubot. A projekt ezért még fontosabb lesz, mint valaha. Bárki is fog olyan szuper igazolásokkal kampányolni, mint Neymar vagy Mbappé, az ígérete nem lesz túl hiteles. Egy csődközeli helyzetben vagyunk, nincs likvid pénz igazolni. Eric García vagy Depay sem érkezhet ebben a pillanatban emiatt, amihez, ha hozzávesszük a fizetésekre költhető korlátokat, az a normális, ha most házon belüli megoldásokra szavazunk. Mint Ansu Fati, Pedri… ebbe az irányba kell mennünk.” 

Xavi Hernández szerepe

„Régóta építjük ezt a projektet és abban hiszünk, hogy ehhez a projekthez szükséges egy struktúrát is felállítani. Az idő még nem jött el, hogy az eredményorientáltak legyünk és ezt nézve lenne értelme Xavi számára, hogy csatlakozzon ebbe a struktúrába. Ő a legjobb jelölt, hogy a projektet vezesse.”

Messi folytatása 

„Messi meg fogja hallgatni, mit mondunk és mik a szándékaink. Ismerni fogja a projektünket. Alapvető fontosságú, hogy folytassa, mindenképpen beszélni akarunk vele erről. Azt fontos látni, hogy ott a fény az alagút végén, a választások nemsokára lezajlanak. Messi és a csapata látni fogja, mi fog történni attól függően, ki nyeri az elnökválasztást. Mi abban hiszünk, hogy Messi és a Barça egy stratégiai partnerség kell, hogy legyen, ami a visszavonulása utáni időszakra is szól.”

„A legjobb ember Messi meggyőzésére Xavi. Tökéletesen ismeri, Messi pedig bízik Xavi képességeiben, tudom jól és nagyon fontos helye lesz a csapatban. Messi helyettesíthetetlen.”

Griezmann

„Nyilvánvaló, hogy nem kellett volna leigazolni, mert az ő pozíciója foglalt volt a csapatban. Abban a pozícióban kellett volna játszania, ahol Messi játszik, a kettejük szerepeltetése pedig elég bonyolult volt már az elején is.”

Sportszakmai váltás

„Griezmannt egy olyan ember igazolta le, aki nem a futballközegből való. Emiatt is akarunk mindenekelőtt egy olyan igazgatótanácsot, ahol vannak emberek releváns tapasztalattal egy olyan klub menedzselésére, mint a Barcelona. Alapvető változás kell, hogy legyen és ez a legfontosabb, hogy az igazgatótanács ne csak olyan emberekből álljon, akiknek üzletemberként a Barça a szenvedélyük, de alig van a futball és a sport világában tapasztalatuk.”

Sergio Ramos szerződése lejár a nyáron…

„Ha ingyen meg lehet szerezni valakit és gazdaságilag is rendben van az ügy, akkor hajrá. De személyesen azt gondolom, erre a pozícióra vannak mások, például Eric García, akiről tudjuk, hogy szívesen igazolna ide. De Ligt megszerzését is hagytuk kicsúszni a kezeink közül, aki egy remek hátvéd nagyszerű jövővel. Azt kell tennünk, hogy fiatal tehetségekre támaszkodunk.”

Közösségi kezdeményezések

„A közösségi projektünk is ambiciózus, a Barcelonának óriási potenciálja van ebben. Azt tervezzük, hogy a mandátumunk idején újra az UNICEF logóját fogjuk a mezünkön viselni.”