A Barça gazdasági helyzete rosszabb a vártnál

A 2022/23-as idényt zárhatja legközelebb nyereséggel a klub

Az Esport3 által készített adatok alapján a Barcelona gazdasági helyzete rosszabb a vártnál és a klub csupán a 2022/23-as szezonban zárhatná nyereséggel az évet. A becslésbe Messi szerződésének meghosszabbítását és egy nagyobb igazolást is beleszámítottak.

Az már eddig is ismert volt, hogy a Barcelona gazdasági helyzete nem túl jó és ez az elnökválasztási kampány egyik legfontosabb pontja volt, amelyről már hónapok óta beszéltek. Olyannyira, hogy a katalán szurkolók többsége már beletőrődött abba, hogy egy komolyabb igazolást a nyáron nagyon nehéz lenne kivitelezni és hogy nehéz lesz felvenni a versenyt az átigazolási piacon a többi csapattal, amelyek a koronavírus járvány miatt szintén nagyon sok bevételtől estek el, de így is jobb anyagi helyzetben vannak a Barcelonánál.

Az egyik dolog, amelyet a Barcelona új elnöke, Joan Laporta megígért az az volt, hogy belső ellenőrzést végez a klub számláin, hogy kiderítse a gazdasági helyzet valódi súlyosságát. Az említett jelentés már megtörtént, és az Esport3 információira hivatkozva egybehangzó spanyol lapértesülések szerint az általa elért eredmények aggasztóbbak, mint amire elsőre számítani lehetett.

                                                                Íme a jelentés képen is

A jelentés azt tanusítja, hogy a Barça gazdasági helyzete rosszabb a vártnál, ugyanis a becslések szerint 350 millió eurós veszteséggel zárja majd a 2021-es naptári évet és egészen a 2022/23-as idényig nem lenne nyereséges. Fontos még megemlíteni, hogy a jelentés úgy készült, hogy Messi nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítását, valamint egy komolyabb igazolást is beleszámítottak.

A Barça új vezérigazgatója, Ferran Reverter volt a felelős, hogy közölje a klub anyagi helyzetére vonatkozó információkat a vezetőséggel. Reverter jelezte Laportáéknak, hogy a helyzet ellenére reális elvárás lehet, hogy a Barcelona az átigazolási piacon fel tudja venni a versenyt a többi csapattal, illetve hogy a gazdasági fellendülés is lehetséges a jövőben.

***

eurobarca shop barcelona húsvéti akciók