Eric García nyáron érkezik, az elnökválasztásra pedig március 7-én kerülhet majd sor

Ez volt a két legfőbb téma, amivel a három elnökjelölt és Tusquets foglalkozott a találkozón

Ronald Koeman volt a váratlan vendég Joan Laporta, Víctor Font és Toni Freixa találkozóján, amelyre szerda délután került sor a Camp Nouban, és amelyet az ideiglenes klubvezetés elnöke, Carles Tusquets hívott össze. A holland szakember nem tudta meggyőzni a jelölteket, hogy januárban szerződtessék Eric Garcíát, aki így várhatóan júniusban érkezik majd. Az is eldőlt, hogy elnökválasztásra pedig március 7-én kerülhet majd sor.

Az ülést azért hívták össze, hogy felmérjék az elnökválasztással kapcsolatos lehetőségeket. Ahogyan már korábban is beszámoltunk róla, a legvalószínűbb forgatókönyv az volt, hogy az előzetesen január 24-re kiírt koronavírus járvány miatt elhalasztott választásra március 7-én kerülhet majd sor. Azonban a Generalitat de Catalunya, azaz a katalán kormány vezérkara egy olyan határozatot hozott létre a járványhelyzet miatt, amely engedélyezi a levélben történő szavazást és ez lehetővé tette, hogy a választásokat akár egy héttel korábban is megrendezhessék. De ennek ellenére végül megtartották a március 7-i dátumot, így jelentős változás ebből a szempontból nem történt.

Akit a csúcstalálkozón nem vártak, az a Barcelona vezetőedzője, Koeman volt, akit szintén meghívtak Tusquets és a három jelölt, Joan Laporta, Víctor Font és Toni Freixa mellett. Koeman elmagyarázta azokat az okokat, amelyek miatt egy olyan középhátvédre van szüksége, mint Eric García és a jelöltek ezt meg is értették, de mivel a fiatal tehetség szerződése a nyáron lejár és ezáltal ingyen igazolhatóvá válik a klub jelenlegi anyagi helyzetére való tekintettel García várhatóan nyáron fog majd érkezni.

A Marca arról is beszámolt, hogy Tusquets a jelöltekkel folytatott előző találkozón felajánlotta annak a lehetőségét, hogy egy négy millió eurót és különböző feltételek teljesülése esetén szintén négy millió eurót tartalmazó ajánlatot tegyenek a Manchester Citynek a spanyol hátvédért, de ezzel kapcsolatban nem mindegyik jelölt értett egyet – így ez a lehetőség kudarcba fulladt. Font támogatta a játékos januári érkezését, de Freixa és Laporta a Barcelona szűkös anyagi forrásai miatt úgy látta jónak, ha García nyáron ingyen érkezik majd – és emiatt nem kerül rosszabb gazdasági helyzetbe a csapat.

Ronald Koemant az elmúlt hetekben rendszeresen kérdezték az újságírók a januári átigazolási időszakkal kapcsolatban, a holland szakember pedig mindig hangsúlyozta, hogy fontosak lennének az erősítések, de azt is megérti, ha a klub anyagi helyzete miatt erre nem adódna lehetőség. Annak ellenére, hogy García januári érkezésével kapcsolatban nem sikerült meggyőznie a jelölteket, a találkozó abból a szempontból mindenképpen hasznos volt, hogy az ideiglenes klubvezetés elnöke, Carles Tusquets és a jelöltek pontosan fel tudták mérni a klub jelenlegi helyzetét – ezáltal egyik elnökjelöltet sem éri majd meglepetés, amennyiben a megválasztott, új elnökség átveszi majd az irányítást a Barça élén.

***