Mi lehet Baldé formahanyatlásának legfőbb oka?

A nemrégiben hosszabbító balhátvéd támadásban keveset tesz hozzá mostanában a játékhoz, és mind Xavi, mind Luis de la Fuente szeretné felébreszteni őt

Nem volt könnyű feladat Jordi Albát helyettesíteni a Barcelona balhátvédjeként, de Alejandro Baldénak ez sikerült az elmúlt szezonban. Fő vetélytársa Inter Miamiba való távozásával a fiatal játékos maradt az egyetlen balhátvéd Marcos Alonso mellett, aki egyáltalán nem tudta felvenni vele a versenyt a kezdőcsapatba kerülés szempontjából.

Valami azonban változik. Nyilvánvaló, hogy Balde teljesítménye jelentősen visszaesett az előző szezonhoz képest. A labdával az ördögi gyorsasága miatt megállíthatatlan volt, ez juttatta a Barça kezdőcsapatába, hogy aztán helyet kapjon a spanyol válogatottban a katari világbajnokságon, és hogy 2028. június 30-ig szóló szerződéshosszabbítást kapjon, jelentős javulással az anyagi feltételeiben, úgy tűnik azonban, hogy a fejlődése most lelassult.

Xavi még mindig teljes mértékben bízik benne, és ennek legnyilvánvalóbb bizonyítéka, hogy ebben a szezonban mind a 16 hivatalos mérkőzésen pályára lépett, de a legutóbbi két meccsen, a Sahtar és az Alavés ellen a kispadon kapott szerepet, mert a teljesítménye messze elmarad attól, amit az edző elvár tőle, figyelembe véve mindazt, amit az elmúlt szezonban a pályán mutatott. Hogy csak egy példát említsünk, ebben a szezonban eddig csak egy asszisztot adott, Sergi Robertónak a Granada elleni meccsen. Az előző szezonban hét asszisztot adott és egy gólt szerzett, pontosan azon a meccsen, amelyen végül a Barça bebiztosította a bajnoki cím megnyerését az Espanyol otthonában.

A spanyol Luis de la Fuente edző a mostani szünetben is kihagyta Baldét a keretből, és inkább a kiváló formában lévő Grimaldót, aki Xabi Alonso egyik szenzációja a Bayer Leverkusenben, valamint Gayát hívta be.

Az új csapatépítés az egyik tényező, amely magyarázatot adhat Baldé teljesítményének visszaesésére. Joao Cancelo szerződtetése azt jelenti, hogy most a mélységet leginkább a portugál biztosítja elöl, és neki pedig meg kell tartania a pozícióját, és így nem tud olyan gyakran előre menni, mint az előző szezonban.

Ráadásul Xavi egyértelműen Joao Félixnek szavazott bizalmat a balszélen, a portugál pedig hajlamos sokkal közelebb maradni a szélsőhöz, mint amikor Pedri vagy Gavi játszott a pálya azon részén, ez pedig azt jelenti, hogy Baldé megjelenése már nem igazán tud nagyon váratlant hozni, mert a portugál támadóval szinte ugyanazon a területen helyezkednek el, vagy ha nem is ugyanazon, nagyon közel egymáshoz.

Nyílt terület nélkül, ahol kihasználhatja a gyorsaságát, és kevesebb szabadsággal, a Barça fiatal hátvédje elvesztette azt a turbót, ami jellemezte őt, és ami az elmúlt szezon egyik nagy szenzációjává tette.

***