Hivatalos: Miranda is hosszabbított 2021-ig

Újabb tehetség írta alá új szerződést a klubbal | 3+2 éves kontraktus, 200 millió eurós kivásárlási ár

A Masia egyik nagy ígéretének tartott Juan Miranda a keddi nap folyamán új szerződést írt alá az FC Barcelonával, mely alapján legalább 2021-ig a gránátvörös-kék mezt fogja viselni. A kontraktus további két évvel meghosszabbítható, a játékos pedig 200 millió eurós kivásárlási árat kapott. Mi több, spanyol sajtóértesülések szerint 2019 nyarán Miranda kötelezően felkerül az első keretbe. 

A 18 esztendős játékos 2014-ben érkezett a Barçához, azóta fokozatosan lépked felfelé a szamárlétrán, a mögöttünk hagyott szezonban pedig kulcsembere volt annak az ifjúsági együttesnek, mely megnyerte a korosztályos Bajnokok Ligáját Garcia Pimienta edző vezetésével. Amint arról beszámoltunk korábban, abból a csapatból a legtöbb játékos szerződése júniusban lejárt, így kérdőjeles volt a folytatása számos tehetségnek.

Miranda is hasonló cipőben járt, és komoly ajánlatokat is kapott a Paris Saint-Germain, a Manchester United vagy éppen a Real Madrid egyesületétől. Állítólag a német klub még azt is írásba foglalta volna neki, hogy a következő idényben minimum 10 mérkőzésen lehetőséget fog kapni az első csapatban. Katalán sajtóértesülések szerint azonban Garcia Pimienta edző kinevezése a B csapat élére kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy Miranda a barcelonai folytatás mellett döntött, mert így biztos a játékos abban, hogy meg fogja kapni a lehetőséget a felfelé jutásban. Mi több, spanyol sajtóértesülések alapján Mirandát olyannyira meg akarta tartani a klub, hogy hajlandó volt a szélső szerződésébe foglalni azt, hogy Miranda csak egy szezont fog a B csapat keretében eltölteni, utána automatikusan felkerül az első keretbe.

Az új szerződés alapján, amit kedden írtak alá a felek, 2021-ig mindenképpen marad Katalóniában a balhátvéd, az egyezségbe pedig belefoglaltak opciósan további két évet. A kivásárlási árat 200 millió euróban határozták meg a felek, ez Neymar távozása óta sztenderd lett a klubvezetésnél a fiatalok új szerződéseit illetően. Miranda ezzel már a B keret játékosa.