„Barcelona az otthonom”- interjú Messivel I. rész

Leo Messi a "SPORT' napilapnak adott terjedelmes interjút

Lionel Messi, a Barcelona argentin sztárja ritkán ad hosszabb interjút, most viszont a ’SPORT’ napilap munkatársai egy terjedelmesebb interjút készítettek a Barça tízesével. Messi sok témát érintett, többek között Neymar vissza nem térését, de kijelentette, hogy Barcelona az otthona, hiába láttak napvilágot olyan pletykák, miszerint a szerződésében lévő záradék miatt elhagyná a katalán klubot.

Az Barcelona előző szezonja csapatszinten nem a legjobban sikerült, Te viszont rendkívüli egyéni idényt futottál, így ismét nagy esélyese vagy az Aranylabdának. Hogy fér meg a kettő együtt?

„Az előző szezonunknak csak a vége nem sikerült, az utolsó két mérkőzésünkig nagyszerű szezonunk volt. Az, ahogy kiestünk a Bajnokok Ligájából az egész szezonunkat beárnyékolja, nagyon nehéz volt utána pályára lépni a kupadöntőben. A második félidőben ott is jó teljesítményt nyújtottunk, de sajnos az elsőben már elúszott a kupa.Nem sikerült elérnünk a célunkat, közel voltunk a triplázáshoz, de „csak” a bajnokságot sikerült megnyernünk, ezért tűnik rossz szezonnak.”

Úgy érzed Te vagy az Aranylabda legnagyobb esélyese?

„Nem tudom. Az Aranylabda furcsa dolog, senki nem tudja igazából ki az esélyes. Mostanában többre értékelik a klubsikereket, ami jó dolog, mások a Világbajnokságot részesítik előnyben. Őszintén nem tudom mi határozza meg a győztest, de sosem éreztem, hogy én lennék a legnagyobb esélyes, vagy sem, de ahogy ezt már korábban mondtam, számomra az egyéni díjak másodlagosak.”

Hogy van a sérülésed?

„Jobban vagyok. Bosszantó, mert az első napomon sérültem meg és először úgy tűnt nem is komoly, de már 15 napja pályán kívül vagyok. Most már nyugodtabb vagyok, tudom miről van szó és csak akkor fogok visszatérni, amikor érzem, hogy teljesen felépültem.”

Várod már a visszatérést?

„Természetesen. Sok időt töltöttem a partvonalon kívül, és a sérülésem kezdetétől fogva várom, hogy visszatérhessek.”

A Valencia ellen már visszatérsz?

„Nem, még mindig külön edzek. Nincs konkrét dátuma a visszatérésemnek, vizsgálatokon kell majd átesnem, hogy lássuk tényleg 100%-os állapotban vagyok-e. A Valencia ellen nem fogok pályára lépni és meglátjuk, hogy játszom-e a Dortmund vagy a Granada ellen, de ahogy már mondtam, nincs konkrét időpontja a visszatérésemnek.”

Mit gondolsz arról, ahogy a csapat kezdte a bajnokságot? Aggódsz?

„Nem, nem aggódom. Nehéz kezdés volt, mert sok játékosunk volt sérült. Az Athletic ellen jól játszottunk, csak a támadó harmadban nem találtuk a ritmusunkat és a végén vesztesként hagytuk el a pályát, annak ellenére, hogy nem érdemeltünk vereséget. A Betis ellen jó teljesítményt nyújtott a csapat, a második félidő kimondottan látványos volt, de aztán egy újabb gyengébb idegenbeli eredmény következett az Osasuna ellen. Nem aggódom, de nem kezdhetjük így a bajnokságot. Most a válogatott szünet után javítanunk kell, erősebbek kell legyünk és meg kell nyerjük a következő mérkőzéseinket.”

Inkább a Bajnokok Ligáját nyernéd meg, ha az azt jelentené, hogy elveszíted a LaLigát?

„Nem! Minden szezon elején azt mondjuk, hogy mindent meg szeretnénk nyerni és a legjobbunkat szeretnénk nyújtani. Természetesen szeretném megnyerni a BL-t, rég volt már, amikor utoljára ez sikerült. Szeretnénk mindent megnyerni, de így a szezon elején nem szeretnék lemondani egyik címről sem a másikért cserébe. Mindkettőt meg szeretném nyerni.”

Véleményed szerint melyik riválisotok erősödött leginkább: Atlético, Real Madrid…?

„Mindenki megerősítette a keretét. Az Atléticonak nagyszerű csapat van, úgy tűnt, hogy gyengülni fog a keretük, de nagyszerű játékosokat igazoltak. A Real a már meglévő játékosai mellé nagyszerű embereket szereztek, mint például Hazard, de a Juventus és a Manchester City is jól igazolt. Összességében úgy hiszem minden egyre kiegyenlítettebb és a nagycsapatok egyre erősebbek.”

