INTERJÚ
Egy kedves ismerõsömtõl kaptam meg ifj. Czibor Zoltán telefonszámát, de az elsõ pár hívásom nem sok jóval kecsegtetett. Volt egy olyan érzésem, hogy a nagy futballista fia nem szívesen vállalkozik az interjúra.
Kicsit félve mentem a Nou Campnál megbeszélt találkozóra, hiszen Bocsák Miklós, Kocsis és Czibor (1983,) c. könyvében úgy olvastam, hogy kapcsolata édesapjával nem volt teljesen felhõtlen. Szerencsére félelmem megalapozatlan volt, ugyanis Zoli személyében egy roppant rokonszenves és barátságos embert ismertem meg.
15 perccel korábban érkeztem a stadionhoz, így még volt idõm belekukkantani az elsõ csapat edzésébe. Odaérkezvén egybõl észreveszem a fényképezõgépet a Masia kerítése mellett sûrûn kattintgató Zoltánt, ami nem is csoda, hiszen õ a Sport címû barcelonai sportújság egyik alapítója, és 25 éve fotóriporterként dolgozik a lapnál.
A kölcsönös bemutatkozás után kezdetét vette egy kötetlen beszélgetés, amelynek kivonatát az alábbiakban olvashatjátok.
– Elõször is köszönöm, hogy találkozott velem, és engedje meg, hogy elsõ kérdésem máris az legyen, hogy miért nem beszél Ön magyarul.
– Semmi probléma, szívesen vállalkoztam a beszélgetésre. Nos, alapszinten beszélek magyarul, de társalogni nem tudnék. Jóllehet Budapesten születtem, de egy éves voltam, mikor külföldre jöttünk. Három hónapos bécsi tartózkodás után Rómába mentünk, majd utána Barcelona következett. Nagyon kevés magyar van itt, és mivel a nyelvet nem tudtam hol gyakorolni, így szépen el is felejtettem, amit eddig tudtam.
– De a szüleivel nem magyarul beszélt? Hiszen mindketten magyarok.
– Édesapámmal magyarul, míg anyukámmal spanyolul beszéltem. Jelenlegi magyartudásom annyira korlátozódik, amennyit egy pár éves gyerek tud beszélni.
– Magyarországon járt már?
– Nem. Sajnos még nem volt alkalmam ellátogatni azóta Magyarországra, de ha minden igaz, akkor jövõ év márciusában vagy áprilisában Komáromba megyek, ugyanis Nagy Antal barátom ott szervez egy öregfiúk focimeccset, és tervezem, hogy velük tartok.
– A kapcsolata milyen volt az édesapjával?
– Normális. Se nem volt jó, se nem volt rossz. A szüleim nagyon fiatalon házasodtak össze, és 8 év után elváltak. A válás után én hol apámnál, hol anyámnál voltam. Havonta voltam itt is, ott is.
– Édesanyja és nõvérei hol élnek?
– Anyám és négy nõvérem közül három Barcelonában el. A negyedik Mallorcán. Tartjuk a kapcsolatot.
– Önnek az a munkája, hogy az FC Barcelona futballcsapatának edzésein, mérkõzésein, valamint a sajtótájékoztatókon és az egyéb hivatalos programokon fotókat készít a Sport számára. Kiváló munka, nem mondom, de ez az Ön számára kötelesség, vagy a pályán azért szurkolóként is jelen van?
– Hogyne! Culé vagyok én is, és a klub pártoló tagja. Ezt máshogy nem is lehetne csinálni.
– Az idegenbeli mérkõzésekre is elkíséri a csapatot?
– Egyre ritkábban. Nem nagyon szeretek utazni. Volt szerencsém bejárni a futball segítségével a fél világot, de mára ez már elég fárasztó nekem. Legutóbb Glasgow-ban voltam a csapattal a Celtic elleni BL mérkõzésen.
– Kocsisról tudna mondani egy-két szót?
– Mit mondhatnék róla, amit ne tudna mindenki? Óriási játékos volt. Kocsis sajnos fiatalon elment, de az emléke köztünk marad. Az 1967 októberében megrendezett búcsú meccsén én is jelen voltam gyerekként. A fia, Sándor nagyon közel van még ma is a klubhoz, hiszen rendszeresen látogatja az öregfiúk edzéseit és mérkõzéseit.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, és remélem, hogy hamarosan Magyarországon is tudunk beszélgetni.
– Én köszönöm, és minden jót kívánok.