Nagy csalódás ért Titeket az Anfielden, erről már beszéltél is. Arról viszont még nem, hogy mit tanultatok egy-egy olyan estéből, mint a liverpooli vagy a római volt.

„Nem csak arról az egy mérkőzésről szól, sok tapasztalatot szűrtünk le a Bajnokok Ligájából. Hiába van előnyöd, egy rossz meccs és könnyen kieshetsz. Az angliai légkör nagyon sokat segít a hazai csapatoknak, ezen kívül nagyon fontos, hogy idegenben is tudj gólt szerezni. Nagyon fontos. Amikor megnyertük a BL-t akkor is ez volt a helyzet, ha jól emlékszem minden idegenbeli mérkőzésünkön tudtunk gólt szerezni. Ha nem szerzel gólt idegenben, nagyon nehéz helyzetbe kerülsz.”

Ez a fő tanulság?

„Úgy vélem. Korábban is így gondoltam, de az a meccs csak megerősített ebben. Nagyon fontos az idegenben szerzett gól.”

A Barça a nyáron megszerezte De Jongot, Griezmann-t, Netot és Junirot. Mit gondolsz az idei keretről? Jobb, mint a tavalyi?

„Nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb, tavaly is nagyszerű keretünk volt. Igaz, hogy mélyebb a keretünk és több opciónk van a középpályán és a támadó szekcióban is. Az, hogy mit érünk el majd eldönti, hogy jobb-e a keret vagy sem.”

A Barça megpróbálta ismét leigazolni Neymart, de nem volt rá lehetőség. Örültél volna ha Nemyar visszatér?

„Őszintén szólva igen. Nagyon örültem volna ha Neymar visszatért volt Barcelonába. Megértem azokat, akik nem szeretnék ismét a csapatban látni, azok után, ahogy távozott, de sportszakmailag sokat segíthetne a csapatnak. Véleményem szerint még mindig a világ egyik legjobb játékosa és segíthetett volna, hogy elérjük a céljainkat.”

Szerinted a Barcelona megtett mindent, hogy visszaszerezze?

„Hogy őszinte legyek, nem tudom. Nem tudom, hogy haladtak a tárgyalások, így nem tudom megmondani, hogy mindent megtettek-e vagy sem.”

Volt valaha az az érzésed, ahogy azt pletykálták, hogy a klub csak megjátszotta, hogy ezzel boldoggá tegye az öltözőt?

„Nem tudom a vezetőség hogyan járt el. Beszéltem Neymarral, ő mondott információkat az üggyel kapcsolatban. Tudom, hogy szeretett volna visszatérni. Megértem azt is, hogy nem egyszerű tárgyalni a PSG-vel, azok után, amik az elmúlt években történtek a klubok között, de a tárgyalások sosem egyszerűek. Nem szeretnék véleményt formálni erről, mert nem tudom az összes információt.”

Követted az eseményeket?

„Igen, szerettem volna ha visszatér nem csak a játéktudása miatt, hanem a klub érdekei miatt is. Vele a pályán kívüli dolgok, például a marketing, szponzori kapcsolatok is előnyt jelentettek volna a klubnak, de kár erről beszélni mert nem történt meg.”

Beszéltél Neymarral nyáron? Hogy érintette ez a huzavona?

„Nem beszéltem vele az átigazolási piac zárása óta. Én megsérültem, ő pedig edzésbe állt Párizsban. Csak azt tudom csak elmondani, hogy nagyon szeretett volna visszajönni Barcelonába.”

Volt olyan pontja az ügynek, amikor azt hitted, hogy megszületett az egyesség?

„Ahogy már mondtam, minden nap mást hozott le a sajtó, sosem lehetett tudni, hogy igazából hol tartanak a tárgyalások.”

Azt is mondták, hogy az öltöző kérte Neymar leigazolását. Ez igaz?

„Az újságok sok mindent írnak, de hogy mi kértük volna? Nem. Természetesen beszéltünk róla, és arról, hogy mit hallottunk az érkezéséről. Megmondtuk a véleményünket, hogy jó lenne-e ha érkezne vagy sem, de sosem mondtuk, hogy a klubvezetésnek le kellene igazolni őt. Ugyanúgy beszéltünk Griezmann-ról és a többi érkezőről is. És persze azokról is, akik végül nem kerültek Barcelonába.”

Ezek után, hogy láttad miként alakult az ügye dühös vagy, hogy nem érkezett?

„Nem, örültem volna ha visszatért volna, de így is nagyszerű a keretünk és nélküle is megnyerhetünk mindent. Nem, nem vagyok csalódott, annyi az egész, hogy szerettem volna ismét vele játszani.”

folytatás következik